Író: Éva, oltatlan, elbocsátott pedagógus
„Egy gondolat bánt engemet…” Írja Petőfi Sándor még 1846-ban. Sajnos engem sokkal több gondolat bánt 2022-ben…
Megbélyegzés folyik országunkban, szeretett hazánkban a politikai és gazdasági érdekek hoznak nem megfelelő intézkedéseket. Lassan két éve, hogy a világban eluralkodó pánik része a mindennapjainknak és ahelyett, hogy megnyugvást találnánk még jobban szítják az ellentéteket… És mi tűrjük… A média úgy játszik velünk, ahogy szeretne, számukra megfelelő statisztikákat készít, amivel a saját hazugságait támasztja alá. Ez megy a rádióban, a híradóban és a különböző online platformokon. Sokan nem hallgatják meg a másik oldalt, csak azt ismétlik magukban, amit hallottak, olvastak a kormányunk által felügyelt csatornákon keresztül… Hogy is van, ha sokszor ismétled a hazugságot, akkor elhiszed, hogy igaz????
Közben szétesik az egészségügy, orvosaink nem a megfelelő ellátást biztosítják az embereknek… Teszünk valamit? Semmit… Ülünk otthon és imádkozunk, hogy ne mi legyünk a következők a sorban, akik a rendszer hibájából hunynak el…
Szétesőben az oktatási rendszer is… Észrevesszük, hogy erről mi is tehetünk? Az első online oktatás 2020-ban megtépázta sok-sok diák felsőfokú oktatásba való bejutását, mert nem volt szóbeli vizsgára lehetőség. Ezt meg is érthetjük, hiszen nem tudtuk, mivel állunk szembe. Tavalyi tanévben viszont több hónapos online oktatás eredménye – vagy inkább eredménytelensége??? – miatt a diákok tudása megcsappant. Nem várhattuk el pedagógusainktól, hogy ugyanolyan minőségű oktatást nyújtsanak, hiszen a személyes oktatást nem tudja felülmúlni semmi! Rendben, ez a tanév is eltelt, közben már pár szülő letehette volna a tanítói, tanári diplomát, amennyit segített saját gyermekének, hogy ne akadjon el… Ezt is megtettük, mert kellett, mert nem volt választási lehetőségünk! 2021 nyarát számtalan pedagógus várta, mert kiégtek, mert elfáradtak, mert a vállukon vitték sok-sok diák és család terhét – mint mindig. Szeptemberben elég döcögősen, de beindult a tanév, ígéretet kaptunk, hogy nem áll le az ország, nem lesz online oktatás, csak helyileg, ahol szükséges. Közben a megmagyarázhatatlan intézkedések miatt kerültek karanténba tanárok, diákok. A kiesések miatt megint nagyobb teher került az oktatókra, a szülőkre, akik nem tudták hová elhelyezni gyermeküket. Rendben, még mindig a fotelból nézzük az eseményeket, mert onnan nekünk nem fáj! Majd november 15-én megkapták az ultimátumot a kötelező oltás felvételéről, hiszen ezzel majd megfékezhetjük ezeket a karanténokat. Összetört szívű pedagógusok sorakoztak, segítséget alig nyújtott nekik valaki… Mindent rájuk húztak, hogy az ő hibájuk és ami következni fog az is, emberszámba már nem vették őket. A diszkrimináció az egészségügy után itt is megjelent és nem teszünk semmit. Nagyszámban hagyták el a hivatásukat emberek, mert nemet mondtak a zsarnokságra és nem tettünk semmit!
Itt ülök, két hete az új évben és azon gondolkozom, hogyan történt mindez, hogy lehet az, hogy most egész iskolákat ítélnek a vírus miatt digitális oktatásra, holott minimálisra csökkent a rendszerben az oltatlan oktató! Hogy lehet az, hogy a szülők nem állnak ki gyermekük mellett, mert joguk lenne a megfelelő oktatáshoz! Hogy lehet az, hogy a megmaradt pedagógusok nem állnak ki magukért, egészségükért, mert ezzel a terheltséggel ők is gyengülnek! Hogy lehet, hogy diákok nem mennek utcára tanáraikért, akikkel sok év közös küzdelem van a hátuk mögött? Hogy lehet az, hogy megelégszünk az oktatás demoralizálásával, a minimum követelményekkel? Hogy lehet, hogy még mindig nem teszünk semmit? Nézzünk körbe, Európa hány országában vonulnak utcára a saját jogaik miatt!
Hát kérem szépen: „TALPRA MAGYAR, HÍ A HAZA! ITT AZ IDŐ, MOST VAGY SOHA! RABOK LEGYÜNK VAGY SZABADOK? EZ A KÉRDÉS VÁLASSZATOK!”
TALPRA MAGYAR! Budapest, Oktogon, 2022. január 15. 12:00