Kell-e félnünk a legújabb Covid-variánstól, a XEC-től?

Megint riogatnak, pedig a tünetegyüttesek ugyanazok, mint a korábbi évtizedekben az influenza esetén.


15 thoughts on “Kell-e félnünk a legújabb Covid-variánstól, a XEC-től?

  1. NEM A KAMU VÍRUSOKTÓL KELL FÉLNI, HANEM ATTÓL TÖBB TONNÁNYI MÉREGTŐL, AMELYEKKEL MÉRGEZIK, ÉS ELEKTROMÁGNESEZIK AZ EMBERISÉGET!

    Idézet Rudolf Steinertől:
    „A vírusok egyszerűen egy mérgező sejt ürülékei. A vírusok DNS- vagy RNS-darabok néhány más fehérjével. Kibújnak a sejtből. Akkor fordulnak elő, amikor a sejtet megmérgezik. Nem okoznak semmit.”

    Ez volt Rudolf Steiner válasza arra a kérdésre, hogy mi történt a “spanyol influenzával”
    Az idézet azt hivatott érzékeltetni, hogy az embereknek a vírusról mint fertőző ágensről alkotott elképzelése téves, és máshol kell keresni a betegség okát.

    Akkor mi okozza a megbetegedést?
    “A több tonnányi nehézfémhulladék, amit szórnak a levegőből, az megváltoztatja a testünk körüli elektromágneses mezőjét, amit aurát nevezünk.
    A megváltozott elektromágneses mezővel megzavarja a sejtek működését, és ez megnyitja a lehetőséget betegségek előidézéséhez, valamint megszakítja a kommunikációt a bal és a jobb agyfélteke között, amit a mobiltelefon-tornyok EMF-elárasztása révén, és a Musk-féle alacsony pályán keringő műholdakkal idéznek elő.”
    https://anitabaxasmd.substack.com/p/david-ickes-new-book-the-reveal-is?utm_source=post-email-title&publication_id=1748324&post_id=149890483&utm_campaign=email-post-title&isFreemail=true&r=1vj4u6&triedRedirect=true&utm_medium=email

    Érdemes megnézni Dr. Tom Cowannal lészült alábbi videót is a témában, hogyha nincs vírus, akkor mi okozza a betegségeket.
    A 8.perctől tér rá a lényegre:
    https://www.youtube.com/watch?v=LU7sYnThsoQ

    1. https://www.youtube.com/watch?v=LU7sYnThsoQ
      Ahhoz, hogy értsük, hogy a megbetegedés ok vírusokra fogásra egy teljesen felesleges és értelmetlen megközelítés (azon kívül, hogy vírus nevű fertőző és szaporodó élőlény soha nem került kimutatásra), a kegyelemdöfés mondata 19:20-nál hangzik el:
      „Because we misinterpret the sickness – which is really the therapeutic response, – as the problem, when it is actually the solution.” Vagyis félreértelmezzük a betegséget, problémának feltüntetve, ami valójában egy terápiás válasz és valójában ez a (meggyógyulási) megoldás.
      Egy saját példa legyen ehhez mondjuk az, ha megsérül az ujj, mondjuk égési sérüléssel, és gyulladt, kifakadó vizes lesz, (vagy „elég” a tüdő és tele lesz vízzel), annak nem a „vírus” az oka, hanem az (elektromos, vagy valódi tüzes) égés, és az égés vizes hűtése és „gyógyvizezése” lesz a testi következmény, ami hűtés és bőrtáplálás szükséges ahhoz, hogy az égési seb begyógyulhasson. A baktériumok és gombák szerepe pedig ugyanaz, mint a természetben, az újrafeldolgozás elősegítése és a halott szövetek “eltakarítása”. Nincs kétféle természeti működés, nincs kétféle fizika.

  2. https://www.bitchute.com/video/B7O1An22qJrc
    Tom Cowan/Harold Hillman why Cell Biology is questionable.Which makes the Virus/Vaccine story bull |

    Természet szeretőknek, és a víz természetes tájbeli működés fontosságának megértéséhez ajánlom megtekinteni ezt a 13 percet, ebből is a rajzokat.
    Miközben néztem, már nem is annyira az elhangzottak fogtak meg, az alapvető tudás az áltudományosan feltételezett sejtműködés cáfolásáról, hanem nekem a képekről az jutott eszembe, hogy a test olyan, mintha a talajt feltekerve emberi formába becsomagolnának egy darab vízerekkel átjárt tájat. Utána pedig az érelzárásokra gondoltam….(persze gondolhatunk a testépítésre és az anyagcserére is, az is úgy működik, mint a táj megváltozása: dombosodás, hegyesedés, vizesedés, elvezetés stb., miközben a természet nem emelkedik magasabb tudatszintre, az maga a tudat).
    Vagy például gondoljuk el, a „sejt” rajza alapján, hogy ki tud-e természetesen mozdulni élve a tóból a hal, egy ilyen költözéssel a mindent is túlélve, és önmagát máshova átmásolva, valamint az új helyen mindent elpusztítva? (Az óceánban élő fűrészhalat például a saját élőhelyén fenyegeti a kipusztulás túlhalászás(?) miatt. https://qubit.hu/2021/02/12/a-kihalas-szelere-sodrodott-a-fureszhal)

  3. A HALÁLIPAR CSÚCSRA JÁRATÁSA- AMI MEGMÉRGEZI ÉS ELPUSZTÍTJA AZ EMBERISÉGET

    Az USA GDP-je nem más, mint a haláipar bruttó terméke, mert a halálipar hozza a legtöbb profitot is.
    Ennek részei:
    – A Big Pharmaffia kőolajtermékből származó, mérgező vakcinái, vényköteles gyógyszerei amelyek nem gyógyítanak, hanem újabb betegségeket okoznak, vagy azonnali halált.
    – A BIG FOOD mérgező összetevőket tartalmazó élelmiszeripari termékeI, amelyek súlyos és maradandó egészségkárosodást okoznak, létrehozva a betegséget.
    – A BIG MÉDIA propagandája, amely permanens hisztériakampányt folytat, és támogatva a tömeges abortuszt, az eutanáziát és az öngyilkosságot, vagy éppen népszerűsítve a halálos vakcináknak nevezett tömegpusztító biológiai fegyvereket.
    – A BIG TECH sziliciumvölgyi rablóbárói, amelyek a az 5 G-n, és a gyógyszerekbe, vakcinákba, élelmiszerekbe bekerült önösszeszerelő nanotechnológián keresztül a transzhumanizmust segítik.
    – A FOREVER WAR-t támogató hadiipari komplexum, amely bombákat, rakétákat gyárt, amelyek következtében évente több tízmillió ember veszti életét, vagy sérül meg.
    -A BIG MONEY bankszterei által kitalált rendszer, amely az egyre növekvő infláción és a kamatokon keresztül kifosztja a világot.

    Ez így mind együtt a mély állam, az őket kiszolgáló politikusbábok pedig a rendszer végrehajtói, akiket korrumpálnak, ennek jól hangzó elnevezése a lobbipolitika.
    Sajnálatos, hogy mára a tudósok is a halálipar jól megfizetett részeivé váltak, akik hamis tanulmányaikkal, génszerkesztő eljárásaikkal bármilyen betegséget előidéző gyógyszerrel vagy vakcináknak nevezett, laboratóiumban előállított biológiai fegyverekkel, vagy bármi mással képesek az emberiséget megmérgezni, vagy halálba segíteni.
    Ennek legextrémebb esetei az angolszász országokban most népszerűsített aktív eutanázia, vagy asszisztált öngyilkosság.
    Ide tartoznak a hazug klimahisztériát előidéző tanulmányok is, amelyeknek nincs semmi tudományos alapjuk.

    ÍME EGY PÉLDA, HOGYAN MŰKÖDIK EZ A VALÓSÁGBAN: A CUKORIPAR HOGYAN VÁSÁROLTA MEG A HARVARD EGYETEM TUDÓSAIT:
    A cukoripar lobbistái megvásárolták a Harvard egyetem tudósait, hogy készítsenek és népszerűsítsenek olyan tanulmányt, mely szerint a zsíros állati zsír hizlal, és nem a cukor.
    Majd bevezették a zsírszegény ételeket, joghurtot, majonézt, tejet, tejfölt, és más mindenmentes készételt, aztán telepumpálták a gyermekeinket cukorral, magas fruktóztartalmú kukoricasziruppal.
    Így szép lassan leszoktattak bennünket az egészséges, kollagénban, valamint hyaluronsavban és más nyomelemekben gazdag táplálékokról, kiürítve ezzel a szervezetünkből a természetes kollagént, és más fontos létfontosságú anyagokat, amelyek a szervezet minden részét érintő egészségkárosodást okoznak, utat nyitva a számtalan betegségnek.
    Majd a megbetegített embereket odadobták a BIG PHARMAFFIA hiénáinak, akik a betegség állandósított fenntartásával permanes profitot tudnak realizálni.
    A szisztéma ugyanaz: probléma-reakció-megoldás.
    A nyugati orvoslás nem az egészségről szól, hanem a betegség létrehozásáról, fenntartásásról, mert az termeli a profitot.

  4. A Big Pharma beindította az őszi-téli félelemkampányát, hogy megint kaszálhasson egy nagyot.
    Jön az agyak mosása a kamuvírus kamuvariánsának kamuvariánsával, amíg az emberek kellően be nem ijednek ahhoz, hogy rohanjanak beadatni a legújabb toxin-mixet.
    Klasszikus (mesterségesen kreált látszat)probléma – (félelem)reakció – (kamu)megoldás.

  5. Mi van akkor, ha a magyar nyelvet azért (is) akarják eltüntetni és ellopni, a magyarokkal együtt, mert a nyelvünkben az élettan, élővilág tan is benne van, mint ősi, eredeti kulturális felimerés és valódi tudomány, valódi tudás?
    https://www.youtube.com/shorts/4x_8nP6t_PI
    Fel lehet vetni olyan kérdéseket, el lehet vetni olyan gondolatokat is magyarul, hogy a cukor (szén) nemhogy nincs a levegőben, gázként, hanem a szé(n)kletünkön keresztül igencsak a Földön a földben marad, ahogy végül az égéstermék szálló pora is leszáll, nem pedig fel.
    A felmelegedés, a levegő égése egy elektromágneses, láthatatlan hatás, ami eső után színné (nem pedig fekete szénné) válik a szivárványban. Ezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy nem létezik CO2, vagyis szén a levegőben. (A CO2-re fogott felmelegedés hatalmas tévedés és hazugság. A szén soha nem lehet üvegházhatású gáz formájú!, hanem anyagi.) Az elégett szénpor a fekete föld. Az égés, ahogy a mozgás is, elektromosság, vagyis levegő/légzés/ elvű. A gáz elemek színképei a levegőrétegek melegségének a képei. A levegőben nincsen szén gáz. Ha azt mondja egy elmélet, hogy sok a szén a Földön, azt mondja, hogy sok az élet a Földön. De ha elégetik, ugyanannyi marad, csak más fizikai formában, földi porként, most éppen nano grafén (vagyis nano szén hamu) porként. Korábban írtam, hogy a halál a tisztítótűz, a nagyon magas belső testi hőmérséklet. Előbb el kell égni, hogy porrá legyünk.

    A kínzáson és a nemkívánatos személyek láb alóli eltételén kívül konkrétan milyen DS elmélet lehet a boszorkányok égve elégetése mögött? Az oltás is egy boszorkány égve elégetés, bűnösség nélkül. Utólag lehet csak rosszindulatúan ráfogni bárkire, hogy „megérdemelte, mert becsapható volt”, „megérdemelte, mert boszorkány volt”. Mintha az eugenika ezt a boszorkányüldözést vinné tovább, de anélkül, hogy nyíltan bűnösséget kiáltana bárkire. Helyette „nemesítési” szándékot kiált, becsapásként.
    Az eugenikai nemesítés mára a szerv lopásig fajul. Élve kivéve a szerveket „földön járó dolgok gyártásának” céljára, jogi háttérrel. Ami folyik, az ugyanis nem egy valódi háború. Háborúnak álcázott sátánizmus. https://www.youtube.com/watch?v=_V2Vp7n-YbY
    A jogi hátérre pedig ismételten felhívnám a figyelmet, teljesen idézve. Az EU a sátán intézménye, legfőképp ezért kell azonnal kilépni belőle minden érintettnek. A számtalan egyéb ok miatt is persze, de ez a legveszélyesebb. Az egy álságos szabályozás, hogy tilos emberi lényekkel kereskedni az emberi méltóság alapján. A fő sátánista törvény alapján ugyanis kakukktojásokkal lehet, és ezt először 2024-01-23 – 16:41-kor írtam: „Négyféle élőlény van felsorolva Lágler András fentebbi kommentjének egyik idézetben: „az ember képére változtatták, aki nem örökkévaló, valamint a madarak és az állatok és a földön járó dolgok képére” //utóbbi a kakukktojás// (Róma 1:23-25)”.

    https://fra.europa.eu/hu/eu-charter/article/5-rabszolgasag-es-kenyszermunka-tilalma
    „Az Európai Unió Alapjogi Chartája
    I. Cím
    Méltóság
    5. cikk- A rabszolgaság és a kényszermunka tilalma
    (1) Senkit sem lehet rabszolgaságban vagy szolgaságban tartani.
    (2) Senkit sem lehet kényszermunkára vagy kötelező munkára igénybe venni.
    (3) Tilos emberi lényekkel kereskedni.
    1. Az 5. cikk (1) és (2) bekezdésében lefektetett jog megfelel az EJEE azonos szövegezésű 4. cikke (1) és (2) bekezdésének. Tartalma és terjedelme – a Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében – azonos az EJEE hivatkozott cikkével. Következésképpen:
    – az (1) bekezdésben biztosított jog bármely korlátozása jogellenes;
    – a (2) bekezdésben említett `kényszermunka vagy kötelező munka` fogalmát az EJEE 4. cikkének (3) bekezdésében található fogalommeghatározásra figyelemmel kell értelmezni:
    `3. E cikk szempontjából a `kényszer- vagy kötelező munka` kifejezés nem foglalja magában:
    a) azt a munkát, amelyet az Egyezmény 5. cikke rendelkezéseinek megfelelően eszközölt letartóztatás folyamán, vagy az ilyen letartóztatásból történt feltételes szabadlábra helyezés idején általában megkövetelnek;
    b) a katonai jellegű szolgálatot, illetőleg a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadó személyek esetében olyan országokban, amelyekben ezt elismerik, a kötelező katonai szolgálat helyett megkívánt szolgálatot;
    c) a közösség létét vagy jólétét fenyegető szükségállapot vagy természeti csapás esetén előírt szolgálatot;
    d) a rendes állampolgári kötelezettségek körébe tartozó munkát vagy szolgálatot.`
    2. A (3) bekezdés közvetlenül az emberi méltóságból ered”

    1. Ahhoz, hogy érthető legyen, amit írok, miért nem létezik CO2, és ne legyen belőle „tudósok általi” későbbi félremagyarázás, néhány közismert mindennapi technikai tapasztalatot is megosztok.

      Ha jól értem a kémiát, a szénhidrogének* égése, ami valójában egy folyadék elégetése szikra gyújtással, során láng (fény, meleg, ami az elektromosság egyik formája), és korom (por, föld) keletkezik (gyertyában ez olvadó, folyékony paraffinolaj-viasz és a ráadás a hímzőfonal). Minél magasabb a széntartalom és alacsonyabb a hidrogén, annál több a korom. A kéményseprő az égés során keletkező kormot és hamut keféli ki.
      Az autó üzemanyag is annál jobb, minél kevésbé kormol. Gázüzemnél a kifolyási kockázat, elégés nélkül (talán így lehet fagyos időt csinálni, ki kell önteni a légkörbe egy kis autógázt):
      „Ha a cseppfolyós gáz folyékony állapotban kerül a szabadba, azonnal párologni kezd. Elpárolgása során a térfogata kb. 230-szorosára növekedik, és erősen lehűti a környezetét, amelyből párolgáskor hőt von el. A nyílás körül, ahol a gáz kiáramlik vagy ahol a folyékony gáz összegyűlik a szabadban, a levegő nedvességtartalma kicsapódik, esetleg meg is fagy. A kifújó cseppfolyós gáz hatására köd** keletkezik a gázsugár környezetében.” (https://hu.wikipedia.org/wiki/Aut%C3%B3g%C3%A1z )
      *szénhidrogén: csak szén és hidrogén(ez utóbbi neve magyarul gyulany, mivel rendkívül gyúlékony) tartalmú ásványok, olajok
      **kormos, kristályos vízfelhő, egyfajta lehűlés, szerintem azért, hogy ne gyulladjon meg a levegő, ha létrejönne benne egy kis szikra
      A https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C5%B1r%C3%ADtett_leveg%C5%91 szócikk szerint a közel 100 Celsius fokos, nagy nyomású sűrített levegő színtiszta. Szilárd anyag, olaj és vízmentes. Ez azt jelenti, hogy szén mentes, korom mentes, portalan, nincs benne égéstermék maradék, nincs benne CO2. A sűrített levegő hulladékhő hasznosításával: „Becslések szerint 13 500 GWh/év elektromos energia, ezzel 5,3 millió tonna CO2 kibocsátás lenne megtakarítható, akár egy éven belüli megtérüléssel, egyszerű intézkedésekkel.” Nem tudom a tiszta levegőt másképp elképzelni, csak korom (égéstermék, vagyis elégett szén, ami csak képlettel egy gáz, valójában mérhető mennyiségű, kiszűrhető szénpor) mentesnek. A sűrített, tiszta levegő előállítása is a kiszűrhető dolgok, pl. szénporok kiszűrésével történik. A mechanikus szűrés a lényeg, nem történik kémiai „gázcsere” reakció.
      https://www.burkert.hu/hu/szerviz-es-tamogatas/tudastar/szoszedet/Suritett-levego-eloallitasa
      „Sűrített levegő előállításához a levegőt egy elektromos vagy belső égésű motorral hajtott kompresszor egy szűrőn keresztül beszívja, majd 6–10 bar nyomásig sűríti, és – gyakran egy közbenső hűtőn keresztül – egy sűrítettlevegő-tartályba préseli.”
      A CO2 nem mérhető, mert nem létezik. Ami mérhető, az elégett szénhidrogének után maradó korom mennyisége. Ezt hívjuk tévesen CO2 kibocsátásnak.

      1. “égéstermék, vagyis elégett szén”. Pontosítva a szén az elégett szénhidrogén. Így keletkezik a szén. Nem CO2-t bocsátunk ki, hanem égéssel, tisztítótűzzel szenet. Port, ami idővel megkövülhet.
        Még egy kis morbid sátánizmus is következhet ezekből, mint népirtási cél. A földben levő hullaviaszból keletkezhet sok idővel később a folyékony szénhidrogén. https://hu.wiktionary.org/wiki/hullaviasz

      2. https://szkita.tv/576-a-co2-az-elet-gaza-dr-willie-soon-asztrofizikus-es-geotudos-a-klima-csalasrol

        A Dr. Soon is olyan tudós lehet, mint Dr. Bhakdi. A levegő, mint gázok elegyének az elméleti alapja hamis, aztán innentől kezdve már minden hamis, bár logikusnak tűnik. Mi is ezt a hamisságot tanultuk, sok ötösért.
        A Nap nem bűnös semmiben. Meg is sértődne, ha beszélni tudna, hogy a tevékenységét kritizálni merészelik itt a Földön.
        Amiből pedig valóban tanulni lehet, az a műszaki technológia /a főzés is/, ott nem lehet csalni.
        Azt, hogy az elektromosság melegít, és tele a levegő elektromos eszközökkel, és elektromosságot befolyásoló nano porokkal, nehéz nem felismerni, egyébként. A “tudósoknak” mindenesetre ez nehéz.
        Ki mit tud?

  6. HA VANNAK MŰHOLDAK, AKKOR MI SZÜKSÉG VAN 5 ÉS 6 G-RE?

    “A műholdak a SpaceX Starlink nevű projektjének részei. A Starlink keretében a vállalat több ezer szatellitből álló „konstellációt” tervez létrehozni alacsony Föld körüli pályán, hogy azokkal szélessávú internetelérést szolgáltasson.
    A Starlink keretében eddig 420 műholdat lőtt fel a SpaceX. A cég eddig 12 ezer műhold pályára állítására kapott engedélyt az FCC-től, az amerikai távközlési hatóságtól 2027-ig, de távlatilag a 40 ezret is elérheti a konstelláció mérete.

    Ráadásul nem a SpaceX az egyetlen szereplő , amely teleszórná a földközeli pályát ilyen műholdakkal. A közelmúltig a OneWeb nevű, 2012-ben alapított vállalat volt a legnagyobb versenytárs, amely első körben 650 szatellitből álló konstellációt tervezett, és 74-et már pályára állított pályára, megelőzve Muskékat.
    Most Jeff Bezos is bejelentette, hogy beszáll a földközeli műholdbuliba az Amazon Project Kuiper nevű programjával.”
    Bővebben itt:
    https://www.valaszonline.hu/2020/05/07/elon-musk-spacex-muhold-verseny/

    A műholdak széleskörű felhasználásai között szerepel a GPS, távközlés, és telekommunikáció, ami sokkal hatékonyabbak, mint az 5 G, vagy a 6G mobilszolgátatások.
    Költői a kérdés, ha van egy csúcsszuper műholdas telekommunikáció, akkor kinek, és milyen célból van szüksége egy ettől korlátozottabb szolgáltatások létesítésére?
    Már csak azért is, mert az 5 G közismerten egészségkárosodást okoz, és ezt már legalább 100 orvosi tanulmány igazolja.
    Nem is beszélve a további fejlesztésekről, a 6 és 7 G-ről…)))
    Vagy éppen ez a cél, és a vakcinában lévő nanotechnológia a szervezetünk feletti kontrollt, vagy netán az irányítási lehetőséget akarja átvenni????

  7. 1)
    Nem tudják már titkolni: Arat a Hirtelen Halál Magyarországon is
    https://szmm.substack.com/p/nem-tudjak-mar-titkolni-arat-a-hirtelen
    2)
    Erschöpft und ohne Energie: Eine Betroffene erzählt, wie Long Covid sie die Jugend kostet
    https://www.watson.ch/schweiz/schule-bildung/856013068-eine-betroffene-erzaehlt-wie-long-covid-sie-die-jugend-kostet
    3)
    Von Tara Haelle
    https://www.forbes.com/sites/tarahaelle/

    Veröffentlicht am 1. Nov. 2024, 08:52 MEZ

    Forrás:
    Neue Risikogruppe: Immer mehr junge Menschen erleiden Schlaganfälle

    https://www.nationalgeographic.de/wissenschaft/2024/10/neue-risikogruppe-immer-mehr-junge-menschen-erleiden-schlaganfaelle?utm_source=pocket-newtab-de-de

    Új kockázati csoport: Egyre több fiatal szenved szélütésben

    Az agyvérzések száma világszerte növekszik. Ezt mutatja egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya, amely a Lancet Neurology folyóiratban jelent meg. Elmondása szerint az érintettek nagyobb arányban élnek túl egy ilyen agyi infarktust, mint korábban, de ez is aggasztó tendenciát mutat. Míg a 70 év felettieknél – a legmagasabb kockázatú korosztálynál – csökkent vagy stagnált a szélütések száma, addig az 55 év alatti fiatalok körében nőtt.

    „Fontos annak tudatában, hogy bármely életkorban előfordulhat szélütés” – mondja Omoye Imoisili, a tanulmány szerzője, az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) belgyógyásza.

    A stroke statisztikák

    A szélütés a harmadik leggyakoribb halálok a világon: világszerte átlagosan minden tizedik életet ér agyi infarktus. A tanulmány szerint jelenleg többen halnak meg egyszerűen szívbetegségben vagy a COVID-19-ben. Globális elemzések szerint a 20. század második felében összességében csökkent a szív- és érrendszeri halálozások száma, amelybe beletartoznak a stroke okozta halálozások is – egészen addig, amíg ez a pozitív fejlemény fokozatosan lelassult, majd 2015-ben végül stagnált. Fiatal felnőtteknél az agyvérzések gyakorisága valóban megnőtt ebben az időszakban.

    Ez a fejlemény többek között a klímaváltozás miatti hőmérséklet-emelkedéssel magyarázható, vagy azzal, hogy egyre többen vannak túlsúlyosak. A tanulmány szerint a legnagyobb kockázati tényező a világ minden régiójában ugyanaz: a magas vérnyomás. Ez okozza az összes stroke több mint felét.
    Szabályozza a vérnyomást, életeket menthet

    Nem kell rendkívül magas vérnyomással rendelkeznie ahhoz, hogy veszélyben legyen. Valery Feigin, az új-zélandi Aucklandi Egyetem neurológusa és a tanulmány szerzője szerint elsősorban a csak mérsékelten emelkedett vérnyomású emberek szenvednek agyvérzést vagy szívrohamot. Minden milliméter, amellyel a lakosság átlagos szisztolés vérnyomása csökken, körülbelül tíz százalékkal csökkenti a stroke számát.

    A jó hír: A stroke okai közül a magas vérnyomást a legkönnyebb kontrollálni és visszafordítani. „A világon mindenkinek – akár Afrikában, akár Délkelet-Ázsiában, akár a New York-i toronyházakban él – meg kellene mérnie a vérnyomását” – mondja Matthew Schrag, a Tennessee állambeli Nashville-i Vanderbilt Egyetem Orvosi Központjának neurológusa. Az egészséges vérnyomás a 120/80 Hgmm tartományba esik – és ennek eléréséhez az életmódváltás és a gyógyszeres kezelés egyaránt hatékony módszer.

    „A vérnyomásmérőt kevesebb, mint 30 euróért beszerezheti, és nem kell szakértőnek lennie a használatához” – mondja Schrag. „A magas vérnyomással kapcsolatos jelentős figyelemfelkeltő kampány már régóta esedékes. Ezzel nemcsak a stroke-ot, hanem a szívinfarktust és egy sor egyéb egészségügyi problémát is megelőzhetnénk.”

    Kockázat különböző korcsoportokban

    A CDC 5,2 millió amerikai felnőttet kérdezett meg a stroke-ról 2011 és 2022 között, és elemezte az egészségügyi adatokat. Beszámolójuk szerint a stroke-os betegek aránya a 2011-2013-as 2,7 százalékról 2020-ra 2022-ra 2,9 százalékra nőtt.

    Bár a stroke kockázata az életkorral növekszik, a jelentés szerint az incidencia nem nőtt a 65 év felettiek körében. Az állandó értékek ebben a korcsoportban új gyógyszerekkel és jobb kezelési lehetőségekkel magyarázhatók.

    A legnagyobb növekedést – mégpedig 16 százalékkal – a 45 és 64 év közöttiek körében tapasztalták, őket szorosan követik a 18 és 44 évesek 15 százalékos növekedéssel. Míg a gyakoriság a felső korosztályban kiegyenlítődni látszik, a fiatalabbak körében gyorsan növekszik. Imoisili ennek egyik oka: a fiatal felnőttek körében „a stroke kialakulása egybeesik az elhízás és a magas vérnyomás eseteivel – ez a stroke két kockázati tényezője”.

    Elhízás, magas vérnyomás, légszennyezettség, cukor

    A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint Németországban egyre több a túlsúlyos és elhízott: 2021-ben a férfiak 62,4 százalékának és a nők 42,5 százalékának volt túl magas BMI-je ebben az országban. A tanulmány szerint 1990 óta a túlsúly és az elhízás okozta agyvérzések aránya 88 százalékkal nőtt.

    A környezeti tényezők szintén elősegítik a stroke kialakulását. Például 30 százalékát légszennyezés okozza; Feigin szerint azonban ez az arány 1990 óta csökkent. Azóta 72 százalékkal nőtt a magas hőmérséklet okozta agyi infarktusos esetek aránya. Azt azonban nem lehet mondani, hogy a hőség általában elősegíti a stroke-ot, mert a másik véglet is veszélyes. Egy 2024-es globális tanulmány kimutatta, hogy a nagyon alacsony hőmérséklet még több agyvérzést és az ebből eredő halálesetet is okoz, mint a magas hőmérséklet.

    A magas vércukorszint és a cukros italok fogyasztása is aktuálissá vált. De a legnagyobb veszélyt továbbra is a magas vérnyomás jelenti, amely a Lancet-tanulmány szerint az összes stroke 57 százalékát okozza.

    Megelőző életmód: a stroke megelőzése

    Schrag szerint a vizsgálat eredményeinek két oldala van. Egyrészt szerencsére többen élik túl a stroke-ot, és tovább élnek utána az intenzív terápia és a rehabilitáció fejlődésének köszönhetően. De a szélütést túlélők nagy száma a társadalom és az őket gondozó emberek rovására is megy. „Jó fejlemény, de új kihívások elé állít bennünket” – mondja.

    A megelőzés hatalmas, kihasználatlan lehetőség. „Ha ma csökkenti a vérnyomást, holnap csökkenti az agyvérzések számát” – mondja Feigin. A legtöbbjük valóban elkerülhető.

    Richard Temes, a New York-i Northwell Health neurológusa szerint az első lépés a kockázat felmérése. Ehhez alaposan meg kell vizsgálnia saját életmódját és családi egészségi előzményeit.

    Feigin szerint a vérnyomás csökkentése érdekében egyszerűen kevesebb nátriumot fogyaszthat. Elmondása szerint a sót elsősorban erősen feldolgozott élelmiszerek fogyasztásával fogyasztjuk. Ennek az étkezési szokásnak a megszakításával dominóeffektus indulna el. „Súly, vérnyomás, testmozgás, étrend – mindezek a tényezők összefüggenek” – mondja Feigin. “Az egyik területen bekövetkező pozitív változás pozitív hatással van a többire is.”

    Imoisilis egyetért. “Csökkentenie kell a stroke személyes kockázatát azáltal, hogy átveszi az irányítást saját egészsége felett” – mondja. Ez azt jelenti, hogy ne dohányozzon, minimalizálja az alkoholfogyasztást, figyelje a koleszterinszintet és kezelje a krónikus betegségeket, például a cukorbetegséget.
    Minden másodperc számít: észlelje az ütéseket a FAST funkcióval

    De ezek felismerése ugyanolyan fontos, mint a stroke megelőzése. „Minél hamarabb megkapja a megfelelő orvosi kezelést agyi infarktus esetén, annál nagyobb az esélye a túlélésre” – mondja Imoisilis.

    A FAST mozaikszó – az arc, kar, beszéd és idő rövidítése – segít a stroke legfontosabb jellemzőinek internalizálásában és a helyes cselekvésben. Ha az érintett szája sarkai lelógnak, hogy ne tudjon mosolyogni, ha kérdezik, ha a nyál kifolyik a szájából, ha nem tudja kinyújtani maga elé a karját és felfelé fordítani a tenyerét, vagy ha nem tudja megismételni egy egyszerű mondat, azonnal hívnia kell a segélyhívó számot.

    „Egyre több 30-40 év körüli ember szenved szívbetegségben vagy szenved agyvérzésben” – mondja Temes. Fontos, hogy felismerd a saját kockázatodat, és megértsd, hogy nem kell elfogadnod, de megtehetsz valamit. „Tehetünk életünkért és egészségünkért, és ezáltal pozitívan befolyásolhatjuk közösségünk jövőjét.”

    Ez a cikk eredetileg angol nyelven jelent meg a NationalGeographic.com oldalon, és a szerkesztők tömörítették és kiegészítették.

    1. A Big Food termékei magas vérnyomást okoznak, a Big Pharma meg eladja rá a vérnyomáscsökkentő gyógyszereket, holtodiglan.
      Milyen szép is az efféle együttműködés! Főleg, hogy a tulajdonosi kör ugyanaz.

      És persze az a fránya klímaváltozás, az univerzális bűnbak, az aztán még a magas vérnyomásban is ludas!
      Le a fosszilis energiával! Akkor az emberek télen megfagynak a fűtetlen lakásukban, nyáron meg hőgutát kapnak a légkondicionálás hiánya miatt. De legalább nem lesz többé magas a vérnyomásuk.

  8. Azt se felejtsük, hogy a kovid oltások előtt már 3. vezető halálok volt a gyógyszerek mellékhatásai miatti halálozás. Most, hogy a kovid oltás minimum 30 milliót megölt alig 3 év alatt, bőségesen 1. halálok lett. És még sehol se vagyunk a középtávú hatásától, aminek minimum 1 milliárd halottja lesz 1-2 éven belül.
    Pontosan ezért kell az új járvány, az új variáns akármi, csak a hülyék rá ne jöjjenek, hogy az oltástól hullanak mint a legyek….

  9. VAN REMÉNY ARRA, HOGY TRUMP GYŐZELMÉVEL AZ EMBEREK TÖMEGES MÉRGEZÉSE MEGSZŰNIK!

    Ennek garanciája az, hogy Robert Kennedy jr. Trump egészségügyi kabinetjének a tagja lesz, aki az egészségügy átfogó reformját ígéri.
    Ennek keretében Kennedy a héten bejelentette, hogy lépéseket tesznek az Egyesült Államoknak. vízrendszerek a fluorid közvízből való eltávolítására.
    A fluor ipari hulladék, amely ízületi gyulladáshoz, csonttörésekhez, csontrákhoz, IQ-csökkenéshez, idegrendszeri fejlődési rendellenességekhez és pajzsmirigybetegségekhez kapcsolódik.
    A közelmúltban készült tanulmányok tucatjai erősítik meg azt, amit sokan évtizedekkel ezelőtt gyanítottak: a fluor valójában csökkenti az IQ-t. A gyerekek különösen sérülékenyek.
    Számos publikált cikk arra a következtetésre jutott,, hogy a fluorid változásokat okozhat a mitokondriális DNS-ben, amely különféle mentális zavarokat idéz elő.
    https://nikolaosanaximandros.gr/i-proti-apofasi-tou-kennedy/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük