9 thoughts on “Dr. Rand Paul ellenállásra szólítja fel az embereket a Covid zsarnokság ellen”
Szeretném köszönetemet kifejezni a tisztánlátó orvosoknak az áldozatos munkájukért.
1. Ma voltam a fogorvosnál, azt mondta, nem lát el védettségi igazolvány nélkül. Soha nem fogok oltatni, viszont jogi lépést szeretnék tenni. Tanácsot szeretnék kérni, mit adjak be és hová, h mielőbb megkapjam a számomra kedvező állásfoglalást.
2. Pedagógus vagyok és szeretném ősztől a gyerekek érdekeit maszkviselés és online tanítás ellen képviselni. Ismerem a gyermekvédelmi törvényeket, New York-i egyezmény, köznevelési trv. stb. De már itt kevés a szóbeli ellenállásom, ezért szeretném kérdezni, h milyen jogszerű formában és hova nyújtsak be panaszt. (Több szülő is elmondta, h amióta nyári szünet van, a gyermekének nem fáj a feje az állandó,, tanítási órán is viselt maszktól)
További jó munkát, egészséget és kitartást kívánok a Doktor Uraknak, hálás vagyok Önökért.
Aki azon gondolkodik, hogy beadassa-e a korona-vakcinát vagy nem, szánjon pár percet arra, hogy végigolvassa mások tapasztalatát.
Közel 50 ezer ember tagja egy oltás mellékhatásokat gyűjtő csoportnak. Döbbenetes történeteket olvashatunk, és ott vannak a saját készítésű fotók, ha valaki nem hinné…
Ne a mainstream médiából tájékozódj! Az oltás előtt aláíratják veled, hogy saját felelősségedre veszel részt benne. Szánj rá időt, hogy tényleg utána olvass, mi várhat rád.
Ízelítő a legtipikusabb mellékhatásokból:
Nekem 4 hete folyamatosan menstruációm van. Voltam vele orvosnál, kaptam rá vérzés csillapítót, és ha nem múlik 3 hét alatt, akkor egészségügyi kaparást kell csinálni. 2. Oltás után pár nappal kezdődött. Orvosom mondta, hogy sajnos rengetegen vannak ugyanilyen problémával. Valaki van hasonló helyzetben? – 203 reakció
“Ma megkaptam az első Pfizer oltást annak ellenére hogy az utolsó percig halogattam. De mivel Franciaországban élek Macron rendelete szerint ha nincs meg nem lehet igénybe venni tömegközlekedést stb. Megkaptam az oltást minden rendben 15 percet ott kell ülni minden rendben felmegyek a lifttel és ki se tudtam már menni annyira rosszul lettem. Az egész testemben szúrásokat éreztem folyt rólam a víz s azt hittem kész.. ennyi volt én pont az vagyok aki nem bírja. Éreztem össze esek liftes férfi látta azonnal hívta az orvosokat és vissza vittek. A fülem zúgott és éreztem nagy a baj. 1,5 órát feküdtem mire el tudtam haza indulni. Én nem tudom hogy fogom felvenni a második oltást. Nem ijesztgetésből írtam le. Egész délután sírtam mi ez a szar – 511 reagálás”
Szeretném megkérdezni, van vki akinek látásromlása lett? Leginkább este, illetve, ha fárad a szemem. Vmint lever nagyon sokszor a víz.. Én már rég kaptam az oltást, márciusban a másodikat. Van aki hasonlókat tapasztalt? – 54 reagálás
“Állandósult derékfájásra ötlet? Sosem voltam derék fájós… Lassan menni nem bírok”. – 87 reakció
Én is megkaptam a második oltást és utána nagyon beteg voltam Hányinger szédülés fejfájás és még jó néhány kellemetlen tünet Nem fogom kérni a harmadok oltást Pfizert kaptam. – 44 reagálás
“Nagyon beteg voltam még mindig nem vagyok rendbe engem többé. Nem oltanak be”.- 1011 reakció
Nagybátyám április 3-án vette fel sz első pfizert, április 9-én fulladásos köhögés közepette meghalt. Az oltás, 6 nap alatt végzett vele, 65 éves volt! – 656 reagálás
“Márciusban szültem júniusban kaptam a második oltást. Azóta sokszor úgy szédülök hogy jobbra vagy balra megyek közben. A szemem is mintha romlott volna. Valamint menzesz problémaim is voltak hetekig tartó és ez már nem a szülésnek tudható be.olyan szinten hogy most gyógyszerelik. Valakinél hasonló? Elmúlik?” – 74 reagálás
Márciusban voltam covidos. Június elején oltottak pfizerrel. Pár napra rá kezdődtek a panaszaim. Alacsony pulzus (extra ütésekkel,amit a vérnyomásmérő nem tudott mérni),magas vérnyomás,szédülés, pánikrohamok. Olyannyira rosszul lettem 2 perc alatt,hogy mentőt kellett hívni,majd pár nap múlva ismét a mentő vitt el. Kardiológus diagnózisa szívizomgyulladás és szívritmuszavar. Azt mondta az orvos,hogy a szívizmom mikrosérülések keletkeztek a covid miatt,amit az oltás felerősített.Tehát egyértelmű az oltástól van. Azt tanácsolta a második oltást ne vegyen fel.Nem mellesleg mióta oltottak, állandó hasmenéssel küzdök. Van még más furcsa dolog is, amit többen észrevettünk akit a családban pfizerrel oltottak. Nézzétek meg a videókat s teszteljétek magatokon,hátha közületek is tapasztalja ezt valaki. 725 reagálás
“A pàrom 8 hete szenved. 8 hete nem múlik a teljes testes kiütèse. Ma azzal töltöttük a napot, hogy nyàri hosszú nadràgot ès nyàri hosszú ujjú pólót vegyünk mert nèzik az emberek az utcàn, hogy szegènynek mi baja lehet. Hàt én megmondom: oltàst kapott.” – 685 reagálás
Helló, sziasztok apukám amióta beoltatta magát(május, Pfizer első adag) azóta többször van kórházban.Ő akarta mert félt,hogy elkapja másodszor is én persze próbáltam meggyőzni,de nem hallgatott rám. Mivel szegénykém elkapta a covidot ami szerencsére gyenge lefolyású volt azt hittük megússza,de tévedtünk. Még csak azután kezdődött a fekete leves.Magas pulzusszám és magas vérnyomás,szóval postcovid tünetei lettek.Infúzióra járt mert nem akart ott maradni a kórházban.Dagadnak a lábai ami azelőtt nem volt tudom,hogy a szíve miatt mert nem hajtja el a vizet. Nagyon aggódom mert már nekünk csak ő maradt és már idős 87 éveske. Folyamatosan egyre gyengébb olyan gyengén ver a szíve is hamar kifárad,lefogyott csont meg a bőr étvágya sincsen. Azelőtt elég jól bírta magát leszámítva,hogy 5 éve özvegy és még biciklizett is.Összesítve a Covid rendesen hazavágta. Légyszi más is van így? – 124 reagálás
“Sziasztok! Nézett valakinek így ki a lába oltás után 1-2 hónappal? Mivel lett orvosolva, ha volt ilyen?” – 266 reagálás
Szeretném megosztani veletek az én “történetem” is, hátha van valakinek tapasztalata aki ugyan ebben a cipőben jár most, mint én. Áprilisban oltattam elsőre és május 9.én másodszorra. Első oltásnál egy hétig influenza-szerű tüneteim voltak,a második oltásnál,kis hidegrázás más semmi.Május 19.én reggel összecsuklott alattam a lábam,olyan érzés olt mintha lebénultam volna.2 hónapig voltam tp-n,különböző kezeléseket és gyógyszereket kaptam,de valamikor meg kell műteni,mert a porc kicsúszott a helyéről,és bastrum szindromám lett. – Csont tüskék nőttek a csigolyáimon- zsibbad mindkét lábfejem.Utána kezdődött az extrém puffadás,olyan a hasam néha mint a 7 hónapos terhes nőnek,és semmi nem segít…max ha nem eszem napokig semmit.Fáradt vagyok reggel délben este,de aludni nem tudok csak éjjel.40-es éveim elején járok,világ életemben sportoltam,és egy kezemen meg tudom számolni,hogy hányszor voltam beteg az oltás előtt….Valakinek lett az oltástól gerinc problémája? – 107 reagálás
“Április 30.-án kaptam az első (egyben az utolsó ) Pfizer oltásomat. Az oltás után semmilyen problémát nem éreztem, a pokoljárás 2 hét múlva kezdődött. Egy pénteki napon már reggel is furán éreztem magam, szorított egy kicsit a mellkasom, folyamatosan ásítottam, és olyan “ nemistudommilyen” volt a közérzetem. A helyzet délutánra se lett jobb,hanem sokkal rosszabb. Úgy éreztem, hogy össze vissza ver a szívem, és néha mintha mellé ütne. Ezek a mellé ütések nagyon megviseltek, szó szerint olyan mellbe rúgós érzés volt. Este elmentünk bevásárolni a párommal. Vásárlás közben szóltam neki, hogy ki kell mennem, mert nem érzem jól magam. Lépni nem volt erőm, nagyon szorított a mellkasom, össze-vissza vert a szívem, és folyt rólam a hideg verejték…. Mivel kocsival voltunk, a párom azonnal bevitt a sürgősségire. Addigra már kb 160 volt a pulzusom, a mellkasomon egy elefánt ült, és már levegőt is alig kaptam……Összegezve az oltás óta minden napom egy túlélő túra…a második oltást nem kérem…Orvosilag a leleteim alapján nincs magyarázat a panaszaimra….” – 467 reagálás
Beoltottaknál tapasztalható szellemi leépülés? – 528 reagálás
“A legnagyobb kárt valójában azok a milliók okozzák, akik egyszerűen csak “túl akarnak élni”. Azok a tisztességes emberek, akik csak annyit szeretnének, hogy hagyják őket békén. Akik nem akarják, hogy kicsinyke életüket megzavarja bármi, ami önmagukon túlmutat. Akik nem foglalnak állást, akiknek nincsenek céljaik. Akik nem szeretnek vizet zavarni – és ellenségeket szerezni. Akik számára a szabadság, becsület, igazság és erkölcs csak szavak. Akik hangyaként élnek, hangyaként szaporodnak, hangyaként halnak meg.
Ez az életnek egy végtelenül leszűkített megközelítése: minél kisebbre húzod össze magad, annál inkább te irányíthatod a dolgokat. Ha csendben maradsz, a mumus nem talál majd rád. De ez mind csak önáltatás, hiszen ők is meghalnak, azok, akik apró golyóvá hengergetik össze a lelküket, hogy biztonságban legyenek. Biztonságban?! Ugyan mi elől? Az élet mindig a halál szélén táncol; a szűk utcácskák ugyanoda vezetnek, ahova a széles sugárutak, és egy kis gyertya ugyanúgy leég, ahogy egy lángoló fáklya. Én úgy döntöttem, hogy a magam módján fogok elégni.”
(Sophie Scholl)
Néhány példa a radikálisabb válaszok közül, melyek az Új Világrend medik(an)ális csápjának (WHO: world hoax organization & helyi ügynökei) (ön)felkent ‘szagértői’ (sic) által kuruzsló retorikával (meg)támogatott totalitáriánus Új Abnormalista globális (ko)Rona terrorra születtek:
Vandálok törtek be a délkelet-franciaországi Grenoble város közelében fekvő Lans-en-Vercors városházájára péntek este.
A betolakodók kinyitották a tűzoltó tömlőket, elárasztva a központot, és kifosztották a fecskendőket, kötszereket és egyéb orvosi felszereléseket tartalmazó szekrényeket.
Graffitit hagytak a központ ablakain és a közeli turisztikai irodában. A feliratok között szerepelt a “Vakcina = népirtás”, az “1940” és a Lorraine felszabadító keresztje, amelyet a francia ellenállás szimbólumaként használtak. https://www.independent.co.uk/news/world/europe/france-vaccine-centre-french-resistance-b1885901.html (Bing fordítás[ok])
Semmi sem emelte ki jobban azt, hogy mennyire értelmetlen mind a “liberális demokrácia” kifejezés, mind az annak jólétével [/állapotával] kapcsolatos [megjátszott] aggodalom, mint az elmúlt évben a Covidra adott politikai válasz…a neoliberális intézmények felvilágosult technokratái bizonyultak a növekvő tekintélyelvűség legnagyobb pompomlányainak Nyugaton…
A covid-eszkaláció következő szintje az oltást megtagadó polgárok puszta létének megkérdőjelezése… Stefan Molyneux[-val szólva] “Az érvek ideje lejárt.”…
Végső soron nem a “fasizmus” vagy az “Oroszország” normalizálta a kijárási korlátozásokat, a kötelmeket és a hatalmas forgószél nyereséget a politikailag összekapcsolt nyugati haverok számára, [hanem] a “liberális demokrácia” állítólagos védelmezői. Az értelmiségiek, a vállalati média, és a politikai vezetők ugyanezen koaliciója felelős a 20. századi progresszív forradalmakért.
Minden retorikai értéknek, amely egykor a “liberális demokrácia” látszatára való felhívásból származott, most halottnak kell lennie. A technokrata osztály csak egy újabb csoportja a [hatalommal] (ki)kényszerítőknek, és azokból lesznek a kényszerítettek, akik elutasítják a [hivatalos] narratívát. https://mises.org/wire/covid-tyranny-destroys-myth-liberal-democracy (Bing fordítás némi felületes korrekcióval)
A német Bild újság főszerkesztője bocsánatot kért a hírügynökség félelemkeltő COVID tudósításaiért, különösen azoktól a gyerekektől, akiknek azt mondták, hogy “meg fogják ölni a nagymamájukat”.
Julian Reichelt kamera előtt fejezte ki sajnálatát a Bild tudósításaiért, amely “olyan volt, mint a méreg,” és ami “azt az érzést keltette, hogy halálos veszélyt jelentenek a társadalomra”.
Reichelt legfőképpen azon gyermekek felé irányította bocsánatkérését, akiket terrorizáltak a félelmet keltő médiában, ami a gyermekeket depresszióba és öngyilkosságba hajszolta világszerte.
“Az országban élő gyermekek milliói számára, akikért a társadalmunk felelős, itt szeretném kifejezni azt, amit sem kormányunk, sem kancellárunk nem mer elmondani. Kérjük, bocsássanak meg nekünk,” – mondta.
“Bocsássanak meg nekünk ezért a politikáért, amely másfél éve erőszak, elhanyagolás, elszigeteltség és magány áldozataivá tette őket.”
“Meg akartuk győzni gyermekeinket, hogy meg fogják ölni a nagyanyjukat, ha mernek olyanok lenni, amilyenek, vagyis gyerekek. Vagy ha találkoznak a barátaikkal. Ezek egyike sem bizonyított tudományosan.”
“Amikor egy állam elveszi egy gyermek jogait, bizonyítania kell, hogy ezzel megvédi őt a konkrét és közvetlen veszélyektől. Ezt a bizonyítékot soha nem nyújtották be. Ezt a propaganda váltotta fel, amely a gyermeket a járvány hordozójaként mutatja be.”
Reichelt megjegyezte, hogy a mérsékelt hangokat, akik nyugodtabb perspektívákat próbáltak ajánlani a járványról, “soha nem hívták meg a szakértői asztalhoz,” és arra buzdította a nézőket, hogy “ne higgyék el ezt a hazugságot,” amikor a kormány riasztó kijelentéseivel találkoznak.
Az újságíró felszólította a hatóságokat, hogy a szavazóhelyiségek helyett nyissák meg az iskolákat és a sportcsarnokokat, figyelmeztetve, hogy azoknak, akik brutális lezárási intézkedéseket vezettek be, “legyen lelkiismeretük, különben ártatlan lelkek sokaságát fogják maguk után hagyni a történelemkönyvekben”.
A Bild napi forgalma 1,24 millió példány, és Európa legkelendőbb újsága, ami még nagyobb súlyt ad ennek a történetnek.
A napokban zajló berlini tüntetések során a rendőrök brutális módon kezelték a belföldi oltási útlevél bevezetése ellen tiltakozó németeket.
A csúf jelenetek arra késztették az ENSZ kínzás elleni különleges referensét, Nils Melzert, hogy a lehetséges vizsgálat előtt szemtanúkat keressen.
A németek tiltakoztak azon tervek ellen, miszerint kitiltják az oltataln embereket számos helyszínről, köztük éttermekből, mozikból és stadionokból.
Amint azt korábban kiemeltük, a német belföldi kémügynökség figyelemmel kíséri a lezárás elleni tüntetőket, azt állítva, hogy az ország felforgatására irányuló cselekményekben vesznek részt. (1)
Csak egyetlen valódi, hatékony megoldás létezik a rabszolgaság igájából való szabadulásra: Ne etesd a szörnyeteget ! Vagyis ne dolgozz neki, ne legyél fogaskerék a gépezetben, abban az ördögi gépezetben ami felzabálja az egész élővilágot és mellékesen az emberiséget is. Az erőszak csak életveszélyben elfogadható, mert másként csak olaj a tűzre, igazolni fogja az elnyomók még zsarnokibb intézkedéseinek a jogosságát.
Tömeges passzív ellenállás az igazak fegyvere, mindaddig amíg nem törnek az életükre közvetlenül.
Használd az eszed, hol és hogyan tudod akadályozni a gépezet működését nap mint nap.
Isten adjon erőt és áldást minannyiunkat !
Oldalunk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Ezeket a sütiket az alábbi két kategóriába soroljuk:
Feltétlen szükséges sütik Ezek a sütik az weboldalunk alapvető működéséhez szükségesek, kikapcsolásukra nincs mód.
Marketing sütik
Ezek a sütik általában egy harmadik fétől származnak és többnyire marketing célból kerűlnek felszanálásra illetve hogy elemezni tudjuk hogy hogyan használják a felhasználóink weboldalunkat. Ezeknek a sütiknek a használatáról felhasználóink szabadon dönthetnek, így ezeket ki is kapcsolhatják
Oldalunk jelenleg nem használ ilyen sütiket.
Mi is az a süti?
Az informatikában a sütik (cookie-k), vagy HTTP sütik olyan apró adatrészletek, amelyeket a meglátogatott webhelyek tárolnak szöveges formátumban a felhasználók számítógépén, egész pontosan a böngésző szoftverekben (Microsoft Edge, Mozilla Firefox, Google Chrome, stb.) A webhelyek ezeket a sütiket használják a felhasználók számon tartására és a felhasználó-specifikus funkciók engedélyezésére.
Habár első sorban hasznos dolgokra lettek kitalálva (a sütiknek köszönhetően működnek a webáruházak digitális bevásárlókosarai is), olyan kérdéses célokra is szokás használni őket, mint a felhasználók nyomon követése.
(Forrás: https://matebalazs.hu/suti.html)
Szeretném köszönetemet kifejezni a tisztánlátó orvosoknak az áldozatos munkájukért.
1. Ma voltam a fogorvosnál, azt mondta, nem lát el védettségi igazolvány nélkül. Soha nem fogok oltatni, viszont jogi lépést szeretnék tenni. Tanácsot szeretnék kérni, mit adjak be és hová, h mielőbb megkapjam a számomra kedvező állásfoglalást.
2. Pedagógus vagyok és szeretném ősztől a gyerekek érdekeit maszkviselés és online tanítás ellen képviselni. Ismerem a gyermekvédelmi törvényeket, New York-i egyezmény, köznevelési trv. stb. De már itt kevés a szóbeli ellenállásom, ezért szeretném kérdezni, h milyen jogszerű formában és hova nyújtsak be panaszt. (Több szülő is elmondta, h amióta nyári szünet van, a gyermekének nem fáj a feje az állandó,, tanítási órán is viselt maszktól)
További jó munkát, egészséget és kitartást kívánok a Doktor Uraknak, hálás vagyok Önökért.
* Pfizer mellékhatások Facebook csoport közel 50 ezer fővel:
https://www.facebook.com/groups/807281263559285
* Ha oltatni akarsz, ilyen mellékhatásokra készülj, 2021. augusztus 7.
https://mediaforras.com/ha-oltatni-akarsz-ilyen-mellekhatasokra-keszulj-916
Aki azon gondolkodik, hogy beadassa-e a korona-vakcinát vagy nem, szánjon pár percet arra, hogy végigolvassa mások tapasztalatát.
Közel 50 ezer ember tagja egy oltás mellékhatásokat gyűjtő csoportnak. Döbbenetes történeteket olvashatunk, és ott vannak a saját készítésű fotók, ha valaki nem hinné…
Ne a mainstream médiából tájékozódj! Az oltás előtt aláíratják veled, hogy saját felelősségedre veszel részt benne. Szánj rá időt, hogy tényleg utána olvass, mi várhat rád.
Ízelítő a legtipikusabb mellékhatásokból:
Nekem 4 hete folyamatosan menstruációm van. Voltam vele orvosnál, kaptam rá vérzés csillapítót, és ha nem múlik 3 hét alatt, akkor egészségügyi kaparást kell csinálni. 2. Oltás után pár nappal kezdődött. Orvosom mondta, hogy sajnos rengetegen vannak ugyanilyen problémával. Valaki van hasonló helyzetben? – 203 reakció
“Ma megkaptam az első Pfizer oltást annak ellenére hogy az utolsó percig halogattam. De mivel Franciaországban élek Macron rendelete szerint ha nincs meg nem lehet igénybe venni tömegközlekedést stb. Megkaptam az oltást minden rendben 15 percet ott kell ülni minden rendben felmegyek a lifttel és ki se tudtam már menni annyira rosszul lettem. Az egész testemben szúrásokat éreztem folyt rólam a víz s azt hittem kész.. ennyi volt én pont az vagyok aki nem bírja. Éreztem össze esek liftes férfi látta azonnal hívta az orvosokat és vissza vittek. A fülem zúgott és éreztem nagy a baj. 1,5 órát feküdtem mire el tudtam haza indulni. Én nem tudom hogy fogom felvenni a második oltást. Nem ijesztgetésből írtam le. Egész délután sírtam mi ez a szar – 511 reagálás”
Szeretném megkérdezni, van vki akinek látásromlása lett? Leginkább este, illetve, ha fárad a szemem. Vmint lever nagyon sokszor a víz.. Én már rég kaptam az oltást, márciusban a másodikat. Van aki hasonlókat tapasztalt? – 54 reagálás
“Állandósult derékfájásra ötlet? Sosem voltam derék fájós… Lassan menni nem bírok”. – 87 reakció
Én is megkaptam a második oltást és utána nagyon beteg voltam Hányinger szédülés fejfájás és még jó néhány kellemetlen tünet Nem fogom kérni a harmadok oltást Pfizert kaptam. – 44 reagálás
“Nagyon beteg voltam még mindig nem vagyok rendbe engem többé. Nem oltanak be”.- 1011 reakció
Nagybátyám április 3-án vette fel sz első pfizert, április 9-én fulladásos köhögés közepette meghalt. Az oltás, 6 nap alatt végzett vele, 65 éves volt! – 656 reagálás
“Márciusban szültem júniusban kaptam a második oltást. Azóta sokszor úgy szédülök hogy jobbra vagy balra megyek közben. A szemem is mintha romlott volna. Valamint menzesz problémaim is voltak hetekig tartó és ez már nem a szülésnek tudható be.olyan szinten hogy most gyógyszerelik. Valakinél hasonló? Elmúlik?” – 74 reagálás
Márciusban voltam covidos. Június elején oltottak pfizerrel. Pár napra rá kezdődtek a panaszaim. Alacsony pulzus (extra ütésekkel,amit a vérnyomásmérő nem tudott mérni),magas vérnyomás,szédülés, pánikrohamok. Olyannyira rosszul lettem 2 perc alatt,hogy mentőt kellett hívni,majd pár nap múlva ismét a mentő vitt el. Kardiológus diagnózisa szívizomgyulladás és szívritmuszavar. Azt mondta az orvos,hogy a szívizmom mikrosérülések keletkeztek a covid miatt,amit az oltás felerősített.Tehát egyértelmű az oltástól van. Azt tanácsolta a második oltást ne vegyen fel.Nem mellesleg mióta oltottak, állandó hasmenéssel küzdök. Van még más furcsa dolog is, amit többen észrevettünk akit a családban pfizerrel oltottak. Nézzétek meg a videókat s teszteljétek magatokon,hátha közületek is tapasztalja ezt valaki. 725 reagálás
“A pàrom 8 hete szenved. 8 hete nem múlik a teljes testes kiütèse. Ma azzal töltöttük a napot, hogy nyàri hosszú nadràgot ès nyàri hosszú ujjú pólót vegyünk mert nèzik az emberek az utcàn, hogy szegènynek mi baja lehet. Hàt én megmondom: oltàst kapott.” – 685 reagálás
Helló, sziasztok apukám amióta beoltatta magát(május, Pfizer első adag) azóta többször van kórházban.Ő akarta mert félt,hogy elkapja másodszor is én persze próbáltam meggyőzni,de nem hallgatott rám. Mivel szegénykém elkapta a covidot ami szerencsére gyenge lefolyású volt azt hittük megússza,de tévedtünk. Még csak azután kezdődött a fekete leves.Magas pulzusszám és magas vérnyomás,szóval postcovid tünetei lettek.Infúzióra járt mert nem akart ott maradni a kórházban.Dagadnak a lábai ami azelőtt nem volt tudom,hogy a szíve miatt mert nem hajtja el a vizet. Nagyon aggódom mert már nekünk csak ő maradt és már idős 87 éveske. Folyamatosan egyre gyengébb olyan gyengén ver a szíve is hamar kifárad,lefogyott csont meg a bőr étvágya sincsen. Azelőtt elég jól bírta magát leszámítva,hogy 5 éve özvegy és még biciklizett is.Összesítve a Covid rendesen hazavágta. Légyszi más is van így? – 124 reagálás
“Sziasztok! Nézett valakinek így ki a lába oltás után 1-2 hónappal? Mivel lett orvosolva, ha volt ilyen?” – 266 reagálás
Szeretném megosztani veletek az én “történetem” is, hátha van valakinek tapasztalata aki ugyan ebben a cipőben jár most, mint én. Áprilisban oltattam elsőre és május 9.én másodszorra. Első oltásnál egy hétig influenza-szerű tüneteim voltak,a második oltásnál,kis hidegrázás más semmi.Május 19.én reggel összecsuklott alattam a lábam,olyan érzés olt mintha lebénultam volna.2 hónapig voltam tp-n,különböző kezeléseket és gyógyszereket kaptam,de valamikor meg kell műteni,mert a porc kicsúszott a helyéről,és bastrum szindromám lett. – Csont tüskék nőttek a csigolyáimon- zsibbad mindkét lábfejem.Utána kezdődött az extrém puffadás,olyan a hasam néha mint a 7 hónapos terhes nőnek,és semmi nem segít…max ha nem eszem napokig semmit.Fáradt vagyok reggel délben este,de aludni nem tudok csak éjjel.40-es éveim elején járok,világ életemben sportoltam,és egy kezemen meg tudom számolni,hogy hányszor voltam beteg az oltás előtt….Valakinek lett az oltástól gerinc problémája? – 107 reagálás
“Április 30.-án kaptam az első (egyben az utolsó ) Pfizer oltásomat. Az oltás után semmilyen problémát nem éreztem, a pokoljárás 2 hét múlva kezdődött. Egy pénteki napon már reggel is furán éreztem magam, szorított egy kicsit a mellkasom, folyamatosan ásítottam, és olyan “ nemistudommilyen” volt a közérzetem. A helyzet délutánra se lett jobb,hanem sokkal rosszabb. Úgy éreztem, hogy össze vissza ver a szívem, és néha mintha mellé ütne. Ezek a mellé ütések nagyon megviseltek, szó szerint olyan mellbe rúgós érzés volt. Este elmentünk bevásárolni a párommal. Vásárlás közben szóltam neki, hogy ki kell mennem, mert nem érzem jól magam. Lépni nem volt erőm, nagyon szorított a mellkasom, össze-vissza vert a szívem, és folyt rólam a hideg verejték…. Mivel kocsival voltunk, a párom azonnal bevitt a sürgősségire. Addigra már kb 160 volt a pulzusom, a mellkasomon egy elefánt ült, és már levegőt is alig kaptam……Összegezve az oltás óta minden napom egy túlélő túra…a második oltást nem kérem…Orvosilag a leleteim alapján nincs magyarázat a panaszaimra….” – 467 reagálás
Beoltottaknál tapasztalható szellemi leépülés? – 528 reagálás
https://www.fluoridefreepeel.ca/fois-reveal-that-health-science-institutions-around-the-world-have-no-record-of-sars-cov-2-isolation-purification/
Az FOI-k felfedik, hogy az egészségügyi/tudományos intézmények világszerte nem regisztráltak SARS-COV-2 izolációt/tisztítást, sehol, soha
https://www.biorxiv.org/content/10.1101/2020.03.02.972935v1.full.pdf
https://www.biorxiv.org/content/10.1101/2020.03.20.999029v1.full.pdf
Ezt kellene megérteni végre:
“A legnagyobb kárt valójában azok a milliók okozzák, akik egyszerűen csak “túl akarnak élni”. Azok a tisztességes emberek, akik csak annyit szeretnének, hogy hagyják őket békén. Akik nem akarják, hogy kicsinyke életüket megzavarja bármi, ami önmagukon túlmutat. Akik nem foglalnak állást, akiknek nincsenek céljaik. Akik nem szeretnek vizet zavarni – és ellenségeket szerezni. Akik számára a szabadság, becsület, igazság és erkölcs csak szavak. Akik hangyaként élnek, hangyaként szaporodnak, hangyaként halnak meg.
Ez az életnek egy végtelenül leszűkített megközelítése: minél kisebbre húzod össze magad, annál inkább te irányíthatod a dolgokat. Ha csendben maradsz, a mumus nem talál majd rád. De ez mind csak önáltatás, hiszen ők is meghalnak, azok, akik apró golyóvá hengergetik össze a lelküket, hogy biztonságban legyenek. Biztonságban?! Ugyan mi elől? Az élet mindig a halál szélén táncol; a szűk utcácskák ugyanoda vezetnek, ahova a széles sugárutak, és egy kis gyertya ugyanúgy leég, ahogy egy lángoló fáklya. Én úgy döntöttem, hogy a magam módján fogok elégni.”
(Sophie Scholl)
Néhány példa a radikálisabb válaszok közül, melyek az Új Világrend medik(an)ális csápjának (WHO: world hoax organization & helyi ügynökei) (ön)felkent ‘szagértői’ (sic) által kuruzsló retorikával (meg)támogatott totalitáriánus Új Abnormalista globális (ko)Rona terrorra születtek:
https://dailystormer.su/michigan-patriots-rush-the-government-with-weapons-demand-governor-cunt-knock-it-off/
https://www.businessinsider.com/far-right-protestors-storm-oregon-state-capitol-building-2020-12
https://www.rt.com/news/524551-berlin-coronavirus-skeptics-protest/
https://www.rt.com/news/525229-germany-police-rioters-covid-clash/ 2021.05.30.
https://www.rt.com/uk/510822-sussex-police-16-assaulted-christmas/
https://www.rt.com/news/513507-netherlands-anti-lockdown-clashes-riots
https://www.dw.com/en/rioting-dutch-youths-torch-covid-testing-center/a-56329339
A rendőrség hétfőn egy délnyugat-franciaországi oltóközpont elleni gyújtogatás gyanúja miatt nyomozott.
A Biarritz melletti Urrugne város polgármestere szerint… egyértelmű volt, hogy gyúlékony folyadékot locsoltak szét…
https://www.rfi.fr/en/france/20210719-covid-vaccination-centres-attacked-amid-anger-over-new-rules-anti-vax-protest-coronavirus-healthworkers
Vandálok törtek be a délkelet-franciaországi Grenoble város közelében fekvő Lans-en-Vercors városházájára péntek este.
A betolakodók kinyitották a tűzoltó tömlőket, elárasztva a központot, és kifosztották a fecskendőket, kötszereket és egyéb orvosi felszereléseket tartalmazó szekrényeket.
Graffitit hagytak a központ ablakain és a közeli turisztikai irodában. A feliratok között szerepelt a “Vakcina = népirtás”, az “1940” és a Lorraine felszabadító keresztje, amelyet a francia ellenállás szimbólumaként használtak.
https://www.independent.co.uk/news/world/europe/france-vaccine-centre-french-resistance-b1885901.html (Bing fordítás[ok])
https://anti-empire.com/brazils-indigenous-people-greeted-vaccination-helicopter-with-bows-and-arrows/
Semmi sem emelte ki jobban azt, hogy mennyire értelmetlen mind a “liberális demokrácia” kifejezés, mind az annak jólétével [/állapotával] kapcsolatos [megjátszott] aggodalom, mint az elmúlt évben a Covidra adott politikai válasz…a neoliberális intézmények felvilágosult technokratái bizonyultak a növekvő tekintélyelvűség legnagyobb pompomlányainak Nyugaton…
A covid-eszkaláció következő szintje az oltást megtagadó polgárok puszta létének megkérdőjelezése… Stefan Molyneux[-val szólva] “Az érvek ideje lejárt.”…
Végső soron nem a “fasizmus” vagy az “Oroszország” normalizálta a kijárási korlátozásokat, a kötelmeket és a hatalmas forgószél nyereséget a politikailag összekapcsolt nyugati haverok számára, [hanem] a “liberális demokrácia” állítólagos védelmezői. Az értelmiségiek, a vállalati média, és a politikai vezetők ugyanezen koaliciója felelős a 20. századi progresszív forradalmakért.
Minden retorikai értéknek, amely egykor a “liberális demokrácia” látszatára való felhívásból származott, most halottnak kell lennie. A technokrata osztály csak egy újabb csoportja a [hatalommal] (ki)kényszerítőknek, és azokból lesznek a kényszerítettek, akik elutasítják a [hivatalos] narratívát.
https://mises.org/wire/covid-tyranny-destroys-myth-liberal-democracy (Bing fordítás némi felületes korrekcióval)
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2021/08/a-beoltott-olaszok-elegetik-oltasi.html
A beoltott olaszok elégetik “oltási igazolványukat,” hogy kifejezzék szolidaritásukat a nem oltottakkal
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2021/08/egy-vezeto-nemet-ujsag-foszerkesztoje.html
A német Bild újság főszerkesztője bocsánatot kért a hírügynökség félelemkeltő COVID tudósításaiért, különösen azoktól a gyerekektől, akiknek azt mondták, hogy “meg fogják ölni a nagymamájukat”.
Julian Reichelt kamera előtt fejezte ki sajnálatát a Bild tudósításaiért, amely “olyan volt, mint a méreg,” és ami “azt az érzést keltette, hogy halálos veszélyt jelentenek a társadalomra”.
Reichelt legfőképpen azon gyermekek felé irányította bocsánatkérését, akiket terrorizáltak a félelmet keltő médiában, ami a gyermekeket depresszióba és öngyilkosságba hajszolta világszerte.
“Az országban élő gyermekek milliói számára, akikért a társadalmunk felelős, itt szeretném kifejezni azt, amit sem kormányunk, sem kancellárunk nem mer elmondani. Kérjük, bocsássanak meg nekünk,” – mondta.
“Bocsássanak meg nekünk ezért a politikáért, amely másfél éve erőszak, elhanyagolás, elszigeteltség és magány áldozataivá tette őket.”
“Meg akartuk győzni gyermekeinket, hogy meg fogják ölni a nagyanyjukat, ha mernek olyanok lenni, amilyenek, vagyis gyerekek. Vagy ha találkoznak a barátaikkal. Ezek egyike sem bizonyított tudományosan.”
“Amikor egy állam elveszi egy gyermek jogait, bizonyítania kell, hogy ezzel megvédi őt a konkrét és közvetlen veszélyektől. Ezt a bizonyítékot soha nem nyújtották be. Ezt a propaganda váltotta fel, amely a gyermeket a járvány hordozójaként mutatja be.”
Reichelt megjegyezte, hogy a mérsékelt hangokat, akik nyugodtabb perspektívákat próbáltak ajánlani a járványról, “soha nem hívták meg a szakértői asztalhoz,” és arra buzdította a nézőket, hogy “ne higgyék el ezt a hazugságot,” amikor a kormány riasztó kijelentéseivel találkoznak.
Az újságíró felszólította a hatóságokat, hogy a szavazóhelyiségek helyett nyissák meg az iskolákat és a sportcsarnokokat, figyelmeztetve, hogy azoknak, akik brutális lezárási intézkedéseket vezettek be, “legyen lelkiismeretük, különben ártatlan lelkek sokaságát fogják maguk után hagyni a történelemkönyvekben”.
A Bild napi forgalma 1,24 millió példány, és Európa legkelendőbb újsága, ami még nagyobb súlyt ad ennek a történetnek.
A napokban zajló berlini tüntetések során a rendőrök brutális módon kezelték a belföldi oltási útlevél bevezetése ellen tiltakozó németeket.
A csúf jelenetek arra késztették az ENSZ kínzás elleni különleges referensét, Nils Melzert, hogy a lehetséges vizsgálat előtt szemtanúkat keressen.
A németek tiltakoztak azon tervek ellen, miszerint kitiltják az oltataln embereket számos helyszínről, köztük éttermekből, mozikból és stadionokból.
Amint azt korábban kiemeltük, a német belföldi kémügynökség figyelemmel kíséri a lezárás elleni tüntetőket, azt állítva, hogy az ország felforgatására irányuló cselekményekben vesznek részt. (1)
Mire készülhet Amerika:?
https://de.rt.com/meinung/122346-covid-19-qz-made-in-usa-quarantaene-internierungslager-fuer-hochrisiko-personen/
A rizikósabb “személyeket” elválasztanák családjuktól és otthonuktól.
Táborokba gyűjtenék őket.