Konferencia a tisztánlátásért

Mindannyian megéltük az orvostudományi és egészségügyi szempontból megalapozatlan, nem érthető, sajnos sokszor hazug intézkedéseket, a pánik indokolatlan fokozását, az emberek félrevezetését. A main stream média olyan turbulenciával tálalta az előre megírt protokollt, mintha az bármilyen szakmai tényeket, szakmai vitákat megélt volna. Sem idehaza, sem nemzetközi szinten nem, vagy alig voltak konferenciák, ahol ezeket az eseményeket helyesen lehetett volna értelmezni, minden oldalt lehetett volna mérlegelni, ahol az elmúlt hónapok eseményeit, tapasztalatait lehetett volna értékelni. Olyan mértékben túlhajszoltan kaptuk a megalapozatlan információkat, hogy szükség volt egy ellenpólusra, ahol a másik oldal is megszólalhat, ahol viták, érvek elhangozhatnak, tanácskozásra van lehetőség mindannyiunk okulására. Sajnálatos, hogy az orvosok jelentős része eddig kellő kritika nélkül elfogadta a WHO, a CDC, a különböző magán- és gyógyszergyári érdekeltségű nemzetközi szervezetek, valamint az ehhez símuló kormányprogramok irányelveit, a nemzetközi lapok tematikusan egyoldalú publikációit és beállt az emberek megfélemlítését célzó intézkedésekbe végrehajtó katonának. Mégis vannak azonban akik nem értenek egyet, csupán hallgatnak, félnek. Féltik az állásukat, hogy nevetségessé teszik őket, hogy etikai eljárást indítanak ellenük, hogy bármilyen erőszakos megszégyenítés éri őket. Láthatjuk, hogy egy ilyen világesemény után, nem lehet csupán az elég nagy átfutással rendelkező szakmai lapokból tájékozódni, pláne, ha e lapok is ugyanazokat az érdekeket szolgálják ki, amelyeket a nagy példányszámú bulvárlapok, szükség van a megbeszélésekre is. Ezért szervezzük a lezajlott járványról szóló konferenciánkat. Szeretnénk hozzásegíteni, hogy az értelmetlen intézkedések és az azok mögé tett megfélemlítés eltűnjön, a lezajlott hisztéria még egyszer ne ismétlődhessen, de a betegek érdekét biztonságát mindenek felett megtartsuk. Keressük a józanul gondolkodó többséget, aki nem birka módjára béget a sorból kilógókra, hanem a kihívást és egyeztetést a több tudást látja a más véleményben, mert kizárt, hogy a magyar orvostársadalom csak bólogató Jánosokból állna, akik minden szakmai elvüket hajlandók feladni az egzisztenciájuk féltéséből, akik hátat fordítanának a hippokratészi esküjüknek, akik számára már a lakosság, a betegek érdeke felesleges. Bízunk a tudás értelmében, a szakmai konferencia tudás szerzés egy jól bevált módja. Aki ezt akadályozza, kritizálja, az sötét középkort szeretne, aki támogatja és konstruktívan áll a szakmai vitákhoz, az a szabad orvoslás és a szabad páciensek léte mellett teszi le a voksát. Várunk, gyere, hallgasd meg a másik oldalt, ismerkedj, vagy keresd a megoldást. Mi azon leszünk, hogy felkészült másik oldalt találj.

COVID 19 járvány integratív orvosi megközelítése

Tudományos Konferencia

Időpont  2020. augusztus 21

Helyszín: Magyarok Háza Budapest, 1052 Semmelweis u. 1.3

A konferencia célja:

Fórumot biztosítani azoknak a független szakembereknek és tudósoknak, akik segítenek megérteni a SARS COV2 vírus elterjedése miatt létrejött „járvány” orvosi és államigazgatási kezelésének  hiányzó tudományos hátterét, alternatívát nyújtanak a tudománytalan, félrevezető, pánikkeltő információk helyett. Cél, hogy a tisztánlátáshoz szükséges minden információ eljusson a szakemberekhez és a nagyközönséghez és hogy valós viták alakulhassanak ki a nem tisztázott, tabunak számító kérdésekben.

Fővédnök: Patrubány Miklós a Magyarok Világszövetségének elnöke

Szervező:     Caraka Alapítvány

Szponzoráció, a konferencia céljainak megvalósulása érdekében bármilyen mértékű támogatás: 

Caraka OTP Bank számlaszám:  11702043-21456499-00000000.

IBAN: HU92117020432145649900000000 Swift: OTPVHUHB

Szervező, támogató és együttműködő szakmai testületek:

Magyar Orvosok és Egészségügyi dolgozók a Tisztánlátásért (MOET)  (Budapest)

Aerzte für Aufklaerung (Németország)

Wir 2000 (Németország)

Orvosok Nemzetközi Szövetsége (Moszkva)

Konferencia nyelve: magyar-angol-német

A konfereencián bárki regisztrálhat internetes részvételként és a helyi adottságok erejéig részt vehet személyesen.

Részvételi díj: ingyenes

Szakmai program

Előadók:

Prof. Dr.Boros László G. (gyerekgyógyász, biokémikus kutató UCLA School of Medicine – USA), Dr.Peer Eifler (orvos pszichoterapeuta, háziorvos – Ausztria), Dr.Bodo Schiffman (fül-orr-gégész – Németország), Dr.Walter Weber (onkológus, háziorvos – Németország), Dr.Pócs Alfréd (ortopéd – traumatológus szakorvos – Magyarország), Dr.Gődény György (gyógyszerellátási szakgyógyszerész), Dr.Tamasi József (belgyógyász, társdalomorvostan szakorvosa – Magyarország)

A konferenciára való jelentkezéshez regisztráció szükséges, melyet az  www.orvosokatisztanlatasert.hu oldalon lehet megtenni augusztus 1-től. Interneten keresztül a világ bármely pontjáról bárki résztvevőként követheti az előadásokat valós időben, később pedig az előadások felkerülnek a konferencia weboldalára, youtubra és ott ingyenesen megtekinthetők.

31 thoughts on “Konferencia a tisztánlátásért

  1. Szeretnék résztvenni az augusztus 21-ei konferencián, de nem találom a regisztráció módját. Amennyiben lehetséges, személyesen szeretnék ott lenni.
    (Tanár vagyok, olyan szakképző intézményben, ahol egészségügyi képzés is folyik.)

    1. Igen, folyamatosan alakítják a kollégák. Az adatok egyre kevesebb kell. Kitölti a rubrikákat és bent van.

  2. Tisztelt Tamasi úr!
    Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek.
    Sajnos azonban pesszimista vagyok.
    Ön azt írja:” Kizárt,hogy a magyar orvostársadalom kizárólag csak bólogató Jánosokból állna…”
    Pedig PONTOSAN EZ A HELYZET!!
    Ha nem így lenne, Önök nem tűrnék el maguk között a nettó csaló és tudománytalan pszichiátereket, akik (orvosi) vizsgálat nélkül “diagnosztizálnak”, majd megmérgezik a beteget dilibogyóval…
    Ha kell, erőszakosan is…

    1. Szerintem ez a pingvin jelenség lesz. Előbb néhányan, egyre többen, majd egyszercsak megindul mindenki. Igy kell legyen, különben a világ rabszolga lesz.

  3. Hálás köszönetünk a konferencia megszervezéséért. Nagy szükség van rá – az együttgondolkodásra, a párbeszédre, az összefogásra. Az emberiséget útvesztőbe terelték. Innen kijutni csak tiszta szívvel, bátorsággal lehet, megalkuvás nélkül. A becsületes emberek világát kell felépíteni, a becsteleneké el fog múlni. Ebben segítsünk mindannyian, ehhez kérjünk Istentől bölcsességet, erőt, kitartást.

  4. Szeretnék részt venni, rajtam kívül még 2 személlyel!
    Köszönettel, tisztelettel….

  5. Üdvözletem!
    Ezúton szeretnék regisztrálni az augusztus 21-i konferenciára, helyszíni részvétellel.
    Köszönettel: Kósa Zsuzsanna BsC ápoló

  6. Tisztelt Konferencia szervezők!
    Kérdezni szeretném,hogy sima érdeklődőként,nem vagyok orvos,gyógyszerész stb. érdemes e részt venni?
    Foglalkozom sokat a témával,hogy tudjak érvelni az embereknek,tanulni amennyit lehet,hiszen az életünk a jövőnk a tét!!!
    Szeretnék jelentkezni,és részt venni a konferencián!!!
    Szeretettel: Antalné Csillu

    1. Bárki résztvehet. Jelentkezési lapot kell kitölteni a regisztrációhoz a konferencia almenü alatt.

  7. Tiszteletem Tamási Úr!
    Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek! Jó beindítója lehet sok ember gondolkozásának, megtámogatva a lényegi nézőpontot, kellő szakmai háttérrel, ami elengedhetetlen sok sok ember számára.

  8. Állitsák meg a vilagúnk rsszakaróit…Állitsák le ezt a merhetetlen rombolást,hiszen mi is szeretnenk ,a gyerekeinket utra engedni….megõregedni, és az unokáikal ,szeretnék játszani…..nem egy olyan vilagot szeretnék,ahol egy géptõl kapok engedéjt ,mikor mehetek utszára,…Szeretnenk vissza kapni az eddigi normalis életūnket.Gratulállok a kezdeményezéshez…Állitsák meg õket…

  9. Köszönet, hogy maradtak az emberi oldalon. Hogy visszaadják a hitet azoknak akik már nem bíznak meg abban akinek dr. – ral kezdődik a neve és magyarul beszél…

  10. Szeretnék ott lenni a barátnőmmel együtt a konferencián. Mi a teendom?

    1. regisztrálni kell a konferencia almenü alatt. Egyenlőre az internetes részvételt tudjuk biztosítani. Azon leszünk, hogy mindenki, aki jelentkezik a legteljesebben résztvehessen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük