Részletek “A globalista irányítás alá került WHO veszélyes! – Robert F. Kennedy Jr.”
Kategória: WHO uralma
WHO összefoglaló
- A WHO rövid időn belül át kívánja venni az uralmat az országunk felett, megszünteti a emberi szabadságot, az alapvető emberi jogokat, kikapcsolja az emberek jogi védelmét jelentő bíróságokat, és alkalmazza az erőszak minden lehetőségét, tehát a karhatalmat is.
- A WHO-t a finanszírozói, tehát az ún. Big Pharma irányítja és nem választott testületek. A gyógyszergyárak akarják tehát átvenni az uralmat felettünk és erőszakkal akarják az akaratukat ránk kényszeríteni.
- Mind ehhez egyelőre a magyar Kormány asszisztál, eddig minden előzetes megállapodást aláírt. Nincs tehát más lehetőségük, mint a magunk erejéből és leleményességéből cselekedjünk. Ha nincs védelem az állam részéről a ránk törő merénylettel szemben, akkor az emberek maguk kezébe kell vegyék a sorsuk formálását.
- Mit tegyünk? Tiltakozás minden formában, ellenállás minden formában, közösségépítés minden formában (pl. SZKITA Egyesület), kiállás és magunkért szót emelés elkerülhetetlen immáron.
Az itt található legfontosabb cikkek és videók a fentieket teszik érthetővé és igazolttá.
(A weboldalon sok más videó is található a témával kapcsolatban, itt a lényeges információkat találja csupán.)
Büntetőfeljelentés a Pfizer/BioNTech ellen a Nemzetközi Büntetőbíróságnál a COVID-19 vakcina által okozott károk miatt
A Pfizer/BioNTech COVID-19 vakcina által okozott károk miatt 2024. május 10. óta büntetőfeljelentés van folyamatban a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság előtt.
Részletek “Büntetőfeljelentés a Pfizer/BioNTech ellen a Nemzetközi Büntetőbíróságnál a COVID-19 vakcina által okozott károk miatt”NEXUS TV: 2025 AZ ÚJ MOK-kal – vendégünk: Dr. Tamasi József
A WEF hat havonta oltaná a lakosságot mRNS-injekciókkal
A Világgazdasági Fórum (WEF) tagjai bejelentették tervüket, amely szerint a lakosságot hat havonta „hosszú hatású” mRNA „oltásokkal” kellene tömegesen beoltani, állítólag több betegség leküzdése érdekében. A svájci Davosban zajló éves WEF-találkozó panelbeszélgetésein a globális elit kiemelte a technológiavezérelt precíziós gyógyítás, a „hosszú hatású injekciók”, az „éghajlat-érzékeny” vakcinák és az mRNA-alapú terápiák fontosságát nem fertőző betegségek kezelésében.
Részletek “A WEF hat havonta oltaná a lakosságot mRNS-injekciókkal”Az USA kilépett a WHO-ból!
Trump aláírta az Egészségügyi Világszervezetből való kilépésről szóló rendeletet!
Részletek “Az USA kilépett a WHO-ból!”Trump kilépteti az Egyesült Államokat a WHO-ból!
A világpolitikai színtéren fontos változások és viták zajlanak, különösen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) körül. A legújabb hírek szerint Donald Trump csapata arra készül, hogy már 2025 januárjában, az új kormányzás kezdetén elindítja az Egyesült Államok kilépését a WHO-ból.
Részletek “Trump kilépteti az Egyesült Államokat a WHO-ból!”Hollandia: NATO uralja az egészségügyi minisztériumot!
A Hollandia új egészségügyi minisztere nyíltan kijelentette, hogy a NATO és a katonaság utasításait kell követnie. A kormányváltás után a PVV, Geert Wilders pártja, először alakított koalíciós kormányt, és az új miniszternő nyilatkozata rávilágít a “járványbiztonság” paradigmájának háttérben álló valóságra.
Részletek “Hollandia: NATO uralja az egészségügyi minisztériumot!”Megáll az ész! Betiltanák a gyógynövényeket!?
Az Élelmiszerbiztonsági Ügynökségek vezetői összeállítottak egy listát azokról az anyagokról, amelyek étrend-kiegészítőkben való felhasználását szerintük az egészség védelme érdekében korlátozni kellene vagy teljesen be kellene tiltani. A listán 117 ősidők óta használt, kimondottan hatékony gyógynövény szerepel.
Részletek “Megáll az ész! Betiltanák a gyógynövényeket!?”Rendkívüli hír! Az EP választás árnyékában 40 millió vakcinát rendelt az EU
Beteg nincs, a vírusról semmi sem tudni, de az oltás készen van
Részletek “Rendkívüli hír! Az EP választás árnyékában 40 millió vakcinát rendelt az EU”A WHO magából és a magyar médiából is hülyét csinált
Mindenkit madárnak néztek: a WHO a világot, a hazai média a magyarokat tájékoztatta félre
Részletek “A WHO magából és a magyar médiából is hülyét csinált”