Szólítsa fel a miniszterelnököt, hogy vonja vissza Magyarország IHR részvételét, mielőtt a WHO szájunkra zárja a lakatot!

A végső órákhoz érkeztünk – már csak néhány nap van hátra július 19-ig.


Tisztelt miniszterelnök Úr!

Szeretettel üdvözlöm!

Érdeklődöm, hogy eddig tartott a beígért nenzeti szuverenitás?
Friss hír: ,, A végső órákhoz érkeztünk – már csak néhány nap van hátra július 19-ig.”
Ez az a pillanat, amikor a WHO szerint Magyarország beleegyezett az új Nemzetközi Egészségügyi Szabályzatba (IHR) – hacsak kormányunk nem küld hivatalos elutasító nyilatkozatot.

A módosítások nem „javaslatok”. Tavaly erőszakkal, viták és szavazás nélkül verték keresztül őket – és most a WHO azt állítja, hogy alapértelmezés szerint nemzetközi joggá válnak.

Mit is jelent ez számunkra?

Genfből egyetlen, senki által nem választott tisztviselő kihirdethet „egészségügyi vészhelyzetet” – bizonyíték és ellenőrzés nélkül.
A kormányokat arra kötelezhetik, hogy bevezessék a cenzúrát, megfigyelést, kötelező orvosi intézkedéseket, és digitális azonosító rendszereket.
Mindezt az Országgyűlés megkérdezése nélkül – az Ön szava nélkül.
A WHO tanult a járványügyi egyezmény fiaskójából: tudják, hogy a nyilvánosság ereje képes megállítani őket.

Ezért szétválasztották a tervüket két dokumentumra:
az egyik a „vízió” (járványügyi egyezmény)
a másik az „erőszakos végrehajtás” (IHR-módosítások)

Ha most nem állítjuk meg őket, a WHO azt fogja állítani: jogilag ők rendelkeznek az életünk felett.
Már csak egyetlen lehetőségünk maradt: gondoskodjunk róla, hogy a kormány július 19. előtt kimondja a NEM-et.
Kérem, írja alá az IHR elutasítását követelő petíciót, és szólítsa fel Orbán Viktor miniszterelnököt, és Pintér Sándort hogy vonja vissza Magyarország részvételét, mielőtt a WHO szájunkra zárja a lakatot.

Ha már aláírta, kérem, küldje tovább a petíciót családjának, barátainak, szomszédainak – minél többen szólalunk fel, annál nagyobb az esély, hogy megállítjuk őket.

Üdvözlettel,
Sebastian Lukomski és a CitizenGO csapata


23 thoughts on “Szólítsa fel a miniszterelnököt, hogy vonja vissza Magyarország IHR részvételét, mielőtt a WHO szájunkra zárja a lakatot!

  1. Igen! Ezt kell tennie! Eddig sem lett volna szabad ebben reszt vennie hazanknak?
    Azt add, tedd masnak, amit magadnak szeretnél, hogy adjanak, kapj!

  2. Az egészségünkről, az életünkről mond le a kormány, ha nem utasítja el az IHR-t!
    Ez genocídiumot jelentene a magyar nemzet ellen!
    Ezt pedig a magyar kormány, de még Orbán Viktor sem engedheti meg magának!

    1. Kedves orbán viktor !

      A WHO iránti hű elkötelezettségét nagy hálával köszönjük, példamutató kiállását az egészségügy mellett,
      így óvva a magyar családokat !
      És köszönjük a sok orvosnak is, aki önnel együtt vállvetve küzdött a Covid ellen, megalkuvás nélkül, tudományosan, és mély emberséggel !

      Hálánk jeléül köszönettel küldjük ezt a pár sort és kívánjuk, hogy ott rohadjanak a Pokol tüzén, le -és felmenőikkel együtt,
      az idők végezetéig, mindenkivel együtt, akiknek érdekeltsége volt, ezt az aljas népírtó tettet végrehajtani, és a WHO “egyezményt” Magyarországra kényszeríteni !

      A legteljesebb undorral és megvetéssel, egy magyar MAGYAR

  3. Ez úton is kérem a WHO elutasítását polgári jogomnál fogva. Ne a fejünk fölött döntsenek.

  4. Kormànyunk sok helyen kuruckodik – de az egészsögügy mostoha gyerekük.
    Èrthetetlenül behùzzàk a nyakukat meg a mindenüket.
    Ki kellene àllniuk a WHO akarata és a gyermekeink oltàskötelezettsége ellen.
    Magyar kormàny ébredj, itt az idö!!!
    Gyors cselekvést kérünk.

  5. Sajnos a Magyar Népköztársaság területén illegálisan működő Magyarország nevű cégben mindent megtehetnek.Ne felejtsük el a covidot egy áll járvány rá hivatkozva meg tartották a fő próbát mennyire hiszékenyek az emberek. Némelyik okos a mai napig maszkban jár vagy utazik egyedül a saját gépkocsijában.

    1. Hol van itt Magyar Népköztársaság? Mo. a cionista kazár bankárhatalom (DS) tulajdona, közvetlenül a kazár Netanjáhú által irányítva.
      Európa meg lesz semmisítve. Ezért kellet a keleti rendszer felszámolni. 20220 tele óta folyik a III. világháború. A rendszerváltásnak nevezett totál gyarmatosítás elérte célját, már csak pár év van hátra az Agenda 30-ig. És a nép kezében már nincs semmifegyver, csak a szájkarate. Egy népesség, amit nemzetnek nevezni röhej. olyan emberekre szavaz (a választás meg csak humbug), akiket régen egy jó érzésű magyar még a küszöbéig sem engedett. Ez a birkanyáj. A birkákat előbb vagy utóbb letaglózzák.
      A plandémia alatt több százezer embert öltek, és ennek már nincs vége. Japánban vészharangot kongatnak, már mos t kipusztulóban vannak.
      És miért küzdenek az emberek még mindig, hogy ne legyen a méreginjekció kötelező. A nép elárulta önmagát.
      A homo sapiens kifejezés az emberiség zömére használva hamis konklúzió.
      Számos magát nemzetinek hazudó oldal folyamatosan a nem létező szoc. rendszer ellen (is) hangol, hogy ne a népirtásra figyeljenek. Tessék csak olvasni Angelika Mihalik írásait a folyamatos gyermek irtásról, na ez a horror.
      Különben is minden ideológiát és társadalmi rendszert ugyanaz a hatalom hozta létre, minimum a Cromwell-féle népirtástól kezdve. Így uszítják évszázadok óta egymásnak az embereket és a népeket.

  6. Kérem Magyarország szuverenitásának megvédését! Ennek lényegielem, hogy ne engedjék át a WHO magánszervezetnek a járványdiktatúrával való visszaélést.

  7. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kérem most tekintsen el az eddig a WHO -tól kapott útmutatótól. Kérem figyeljen Ránk, az Országának a kérésére. Mi nem választottuk meg a WHO vezetőjét, akiről annyit tudunk, hogy nekünk eddig csak kárt okozott. Most ez az egészségügyünk és az országunk felett való döntése az Ön által igen fontosnak mondott szuverenitásnak ellentmond. Mi ezt tudjuk. Ezért kérjük Önt, hogy kövesse azokat a politikusokat, országok vezetőit, akik a saját népeik érdekeit szem előtt tartva kilépnek a WHO-ból, vagy nem erősítik meg a soron következő globalista lépéseket.
    Tisztelettel:Szabó István Antalné

  8. Igen, Hivatalosan el kell utasítani az IHR-t, minden szinten kárt okoz, nem az egészséget szolgálja!

  9. Az egészségünkről, az életünkről mond le a kormány, ha nem utasítja el az IHR-t!

  10. Üdvözletem !
    Tàmogatom a visszavonàst , IHR
    visszavonàsàval kapcsolatban !
    Köszönettel : Antal Kàrolynè

  11. Nem fogják visszavonni. A kormány számára sokkal fontosabb a behódolás a globalista hatalomnak, mert alárendelték magukat bizonyos személyes előnyökért. Polgári engedetlenséget kell hirdetni, de sajnos, az emberek 80 % még mindig vak és süket a valóságra, így ez is csak hamvába hullt dolog. Ha sok orvosok kiállna, megmutatná magát, hogy sokan vagyunk, akkor eredményt tudnánk elérni. De sajnos, az orvosok félnek. Ha félnek, akkor itt nem demokrácia van, hanem diktatúra. Márpedig az van. Már Magyarország sem más, mint az 1950-1960-as kínai politikai diktatúra. És a kör bezárult.

    1. A félelem nem demokrácia és nem diktatúra függvénye. A demokráciában is normális dolog félni.

      Az orvosok egyáltalán nem félnek szúrni! Viszont nem néznek utána annak, hogy mit tesznek, pedig evidens. Az oltóanyag “adjuvánsok” mérgek, amik nem szerepelnek a Koch-féle posztulátumokban, ami eleve Koch idejében is megbukott. Már az első tétel bukását is elismerte Koch. Ezzel pedig az egész elmélet bukását elismerte.Akkor mit is csinálnak? Mérgeznek. Az orvosok az oltottak jogos számonkéréstől félhetnek.
      Addig nem lesz rend, amíg nem történik meg az orvosok számonkérése, és amíg szúrhatnak.
      https://hu.wikipedia.org/wiki/Koch-f%C3%A9le_posztul%C3%A1tumok
      “A Koch-féle posztulátumok a betegségek mikrobiális eredetére vonatkozó követelmények. Robert Koch és Friedrich Loeffler bakteriológusok dolgozták ki 1884-ben, Koch publikálta 1890-ben.
      A követelmények:
      A mikroorganizmus az adott betegség minden esetében jelen kell legyen, hiányozzon az egészségeseknél.
      A mikroorganizmus színtenyészetben kimutatható legyen.
      A kitenyésztett mikroorganizmust érzékeny állatba oltva ki lehessen váltani a betegséget.
      A mikroorganizmus színtenyészetben kitenyészthető legyen a kísérleti állatból.
      Koch később maga is eltekintett az első feltétel általános érvényességétől, miután a kolera, később pedig a hastífusz esetén találtak tünetmentes, illetve szubklinikus fertőzött személyeket is.”

      A 19-i határidő miatt szerintem 19-20-21-én alig lesz valaki, aki még tiltakozik. A határidő a hétvége miatt lehet, hogy hétfő 24.00. Persze lehet, hogy a WHO-nál nincs hétvégére eső határidő szabályozás. Erről se tudunk semmit.

  12. Nem akarjuk, hogy a WHO megkeseritse, az életünket, mint azt, a covid alatt is tette.. Szabadságot, saját jogot akarunk, a saját testünk felett. Ki kell lépni a, Who ből, de sürgősen. Meg kérjük, minden honfitarsunk nevében a kormányt, hogy intézkedjen, a Whobol való kilépésről!!

  13. Minden képpen kilépni
    A népírtást nekik köszönhetjük..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük