Indulhatnak a perek a Pfizer ellen

“Évekkel ezelőtt beleegyezésük nélkül próbáltak ki gyerekeken, köztük csecsemőkön egy akkor még kísérleti szakaszban lévő antibiotikumot, az agyhártyagyulladás elleni Trovant. A vádirat szerint a mintegy 200 kicsi közül tizenegyen meghaltak, további 181 gyermek megvakult, megsüketült, megbénult vagy agykárosodást szenvedett.”

https://weborvos.hu/gyogyszerpiac/pfizer-kezdodhetnek-a-perek-158082?fbclid=IwAR0oBuV3c92a7_n9s3aIFQ3AFR8lBdb7dY6tpJQ6Rdannj9lIp5O69Hh_Hg

Perelhetik a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéget nigériai családok a gyerekeiken végzett állítólagos engedély nélküli gyógyszerkísérlet miatt, miután az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága elutasította a vállalat fellebbezését. A családok azzal vádolják a világ legnagyobb gyógyszergyártó cégét, hogy évekkel ezelőtt beleegyezésük nélkül próbált ki gyerekeiken, köztük csecsemőkön egy akkor még kísérleti szakaszban lévő antibiotikumot, az agyhártyagyulladás elleni Trovant.

A vádirat szerint a mintegy 200 kicsi közül tizenegyen meghaltak, további 181 gyermek megvakult, megsüketült, megbénult vagy agykárosodást szenvedett. A kísérletet állítólag úgy végezték, hogy a szülők nem tudtak arról, hogy jogukban áll elutasítani a felkínált gyógyszert, és igénybe vehetik egy a helyszínen tartózkodó karitatív orvoscsoport szolgálatait. Ez a csoport ingyen gyógyította a fertőző agyhártyagyulladást régóta bevált, hatásos eszközökkel.


A vállalat egyrészt vitatja az amerikai igazságszolgáltatás illetékességét az ügyben, másrészt tagadja a vádakat. A Pfizer azt állítja, hogy a családokat és a nigériai kormányt is tájékoztatták az akkor még nem engedélyezett gyógyszerrel végzett kísérletről, kutatóik a törvényeket és a szakmai előírásokat betartva tesztelték az antibiotikumot. A gyerekek “közvetlenül a betegség miatt haltak meg vagy szenvedtek maradandó egészségkárosodást” – érvelt a cég egy korábbi közleményében.


A szövevényes ügy 1996-ra nyúlik vissza, amikor a nigériai Kano tartományban agyhártyagyulladás- és kanyarójárvány szedte áldozatait. Ezrek haltak meg, főként a legfiatalabbak közül. A Pfizer azt hangoztatja, hogy a Trovan növelte a gyerekek túlélési esélyeit.
2009 júliusában, kétéves jogi csatározás után a Pfizer és a szövetségi állam peren kívüli egyezséget kötött, amelyben a nigériai hatóságok elfogadták, hogy 75 millió dollár (több mint 17 milliárd forint) ellenében lezártnak tekintik az ügyet. Az egyezség arról is rendelkezett, hogy 35 millió dollár kártérítést fizetnek az áldozatok családjainak. Az áldozatokat képviselő amerikai ügyvédi iroda azonban a múlt hónapban bejelentette, hogy visszautasítja a kártérítési ajánlatot, mert a Pfizer DNS-teszteket végez annak megállapítására, hogy a felperesek közül ki jogosult ténylegesen a megítélt összegre.


Az amerikai legfelsőbb bíróság határozatával párhuzamosan egy nigériai bíró leállította a kártérítések kifizetését és a DNS-teszteket a nyugat-afrikai országban.


A Trovan, amely egykor a cég egyik legkeresettebb terméke volt, erősen vitatott gyógyszer. Manapság az Egyesült Államokban csak vészhelyzetben és kizárólag felnőttek szedhetik, mert a szövetségi élelmiszer- és gyógyszerengedélyezési hivatal (FDA) szerint súlyos májkárosodást okoz. Európában 1997-ben betiltották.

8 thoughts on “Indulhatnak a perek a Pfizer ellen

  1. Tisztelt Doktor Urak!

    Nem a Trovan-hoz, hanem a Pfizer-hez kapcsolódik a következő észrevételem.. Lehetne ez a komment akár a “hazugságok leleplezése” kategóriában is, amennyiben alkalmas rá.

    A Pfizer honlapján találtam a jelenleg már felhasználás alatt álló vakcina tesztelési folyamatának felhívását. Lehetséges, hogy már Önök is találkoztak vele.

    https://www.pfizer.com/science/find-a-trial/nct04368728-0

    Az oldal illetve az információ szeptember végén lett utoljára frissítve. Feltételezem azóta azért nem, mert a Pfizer befejezettnek tekintette azon klinikai kísérleteket, annak is a harmadik fázisát, amely alapján az eredményeket kiértékelve néhány héttel később jelentette be, hogy ennek a fejlesztésnek az eredménye mutat kb. 95%-os hatásosságot. Viszont véleményem szerint fontos információ, hogy a mindenki által hangoztatott 95%-os hatásosság mögött milyen kivételek voltak.

    Ami tehát elsőre szembetűnő, hogy jó egészségi állapotú önkénteseket toboroztak, ez önmagában még nem fedi fel, hogy mit is jelent ez a kifejezés.
    A számomra mindenképpen érdekes részt viszont a végén, a “Kivételek” (EXCLUSION CRITERIA) között találtam. Felsorolják, hogy kik nem szerepelhettek a klinikai tesztek első és/vagy második és/vagy harmadik fázisában, illetve az egész tesztelési eljárás során.
    Utóbbi kategória talán legfontosabb képviselői (a terhes nők illetve szoptatós anyák mellett) azok, akiknek vagy NAAT teszteredmény hiányában szimplán az “ismert” Covid-19 tünetek alapján, vagy NAAT pozitív teszteredmény alapján korábban klinikailag Covid-19 diagnózisa már állt fenn! Remélem jól értelmezem.

    Ha ez így van, akkor ez azt jelenti, hogy mivel a tesztekből ezek a személyek kimaradtak, ezért nem tudatjuk, hogy rájuk nézve milyen hatással lenne a vakcina.

    Habár (többek mellett) Müller Cecília a korábbiakban kijelentette, hogy bárkit (beleértve az újszülötteket is) potenciálisan koronavírus fertőzöttnek kell tekinteni (ezért kell mindenkinek maszkot hordani, karanténba menni, ha volt kontaktja PCR teszt pozitívval stb.), hagyjuk ezt most filmen kívül, bár ebben az esetben mindenkire vonatkoznának a következők.

    Tehát a pozitív PCR tesztelt emberek, mint “igazolt fertőzöttek”, továbbá az egyes “szakemberek” által nyilvánosan megbecsült többszörös számú népesség, akik tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel átvészelték a vírust, mind komoly veszélynek lehetnek kitéve, amennyiben pl. oltás előtt nem végeznek rajtuk olyan (nem PCR!) tesztet, amellyel kizárható lenne a vírus jelenléte vagy nem győződnek meg arról, hogy korábban a delikvens átes(het)ett-e már a koronavírusos fertőzésen.

    Nem tudom, hogy a Doktor Urak szerint létezhet-e ilyen vizsgálat, de amennyiben ilyet nem végeznek el, véleményem szerint már önmagában emiatt is felelőtlenség oltani az embereket.

    Kérdésem továbbá, hogy azok, akik (különösen a hosszú távú mellékhatásokkal kapcsolatos információk hiányában) visszautasítják az oltást, hivatkozhatnak-e megalapozottan a Pfizer fenti módon meghatározott tesztelési protokolljára. Tehát pl. “hivatalosan” arra, hogy mivel a Pfizer kizárta ezeket az embereket a tesztelési eljárásból, akár PCR pozitív teszt nélkül, de pl. a koronavírus tüneteinek enyhe megléte a múltban már elegendő indok lehet, hogy visszautasítsuk az oltást. Ha igen, ez elegendő lehetne akár az esetleges kötelező oltás ellen, akár (ami valószínűleg hamarabb bekövetkezik) az oltási igazolvány alóli felmentéshez. Tudom, nem ez a végső cél.

    Alapvetően az oltásokat kellene leállítani mielőbb, mert bár nem lennék boldog tőle (alapvetően persze örülnék neki), ha ezek a “vezetők”, kirakat-orvosok, “szakemberek” felelősségre lennének vonva később az egészségkárosodások, halálozások miatt, de inkább előzzük meg, ha lehet. Mert nekünk valóban minden élet számít!

    Köszönöm!

  2. Nincs koronavírús ! /Irországban már közétették. /Az egész aljas népírtás a vakcinával, ami egy mesterségesen laborban előállított , szabadalmaztatott vírus. Minden nemzetállam megvesztegetve, /kivéve Féhéroroszország, / az IMF és a Világbank által 940 millió amerikai dollárral, a tudósok nagy része is Cserébe kérik az államoktól a szigorú maszk kötelezővé tételét gyerekeknek is / nagy aljasság, háborús bűn / a szigorú kijárást, a gazdaság tönkretételét és a rendőrállam bevezetését. A magyar politika a polgárok ellen háborús bűnt követ el és e szerint kell itélkezni felettük. Börtönbe zárni , lábbilinccsel, mível nincs halálbűntetés, egyébként halál a szándékos népírtásért. Külön bűntetendő, / BTK 258 par hazaárulás / hogy ezen cselekedetét a magyar politika egy idegen magánhatalomnak pénzért cselekszi az emberek kiírtását egy olyan vakcinával amely egy nemlétező vírusról szól. A vírust a vakcinával viszik be az emberek szervezetébe, már aki megengedi. De ez a félretájékoztatás miatt van. Ezek a ganék, mint merkely, szlávik, boldogkői, a nyanya stb. aljas módon pénzzel megvesztegetve teszik az emberek félretájékoztatását. Ezek háborús bűnösök, mindegyiknek felelni kell az itéletkor. Mert jön ! SZÁNDÉKOS NÉPíRTÁS AZ EGÉSZ VILÁGON ! HITLERIZMUS

  3. Egyetértek Károlyné Sümegivel megkel állitani az oltásokat és az aki saját felelőségére be adatja az adja de ne adjanak oltási igazolványt mert már is meg történt a meg különböztetés, Isten minden embernek szabad akaratot adott de ha bevezetik az igazolványt akkor máris szegregáció történik és a maszk viselését is szüntessék meg mivel annak viselése egészségtelen a saját levegőjét lélegzi vissza amibe különböző baktériumok vannak és ogszígén szegény egészségtelen miért kényszerítenek ilyesmire ez aljaság

  4. Én sem hiszek ezeknek a mocskoknak nekem tuti nem adjàk be még ha be zàrnak akkor sem az egész megvan jàtszva minden a pénzről a hatalamról szól mi meg pusztuljunk na szép

  5. Az oltás ugyan még nem kötelező de azt szorgalmazzák a megosztó trükkjeikkel. Azt fogják mondani a hívőknek, hogy azért nem alakult ki a nyájimmunitás, mert mi ellenzők nem oltottuk be magunkat és ezért ők ugyan úgy belehalhatnak. Ahogy ezt a hullámot is felnagyították, egy 3. hullámot is elindítanak és a hívőket így megnyerik a gyógyszergyártók a maguk oldalára, hogy kiköveteljék a kormánytól a kötelezővé tételt, vagy valami kényszerhelyzetet teremtenek. Az oltás nem véd meg alapból se, és fertőzöl is, szóval a kórházakat és idősek otthonát beoltják, máris elindíthatnak egy járványt. Amellett ki mondta hogy a sars-cov2 van csak az oltásban? Ha a sars-cov3 tüskéje is benne van, akkor a testünk mint ellenségképre a legközelebbi covid21 re is reagál és kész az új járvány, amit a szándékosan magas ciklusszámú tesztelésekkel még fel is nagyítanak. Emellett az oltások mellékhatása autoimmun betegség, hiszen pont az a lényege, hogy megtéveszti az immunrendszert. Megtanítjuk neki ki a rossz. Na de ezzel egy ártalmatlan vírusból is terroristát lehet faragni a szervezetünk számára. Ez itt a lényeg. Ez sima oszd meg és uralkodj. Úgy tálalják, hogy egymástól függjön az életünk és egymásnak ugorjunk. A maszk nem engem véd, hanem téged. Azaz, ha te félsz és hordod, de a többiek nem, te azt hiszed a többiek nem védenek és belehalhatsz. Máris ellenségekké tettek. Ugyan ez van a vakcinákkal. Csak akkor véd, ha mások is beoltják, hiszen akkor alakul ki a nyájimmunitás. Ez nagyon szép, de akkor mégis miféle oltás ez, ha önmagában nem véd meg? Hát ez is ugyan az a trükk, mint mindig, mert aki figyelte a nemzetközi politikát, az tudja állandóan ezt a programot hajtják végre. Így végül az oltottak fognak harcolni az oltás ellenesekkel, ahelyett hogy összefognánk a FÉRGEK, azaz a kimondhatatlan nevű mentalitású csoportok ellen. EZT HA MEGÉRTITEK, MÁR A TÖRTÉNELMET IS ÚJ SZEMMEL NÉZITEK.

  6. “Dr. Peter Rost former vice president of Pfizer tells of corrupt medical industry”
    https://www.youtube.com/watch?v=A5ypZsPedsg

    “So now one of these criminals, Peter Rost, a former vice president of the world’s largest pharmaceutical company, confession has blown the whistle to expose the true dangers of mandatory vaccinations. Dr. Peter Rost lifted the lid on vaccines and revealed that the Gardasil inoculation, in particular, is in fact, “deadly.”

    In a shocking exposé from one of the highest-ranking whistleblowers to date, Rost has also claimed that Big Pharma is purposely keeping the public unhealthy so they can make a fortune from continual treatments of illnesses rather than curing them.”

    https://secretsofaidsandebola.blogspot.com/2018/07/peter-rost-admits-crime-within.html

    Any more questions?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük