Csodák, összefüggések, számok és a valóság
Kapcsolódó cikkek:
Interjú dr. Pócs Alfréd ortopéd orvossal
Az USA-ban egymás után jelentik be az államok a TELJES AZONNALI nyitást!
Egy oltáskárosodott tragikus története
Dr. Michael Yeadon emberiség elleni bűncselekményekkel vádolja kollégáit az oltóanyagok miatt
Christine Anderson: a COVID útlevél a tesztballon volt
Újra itt a polio?! A gyermekbénulás megdöbbentő történetéről Bokány Lajossal
Kedves Doktor Úr!
Ezt a levelet magánban szerettem volna eljuttatni Önhöz, de egyetlen próbálkozásom sem járt sikerrel – talán ez a hozzászólás eljut végre Önhöz.
Nagyrabecsülésemet és köszönetemet szeretném kifejezni a konferencián elhangzott szavaiért. Meggyőződésem, hogy az emberi gonoszság egyedül nem képes olyasmit létrehozni, mint amiben most vagyunk, az ember csak annyira gonosz, amennyire ez a hasznára van. A sátán viszont magáért a gonoszságért, a rombolásért tevékenykedik, ezért csak ő és az általa motivált emberek képesek olyan rettenetes helyzetet előidézni, mint amiben most vagyunk − és ez olyasvalami (miként erre Tamasi doktor úr a konferencia végén felhívta a figyelmet), ami nem múlik el, ahogy az eddigi bajok idővel mind elmúltak. Az ember egyedül egyébként sem, de most aztán végképp nem tud megbirkózni ekkora gonoszsággal, erre csak Isten képes, ezért kellene Őt a mozgalom zászlajára tűzni, ahogy ezt eleink a történelem folyamán gyakran tették. Tisztában vagyok vele, hogy ha ez megtörténne, sokan otthagynák a „zászlót”, de Isten ereje többet jelentene minden emberi segítségnél.
Ön volt az, aki Isten felé fordult, Tőle kért segítséget, ezt nagyon köszönöm.
Hogy Isten megadja-e az emberiségnek még egyszer a kegyelmét, és kimenti ebben a helyzetből, az persze kérdéses, hiszen az is kérdéses, hogy az emberiség érdemes-e erre, amikor még az „ellenállók” többsége is figyelmen kívül hagyja Őt.
Még egyszer fogadja hálámat tiszta szavaiért
Tisztelettel Dr. Élthes Eszter
🙂 igazi hazai…Eger <3 volt Szülőföldemről…hajrá, Doktor Úr!!
Isten segítse Önöket kedves Doktor Úrak! Nagyon köszönöm, amit Önök értünk tesznek! Tisztelettel, Székely Judit