Az ügyintézés talán egyszerűbb lesz, de a megfigyelésünk és a szabadságunkban való korlátozásunk is.
DÁP (digitális állampolgárság), Ügyfélkapu +? Hogyan tovább?
Az állam szeretné ránk erőltetni a digitális állampolgárságot, ami azt jelenti, hogy csakis okostelefonnal, csakis a QR kódunkkal tudunk majd bármit elintézni (bankot, adót, kérvényeket, közműveket, sok más magán cégnél való eljárást stb) és úgymond minden egyszerűbbé válik, mert egyetlen felületen minden lehetséges. Sok előnyt mondanak:
- élmény szerű lesz az ügyintézés
- egyetlen eljárással könnyedén tudja személyazonosságát igazolni
- nem kell elmenni a hivatalba a hivatalos ügyek miatt, nem kell elmenni bizonyos cégekhez, mert ha benne vannak a DÁP rendszerben, akkor náluk is boldogulsz a QR kódoddal online. Tehát egy álom, hogy milyen jó, ha belépsz ebbe a rendszerbe.
A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (DÁP törvény) 2024. július 1-jén lépett hatályba.
A piaci szolgáltatásokra vonatkozó részek 2025. június 1-jén lépnek hatályba.
Mindez egy nemzetközi program, amelyet azért siettetnek, mert így sok ponton a lakosság könnyebben követhető, ellenőrizhető, kényszeríthető. Az ehhez szükséges szándéknyilatkozatot Szíjártó Péter aláírta, és most ezt akarják a gyakorlatban megvalósítani kishazánkban.
Véleményem szerint ez a rabszolgaság kikényszerítésének következő szintje: A kényelem (vagyis a lustaság) és a gyávaság – ez a két gyengeség, amit kihasználnak, hogy a rabszolgaság egy újabb szintjét az emberek nyakára hurkolják. Ugyanezt használták ki többek között a COVID oltások esetén. Sokan azért oltatták be magukat, mert a main stream propaganda alapján úgy ítélték meg, hogy könnyebb lesz bármit elintézniük, bárhová bejutniuk és mindenképp utazni szerettek volna. Most megint ezzel kecsegtetnek, vagyis egyszerűbb lesz az életed – lustáknak áll a világ!!
Válasszon: most megint hagyod magad becsapni? Megint oda tartod a nyakad, hogy a hurkot ráhúzzák még szorosabbra?
Meg kell értsd, hogy a digitális azonosítás az országokon átnyúló „Great reset” háttérhatalmi ellenséges program egyik fontos része, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy mindenkire ráeröltessék az mRNS oltásokat. Annak pedig az a célja, hogy minél hamarabb meghalj, a depopuláció, vagyis az emberek kiirtásának nem követhető, nem büntethető módja. A digitális állampolgársággal ugyanis bevezethetik a nemzetközi oltási igazolványt is, amelyre vonatkozó uniós egyezményt Magyarország is aláírta. Ezen feltüntethetik, hogy valaki kapott-e és hány oltást, mikor utoljára. A legfőbb céljuk, hogy mindenkit folyamatosan (pl. három havonta) oltsanak. Nem nehéz megérteni, hogy ha néhány 2021-ben felvett néhány oltás ilyen sok megbetegedést és károsodást okozott, ennyire sokan meghalnak idő előtt, akkor mi lenne annak a következménye, ha folyamatosan oltanák az embereket. A DÁP tehát egy újabb trükk, amivel kényszeríteni lehet, olyan mint egy jogszabály, amelyet azért hoztak, hogy ha nem oltatod be magad, akkor elveszted a munkahelyed. A QR kódra, ami egyébként egész élet során azonos marad, arra fogják rávezetni mindig az oltási státuszod, a jövedelmedet, a vagyoni helyzetedet, ingatlanaidat, a fizetett vagy nem fizetett adódat, a fekete pontokat, a nekik nem tetsző kommunikációt („félretájékoztatás” elleni szabályok szerint, ami ugyancsak a „Great reset” programban van és valójában a szólás szabadság korlátozását jelenti), a klíma kamu program elleni vásárlásaidat, vagyis egy idő után a QR kóddal rendelkező, ha hozzá akar jutni az állampolgári jogon járó szolgáltatásokhoz, emberi jogaihoz, akkor azt kell tegye, amit diktálnak, különben nem engedik tankolni, nem engedik be a bankba, az online felületre, később az élelmiszerboltba a beléptető kapun át. Az, hogy hol kell magad igazold, azt folyamatosan változtatni fogják. Már nem csak a szűz személyi adataidat jelenti a QR kódod, hanem mindent amit még hozzácsatolnak: oltási státuszod, fekete pontjaid (az állam szerint), pénzügyi helyzeted, családi helyzeted, világnézeted, felszólalásaid stb. A QR kóddal igazolhatod magad, de annak érvényességét kényük kedvük szerint módosíthatják. Ha nem tetszel a rendszernek, a hivatalnak kedvére, vagy a háttérhatalmi elitnek a bögyében vagy, akkor ki leszel csukva, mert a DÁP ezt lehetővé teszi egyetlen gombnyomással el leszel zárva minden számodra kívánatos dologtól. Kínában ezt olyan szintre fejlesztették, hogy nem tudod elhagyni a lakásodat, nem utazhatsz, nem vásárolhatsz stb. Ez most tehát a kínai rendszer itteni bevezető akciója.
Sok más hátrány is van:
- meghibásodik a rendszer és máris megáll az élet, nincs tovább hozzáférés az adatokhoz, de a speciális reklamációidat sem lesz, aki megvizsgálja.
- egyre nagyobb függőséged lesz az okostelefontól és a különböző telefonon közölt információktól, mert oda küldik az intelmeket.
- az állam eddig is bizonyította, hogy nagyon rossz gazdája az adatbiztonságnak. Tőlünk elvárják a GDPR nevű szabályok betartását, de az állam ellenőrizhetetlen, hogy mit tesz az adatainkkal. Nézd meg Alexy Zoltán e témáról szóló előadását, amit a SZKITA rendezvénysorozatban december 1-én tartott a Lurdy Házban. https://eem.hu/milyen-onrendelkezesi-lehetosegei-vannak-a-polgaroknak-a-magyar-egeszsegugyben/
- Az idősek, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, és nem tudnak lépést tartani az új követelményekkel, őket már kezdettől kizárja a rendszer.
- A kisvállalkozók, akik számára az egyszerű, gyors ügyintézés létfontosságú, őket újra hátrányos helyzetbe hozza.
- A családosok, akiknek az életét az új rendszer bonyolultabbá és időigényesebbé tenné.
Mi a megoldás?
- Nyilvánvaló, hogy jelenleg hirtelen nem tudsz kilépni a rendszerből. Ezért fogadd el az ügyfélkapu +-t 15-ig, vagy utána. Semmiképp ne a DÁP-ot.
- Csatlakozz a SZKITA Egyesülthez www.szkitaegyesulet.com, vagy valamelyik másik szervezethez, amely az EEM rendszerben van és vegyél részt aktívan a közösséged életében, vegyél részt annak a háttérgazdaságnak a kialakításában, amely lehetővé teszi, hogy le tudjunk válni az állami kényszerhatásokról. Keresd az üzleti partneredet ezen az oldalon.
Egy éven belül át akarják vezetni az ügyfélkapu plusszosakat is a DÁP-ba. Egy évünk van tehát, hogy mindenki, aki nem akar rabszolgává válni, azokkal megteremtsük a független párhuzamos társadalmat, amikor már nem függünk ezektől a rendszerektől.
Kapcsolódó anyagok:
Dr. Mihalik Angelika
https://nexustv.hu/video/stop-digitalis-allampolgarsag-pertarsasag-dr-mihalik-angelika/
Botka István
https://nexustv.hu/video/dap-uzenetekre-valaszolunk-botka-istvan-juhasz-zoltan-2025-01-08/
https://www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=521726896884343
Arról van szó, hogy egy sátánista zsaroló csoport ül benn a Parlamentben, aki nem képviseli az őket megválasztó emberek érdekét. Felmondták velünk a szerződést.
Elég furcsa az, hogy amikor a tanároknak ég a ház, akkor nem a házat oltják, hanem azt a munkát végzik, amit a házgyújtogatók terveznek a házégetés után elvenni tőlük, vagyis a megélhetésüket.
Erre a kihívásra az egyik jó válasz a képviselők visszahívása lenne, a Szent Korona Alkotmány tisztelete alapján. MH vezetéssel, ha vállalnák, és ennek a jogszabály kötelezésnek a visszavonása. Egyszerűen határozottan fellépve. Létezik jogi alapja.
Én semmiféle párhuzamos életformát és közösséget nem szeretnék. A természetben nincs párhuzamos univerzum. Úgy látszik, hogy a párhuzamos univerzum egy, a Teremtő által elvetett, vesztes stratégia, különben létezne. Aki álmodozik egy párhuzamos univerzumról, amiben ráadásul a digitális rabszolgaságot, vagyis az államtalanítást nyíltan balkézről megvalósítani akaró Ertsey Attila is benne van, abból pláne nem kérek. (https://magyarjelen.hu/megvalosithato-e-az-onigazgato-tarsadalom/)
Az is megdöbbentő, hogy ez “alternatívaként” van felkínálva. Nincs részletezve az egy percben, hogy mi lenne az alternatíva, ezt nem sikerült összefoglalni több év alatt se, de az eddigi ismeretek szerint ez, amit írok. Korábban se volt, most sincs ez cáfolva. Persze miután a MOK=ÚJMOK, azaz a rockefelleri orvoslás átmentése (mivel nincs beismerve, hogy nincs vírus, nincs genetika, nincs immunrendszer, ami valóban egy alternatívát, nem kevésbé a valóságban levést jelentené), ebben nincs meglepő. A károsodott oltottakért küzdő jogászok nincsenek megtámogatva azzal, hogy az egész oltás cirkusz a természet rendje szerint örökké alaptalan, és ez többszáz éve bizonyítva is van, pedig a gyógyítás erre a valóságra alapulhat csak. Mindenkor.
Abban sincs meglepő, hogy ajánlják az ügyfélkapu pluszt, ami ugyanabba a sátáni rabszolgarendszerbe belépést jelentő kapu átlépése.
Sokat beszéltek a szeretetről, de soha nem definiálták a szeretetet. A szeretet az a tett képző erő, ami képes a dolgokat – és így, ebből az erőből fakadóan szeretetteli megvalósítással megerősítve, – a helyükön és a szükséges időben kezelni. A szeretetnek itt lenne az ideje, feltétel szabás nélkül, másra várakozás nélkül, különben csak egy prófécia, egy álom, egy olyan haszontalan és értelmetlen valami, ami kidobható a szemétbe. A szeretet annak biztosítása lenne, ha az állam és polgárai közti szerződést egyoldalú önkényesen felmondók nem léphetnék többé át a Parlament küszöbét. Az egyetlen univerzumban.
Folyik a maszatolás a szeretet témában.
Megjelent egy sok, háromszög szimbólumot tartalmazó előadás a DÁP veszélyre való figyelem felhívással, de valójában a digitális rabszolgaság szponzorálásával. Az előadás azért kiemelendő, mert benne az arany életet, ami egy gazdasági jólét, egy táplálás minőség, egy hamis érzelmi zsarolás köntösbe való átcsúsztatásban értelmezték. 2035-ig kötelező megteremteni az arany életet, a kötelező szeretetet, ami mindent elfogad, vagyis a digitális rabszolgaságot. A szeretetről egy hamis kötelező minden hülyeséget elfogadni felhanggal esett szó, mert különben….A közönség vajon mire volt vevő? Az érzelmi zsarolásra? (https://www.napitema.com/2025/01/a-digitalis-allampolgarsag-veszelyei.html )
Induljunk ki a klasszikus három szereplős élet ábrázolásból:
https://www.meska.hu/p4961650-eva
A fizikai szerelem fizikai „édes gyümölcsöt” terem. Persze az „alma” akkor egészséges, ha a két fizikai teremtő félből egyik se mérgezett. Szűznemzés pedig csak valami mesterséges ármánykodással történhet. (Ezért kiemelt rosszindulatú, vagyis sátáni cél megmérgezni az embereket méregoltással, hogy a gyümölcs ne legyen egészséges, ne legyen édes, teher legyen.)
A szerelembe esési, teremtési szándék némi megfontolást igényel kulturált népeknél. A megfontolás alapja a szeretet, keresztény népeknél. A „gyümölcsöt” táplálni, etetni is kell a teremtőknek, hogy az is „családfává terebélyesedhessen”, utódokat hozhasson létre. Ez a kettős kereszt vállalás.
Csak annyi utódot vállal egy szerető család, amit önmaga felnevelni képes, amit nem érez tehernek, aminek képes önzetlenül adni, amíg az utódok önálló életre nem képesek.
A szeretet a szótő értelmezés szerint is cselekedet (szer- etet), nem érzelem, hanem fizikai táplálás. Ráadásul a szóban nincs utalás semmiféle ész nélküli, feltétel nélküli elfogadásra. Adni lehet megfontoltan, de feltétel nélkül, vagyis viszonzás elvárása nélkül. Csak azokra vonatkozik eredetileg a szeretet, akik léte felvállalt, vagyis szeretetben fogantak, nemcsak szerelemben. Szeretni valójában az utódokat szeretjük, a felnövekedésükig. A szent hármasságban. Kettőből lesz egy. Ez a keresztény kultúra. Nem attól lesz keresztény valaki, hogy templomba jár, vagy olvassa a Bibliát, hanem ha e vállalás szerint él.
Keresztény állam vonatkozásában azt jelenti mindez, hogy a születettekért az állam szabályozó felelősséget vállal, élethosszan, ez a feltétel nélküliség alapja. Nem lehet olyan feltételt szabni, hogy félúton kirúgja az állam a született állampolgárát, mert csak. De olyan feltételt lehet szabni, hogy nem lehet állampolgár annak gyereke, akinek nincs elég önálló jövedelme ahhoz, hogy azt felnevelje. Az ugyanis nem biztosítja a keresztényi születési feltételt.
Még biztos szükséges lenne kiegészítéseket írni a feltétel fogalom magyarázathoz, de szerintem ebből is levezethető minden pontosítás.
Az országház tulajdonosi lapja: https://www.tiktok.com/@gabi_hungary/video/7436766073363483926?_r=1&_t=ZN-8sxJfnkS8Hu
Ez ugyan nem közvetlenül a DAP-al kapcsolatos, csak közvetve, a “magyar jogállammal” !!!
Szavakkal kifejezhetetlen, hogy milyen elképesztően mocskosul, aljas “országvezetésünk” van.
“A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (DÁP törvény) 2024. július 1-jén lépett hatályba”.
Kíváncsiságból megpróbáltam értelmezni a “törvényt”, tehát végig olvastam.
A szokásos, az sem értheti aki írta !!!
De !
Nyilván minden félmondat, vagy érthetetlen jelzős kifejezés, “megmagyarázható”, minimum novella léptékű körmondatokkal, feltéve,
hogy megvan a felek közötti “jogi szemléletazonosság” !?
Azért az a legfelháborítóbb, hogy több helyen a “felhatalmazza a Kormányt” kitétel szerepel !!!
Ki hatalmazza fel, és mire, meg melyik kormányt, kinek a minek a “kormányát” !???
Iszonyatosan rohad és bűzlik ez a politikai dögkút, amit “szemérmesen” DÁP-nak neveznek.
Igen ,teljesen igaza van Tamasi Dr-nak én idén csináltatok normál személyi igazolványt mert már lejár,és ez tökéletesen meg felel .
Remélem ülnek még emberek a kormány ablakokban ahol normrál személyit lehet még csináltatni.Továbbá mi van azzal a sok szegény emberrel akinek még okos telefonjuk sincs attól hogy várrják el a digitális hülyeségeket?Tehát ne tegyék soha sem kötelezővé. !!!
Üdv:HI
A DIGITALIZÁCIÓ ÁLTALÁNOS VESZÉLYEI, KOCKÁZATAI:
A digitalizáció a demokrácia végét jelenti, ami egy neofeudalista világba vezet, amelyben az állampolgárok vonalkódos (QR-kódos) digitális rabszolgák lesznek, ami egyenlő a teljes kiszolgáltatottsággal és függéssel. Az Egyesült Államokban a 2024. májusában történt ransomware (zsarolóvírus) támadás során közel 5,6 millió ember személyes és egészségügyi adata került veszélybe.
A kongresszusi vizsgálat során kiderült, hogy „nincs átfogó digitális adatvédelmi törvény az Egyesült Államokban”.
A nemzetállamok erőltetik a digitalizációt, de az állampolgárok adatbiztonsága és személyiségi jogai századrendű és rangú kérdéssé váltak. Így az emberi létezés is megkérdőjeleződik akkor, ha a személyes adatai elvesznek egy kibertámadás következtében.
Ha minden egy un. “felhőben” van, akkor hogyan igazolhatom magam, hogy ki vagyok, ha ellopják az adataimat? Arról nem is beszélve, hogy a digitális állampolgárság össze lesz kapcsolva egy CBDC-vel, és a pénz elveszik egy hackertámadás következtében, akkor mit tehet egy ember, ha már nem lesznek kereskedelmi bankok, csak robotok valahol az éterben?
Indiában éhen halt egy idős hölgy, akinek nem volt senkije, mert a rendszer nem utalta neki a járandóságát…)))
Tényleg ez a jövő, és ezt tervezik a globalisták??? Tényleg ez a fejlődés egyetlen útja?? Ez elfogadhatatlan….
– A COVIDnál az emberek önként mondtak le a szabadságukról, egy vélt biztonságért cserében.
– Most szintén önként hajtjuk fejünket a digitális rabszolgaság börtönébe, ha a DÁP-ot választjuk?
– És önkéntes választás-e az, ha azt mondják, hogy “nem kötelező”, csak a létezés és vállalkozási működés lehetőséget veszítjük el, ha nem leszünk digitális állampolgárok. Véleményem szerint ez alkotmánysértő, mert kényszer, fenyegetettség hatására kell cselekednünk, és záros határidőn belül.
Mindenképpen erről kell egy társadalmi közbeszéd, és alkotmányos normakontroll.
Ajánlom az alábbi videót megtekintésre:
https://www.youtube.com/watch?v=h-Dosrk2Brg
A DIGITÁLIS ÁLLAMPOLGÁRSÁG MAGYAR VESZÉLYEI:
Kössük össze a pontokat, és akkor a magyar állampolgároknak van okuk félni:
– Kubatov-lista
– Idomsoft Zrt legfontosabb feladata: „Az időközi választásokat, a helyi, területi és országos népszavazást támogató informatikai rendszer kialakítása a Nemzeti Választási Rendszer továbbfejlesztésével és a hozzá közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások nyújtása.”
-Idomsoft Zrt üzemelteti továbbá az Ügyfélkaput, az okmányirodai hálózatot, a személyiadat- és lakcímnyilvántartást és még sok másik hazai fejlesztést is.
– Idomsoft Zrt egyben a DÁP fejlesztője, és a DÁP kizárólagos üzemeltetője.
ÁSZF-feltételek itt:
https://dap.gov.hu/mobilapp-aszf
Az Idomsoft Zrt nem független szervezet, mivel a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. 100 százalékos tulajdonában áll!!!
Akkkor foglaljuk össze a történetet:
– A Fidesz elbukja 2002-őt, ami után alig akarja átengedni a hatalmat.
Blokád alá vonták az Erzsébet hidat (Budaházy), és a Haza nem lehet ellenzékben mozgalommal elindították a polgári köröket.
Megesküdtek arra, hogy ha még egyszer hatalomra kerülnek, azt soha többé nem engedik ki a kezükből.
– 2010-ig nem tudtak hatalomra kerülni, sorra bukták el a választásokat.
– 2010-ben azonban dupla vagy semmit játszottak, és mindent egy lapra tettek fel: 2/3-al kell megnyerni a választásokkal, majd államcsínyt végrehajtva túlhatalomra tettek szert.
A 2010-es elcsalt választáshoz kellettek elkötelezett emberek, akik ezt megvalósították.
Az alábbi cikk eztrészletesen leírja:
“2010 júliusában Deményné az Idom2000 részvényese lett, majd 2010. december 31-én az Idom2000 Konzulens Zrt. megszűnt, és 94 százalékos tulajdonnal kivált belőle az IdomSoft Zrt. Azóta is ez a cég üzemelteti a Nemzeti Választási Rendszert, és Deményné most a cég választási rendszerfejlesztési igazgatója.
… az Idom egyes tagjai nem csak a Belügyminisztériumhoz, hanem a Fideszhez is köthetők, legalábbis a cég két későbbi alkalmazottja is feltűnt Orbán Viktor Fidesz-elnök, Semjén Zsolt KDNP-elnök és Habony Árpád, Orbán nem hivatalos tanácsadója oldalán: az egyikük Arató Dávid, aki 2015 óta az Idomsoft vezérigazgatója, a másikuk Karlócai Balázs, aki 2015 és 2017 között volt a cég szolgáltatási igazgatója.
A választási informatikai rendszer későbbi kulcsemberei ott voltak a Fidesz 2010-es eredményváróján”
https://444.hu/2018/07/18/a-valasztasi-informatikai-rendszer-kesobbi-kulcsemberei-ott-voltak-a-fidesz-2010-es-eredmenyvarojan
– 2010-2018-ig a NER uralta a politikai szíteret, és átvették a hatalmat a gazdasági és politikai élet összes kulcsfontosságú posztján, biztosítva azt, hogy amennyiben másik párt kerülne hatalomra, az kormányzóképtelenné váljon.
– 2018-ban a Simicska vezette Jobbik, Vona Gábor vezetésével megnyerte volna a választásokat, ezért be kellett avatkozni a szavazás menetébe.
2018 április 8-án a választás.hu rendszere “véletlenül” összeomlott, majd a lebutított változatban töltötték vissza az adatokat, a 2014-es bővített választási eredményeket.
Egy informatikus be is telefonált a Klubrádióba, hogy most csalják el a választásokat.
https://pestibulvar.hu/2018/04/19/ha-ez-az-ugy-a-valasztas-elott-derul-ki-abba-belebukik-a-fidesz/
Az esti 19 órás előzetes tájékoztatóban nem jött ki a matek, mert nem tudták kihozni a szavazatokat, ezt még én is kiszámoltam, hogy egymillió szavazat hiányzott.
Másnapra tudták összefércelni a publikálandó adatokat.
A Fidesz tájékoztatóján látszott, hogy a főni enyhén kapatos állapotban volt, és mindeni zavartan mosolygott, és nem volt harsány ünneplés.
Simicska és Vona visszalépett a politikától. Tudták, hogy a Fidesz választásokon nem leváltható.
– 2022: A Fidesz a háborúellenes propagandávan megnyerte a választásokat.
Ami persze laza szemfényvesztés volt, mert nem támogatjuk a háborút, csak napi 155000 liter gázolajat szállítottunk Ukrajnának minden áldott napon…
– 2025: Mivel az emberek óvatosak, és cca 500.000 ember választotta a DÁP-ot, annak ellenére, hogy több tízmilliárdot öntöttek eddig a reklámpropagandába.
Ezért az Idomsoft kijött e Ügyfélkapu Plusszal, amelynek semmi értelme nincsen az állampolgárok számára, csak átmenetet képez a DÁP-ba, mert majd 2025 végén az adatokat onnan emlik át a DÁP-ba.
Innentől válik életveszélyessé a pálya.
Nem elég, hogy a fidesz.kormány mindent einstandolt, még az információs teret is 100 %-ban uralni akarja.
Azután, hogy vonalkódos emberek leszünk, és egy QR-kód alapján határoznak meg bennünket, digitális jelek leszünk egy felhőben, és a mindenkori hatalom szabja meg, hogy létezhetünk-e egyáltalán.
És a számítógépes jel törlése után hogyan igazoljuk magunkat, hogy létezünk?
Nem lesz állam, nem lesznek ügyfélszolgálatok, csak valami robotok lesznek az éterben…)))
https://pestibulvar.hu/2018/04/19/ha-ez-az-ugy-a-valasztas-elott-derul-ki-abba-belebukik-a-fidesz/
„Örülök, hogy nagyon korán kifejlesztették a vakcinákat” – így utasítja el a post-vac beteget Scholz
2025. január 14. 15:19
Olaf Scholz kancellárt a koronavakcina által okozott károkról kérdezték hétfőn az észak-rajna-vesztfáliai Lünenben tartott választási kampányrendezvényen. Katharina König, a közönség soraiban ülő oltás áldozata és oltás utáni beteg felhívta Scholz figyelmét, hogy Lauterbach megígérte, hogy 2023-ban kárpótlási alapot hoz létre az oltás áldozatai számára, de a mai napig nem tett semmit. – Mindig az SPD-re szavaztam, de Lauterbach úr tönkretette az életem.
Forrás:
“Ich bin froh, dass Impfstoffe früh entwickelt wurden” – Scholz lässt Post-Vac-Patientin abblitzen
https://rumble.com/v699ofs-ich-bin-froh-dass-impfstoffe-frh-entwickelt-wurden-scholz-lsst-post-vac-pat.html
Scholz egyáltalán nem reagált a vádra. Éppen ellenkezőleg, dicsérte az oltási rendszert, és azt mondta, “örül” annak, hogy “nagyon korán” életmentő vakcinákat fejlesztettek ki. Tapsot kapott ezért.
A klipet az X-re tette közzé Tobias Ulbrich ügyvéd, aki Katharina König képviselője a BioNTech elleni perében. Ulbrich többek között ezt írja: “A kérdésre adott válasz az empátia hiányát mutatja, és méltatlan egy kancellárjelölthez.”
Egy nagyon tanulságos fegyverhasználati bemutatót láthatunk.
https://www.youtube.com/watch?v=Db3_Hy899uY
Ahhoz, hogy rombolni lehessen, elég egy rossz szó(=fegyver). Normálisabb helyeken a rombolásba vetett energiát ennek megfelelően minimalizálják. A lerombolt dolgok újjáépítése viszont sok időt és hatalmas erőfeszítést, kreativitást igényel, tehát az építés és a fenntartás működtetheti az épülő és fenntarthatóan működő gazdaságot. A pusztulás(halál) magától is bekövetkezik, alapvetően ingyen van, ami univerzális törvény.
Az is következik ebből számomra, hogy gazdaságot értelmetlen rombolási eszközök előállítására építeni, és csalás az, ha a rombolásért valaki sok pénzt ad, mivel megy az ingyen is. Ha a pusztítási eszköz sokba kerül, akkor tuti, hogy átverik a vevőt, a pusztítás végrehajtóját.
Így a gyilkos oltásnak se lehet ára! A halál piaci ára a nulla, az ingyen van, a természetbe beépítve. Az ettől eltérő rombolás árazás az a „transzferár”. Élet rombolás esetén mindenki kapcsolt fél, és bűnöző is egyben, aki nem maga a kaszás.
Az életnek viszont arany ára van.
Aki belép az ügyfélkapu pluszba, annak vajon mi lesz a sorsa? Esetleg képesek lesznek automatikusan átemelni a DÁP-ba? Így szerintem ez is meggondolandó, nehogy koppanjon az ember, hogy amikor megszüntetné a pluszt, akkor majd nem tudja.
Timea,
igen, ez a cél, hogy átemelik az Ügyfélkapu plusz adatait a DÁP-ba.
Mivel a DÁP-tól félnek az emberek, és oda nem szeretnének regisztrálni, azérrt találták ki az Ügyfélkapu Pluszt.
Az Ügyfélkapu Plusz egy előre felállított csapda, amellyel becserkészik a gyanútlan állampolgárokat, és amikor az Ügyfélkapz Plusznak vége, akkor a DÁP-ba való átemelés egy automatikus funkció lesz.
Ha valaki regisztrált, és később úgy dönt, hogy törli az ügyfélkapu pluszt, az adatai akkor is ott maradnak.
Ugyanez igaz a DÁP-ra is, vagyis ha most valaki regisztrált, mert nem tudta, hogy mire vállalkozott, akkor is elkésett vele, ha törli a DÁP-alkalmazást.
Ezt persze soha senki nem mondta előre…)))
Nekem az a furcsa az Idomsofttal, hogy ugyan 100% állami tulajdon, de Zrt. formájú, korlátozott részvény átruházási joggal. (Vajon mit jelent a korlátozott? Kinek ruházható át az adatok birtoklása és kezelése?). A magyar állam az állampolgárok adatait nem tarthatja részvényesként. Milyen jövedelmet gondol szerezni az állam részvényesként az adataink birtoklásából? A Zrt. egy jövedelemszerző gazdálkodási forma.
Normális esetben egy állami intézmény kellene, hogy kezelje az adatokat, és állami alkalmazottakkal, akik mindenféle folyamatos biztonsági átvilágításon esnek keresztül.
Én ezért nem fogom az ügyfélkaput módosítani pluszra, viszont megtartom, amennyiben azt egy állami-államigazgatási szerv kezeli. Az államnak kötelező elvégezni az állami ügyintézési feladatokat, tehát a jövőben is értesíteniük kell az adóbevallás javaslatról stb. Az államnak minden egyéb macera, fenyegetés és zsarolás, letiltási bepróbálkozás nélkül el kell látni a feladatait. Az állampolgár nem részvény alapon kiszolgálható, vagy nem szolgálható ki, hanem ki kell, hogy szolgálva legyen, mégpedig nem üzleti szinten.
Kedves Tímea!
A ügyfélkapu plusz azért lett kitalálva párhuzamosan a dáppal, hogy legyen egy ideiglenes délibáb azok számára, akik értik a digitális világ létrehozásának céljait és ezért elutasítják azt. De ne feledd, minden út Rómába vezet, ez így lett felépítve! Szóval szarul hangzik, de készülj a legrosszabbakra…
ÜDVÖZÖLJÜK A 2025-BEN: AHOL A SZABADSÁGAID ELPUSZTULNAK
Szeretném mindenki figyelmébe ajánlani az alábbi zseniális cikket, amely figyelmeztetés azokra a vészjósló változásokra, amelyet az egész világ hatalmai elkövetnek az állampolgárok ellen.
Mottó:
“Nincs nagyobb zsarnokság annál, amit a törvény pajzsa alatt és az igazságosság nevében követnek el.”
(Montesquieu, felvilágosodás filozófusa)
Kíváncsi vagy, mit vársz a kormánytól 2025-ben? Egyelőre úgy tűnik, hogy ez inkább ugyanaz a meggondolatlan, költséges, kapzsi, adófizetők által finanszírozott, aljas hatalomrabló, szablyacsörgés, graft, korrupció és mesterkélt programozás lesz, amely nem hagy jobb helyzetet, mint ahol kezdtük: erodálják a polgári szabadságjogokat és egyre növekszik a kormány és vállalati bűnözői partnereinek hatalma.
Ennek eszközei:
– Digitális börtönök. A kormány és vállalati partnerei szüntelenül szorgalmazzák az országos digitális azonosító rendszert. A helyi rendőri szervek már hozzáférést kaptak arcfelismerő szoftverekhez és több milliárd képet tartalmazó adatbázisokhoz, amelyek a digitális azonosítók előfutárai. Végül digitális azonosítóra lesz szükség az élet minden területéhez való hozzáféréshez: kormányzat, munka, utazás, egészségügyi ellátás, pénzügyi szolgáltatások, vásárlás stb. , de facto digitális azonosítóvá válik.
– Precrime. Annak ürügyén, hogy segítsenek a túlterhelt kormányzati ügynökségek hatékonyabb munkájában, mesterséges intelligencia prediktív és megfigyelő technológiákat használnak a lakosság osztályozására, elkülönítésére és megjelölésére, nem törődve a személyiségi jogokkal vagy a megfelelő eljárással. Mindez a válogatás, rostálás és számítás gyorsan, titokban és szüntelenül történik a mesterséges intelligencia technológia és a minden lépését figyelő felügyeleti állapot segítségével. Az AI előrejelző eszközöket az élet szinte minden területén alkalmazzák.
– Kötelező karantén. A COVID-19 világjárvány idején létrejött precedensekre építve a kormánymegbízottak felhatalmazást kaphatnak arra, hogy indokolás nélkül határozatlan ideig őrizetbe vegyenek mindenkit, akiről azt gyanítják, hogy egészségügyi kockázatot jelent mások számára, beleegyezése nélkül orvosi vizsgálatnak vethetik alá, és ilyen őrizetbe vételt és karantént hajthatnak végre. mindenféle megfelelő eljárás vagy bírósági felülvizsgálat nélkül.
– Mentális egészségi állapot felmérések nem egészségügyi személyzet által. Az úgynevezett kapuőrök széles spektrumának mentálhigiénés elsősegélynyújtó képzésre való kiképzésére irányuló országos erőfeszítés eredményeként egyre több amerikai fenyegeti azt a kockázatot, hogy nem egészségügyi személyzet feljelenti őket, és őrizetbe veszik mentális egészségügyi problémák miatt.
– Nyomon követési chipek állampolgárok számára. Arra épít, hogy a vállalatok és a kormányzat egyaránt nyomon tudja követni a lakosságot, akár a nemzeti igazolványba ágyazott RFID-chipek, akár a bőrbe ágyazott mikroszkopikus chipek, akár a kiskereskedelmi termékek címkéi révén.
– Katonai szerepvállalás belföldön. A Pentagon oktatóvideója szerint a jövő militarista, disztópikus lesz, és távolról sem baráti a szabadsággal. Valójában minden jel arra mutat, hogy a jövő harctere az amerikai hazai front lesz. Erre számítva a kormány azt tervezi, hogy a katonai munkát a helyi rendőrséggel együttműködve csillapítja a polgári zavargások belföldön.
– Kormányzati cenzúra mindent, amit dezinformációnak minősít. A kormány folyamatosan támadja azokat, akik kritizálják a kormányt – akár szóban, tettben vagy gondolatban(!!!) nyilvánul meg a bírálat –, hogy a kormány és a vállalati cenzorok, akik azt állítják, hogy megvédenek minket a veszélyes, dezinformációs kampányoktól, valójában most alapozzák meg, hogy megelőzzenek minden „ veszélyes” ötletek, amelyek kihívást jelenthetnek a hatalmi elit fojtogató kezében az életünk felett.
– Fenyegetésértékelések . A kormány egyre több olyan ideológiát, viselkedést, hovatartozást és egyéb jellemzőket tartalmaz – megosztva a fúziós központokkal és a bűnüldöző szervekkel –, amelyek gyanúsként jelölhetnek meg valakit, és az állam potenciális ellenségeinek titulálják .
Nemsokára Amerikában minden háztartást fenyegetésként jelölnek meg, és fenyegetési pontszámot kapnak. Csak idő kérdése, hogy mikor találja magát jogtalanul megvádoltnak, kivizsgálják és szembesítik a rendőrséggel egy adatvezérelt algoritmus vagy egy mesterséges intelligencia által futtatott számítógépes program által összegyűjtött kockázatértékelés alapján.
– Háború a készpénz ellen. A kormány és vállalati partnerei összehangolt kampányt folytatnak annak érdekében, hogy a fogyasztókat a digitális kereskedelem felé tereljék, amely könnyen nyomon követhető, nyomon követhető, táblázatba foglalható, adatbányászható, feltörhető, eltéríthető és elkobozható, amikor kényelmes.
Ez a digitális valuta iránti törekvés összeegyeztethető a kormány készpénz elleni háborújával, amelyet már egy ideje finoman folytat. Az elmúlt években már pusztán jelentős mennyiségű készpénz birtoklása gyanús tevékenységbe keverhette Önt, és bűnözőnek minősítheti.
– Kiterjedt felügyelet. A mesterséges intelligencia felügyelete a mesterséges intelligencia és a széles körben elterjedt megfigyelési technológia erejét hasznosítja annak érdekében, hogy megtegye azt, amihez a rendőrállamnak nincs elegendő munkaerő és erőforrás: legyen mindenhol, figyeljen mindenkit és mindent, figyeljen, azonosítson, katalógus, keresztellenőrzés, kereszthivatkozás , és összejátszanak. Minden, ami egykor magánjellegű volt, most a megfelelő vevő számára elérhető.
– Militarizált rendőrség. Miután a helyi bűnüldözést a hadsereg bővítményévé alakította, a Nemzetbiztonsági Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és az FBI az átalakulás következő szakaszába lép, és az ország rendőreit techno-harcosokká változtatja, íriszszkennerekkel és testszkennerekkel kiegészítve. , hőképes Doppler radarkészülékek, arcfelismerő programok, rendszámtábla-olvasók, mobiltelefon-kivonó szoftverek, Stingray eszközök és még sok más.
– Rendőrségi lövöldözés fegyvertelen állampolgárokra. A nagyrészt a helyi bűnüldöző szervek militarizálásának köszönhetően nem telik el hét anélkül, hogy ne érkezzenek újabb jelentések hajmeresztő incidensekről a rendőrség részéről, akiket átitat a foglyok mentesítése, és harctéri megközelítése a közösségekkel szemben, ahol szolgálnak. A rendőri brutalitás és a túlzott erőszak alkalmazása továbbra is folytatódik.
– Hamis zászlók és terrortámadások. Szinte minden zsarnokság, amelyet az Egyesült Államok kormánya követ el az állampolgárok ellen – állítólag azért, hogy biztonságban tudjunk tartani minket és a nemzetet –, a saját kormányunk által ilyen vagy olyan módon előidézett fenyegetés eredményeként jött létre.
Ez lett az árnyékkormány működési módja , függetlenül attól, hogy melyik párt van hatalmon:.
A kormány fenyegetést hoz létre – jól tudva, hogy egy ilyen veszély milyen következményekkel járhat a nyilvánosság számára –, majd anélkül, hogy valaha is vállalná azt a szerepet, amelyet annak a bizonyos veszélynek a felszabadításában játszott. fenyegetést jelent a gyanútlan lakosságra, további hatalmat igényel, hogy megvédjen „mi embereket” a fenyegetéstől.
– Végtelen háborúk az amerikai hadsereg birodalmának alkalmazásában. Azok a katonai és biztonsági ipari komplexumok, amelyek azt hirdették, hogy az Egyesült Államok továbbra is háborúban maradjon évről évre, azok az entitások, amelyek továbbra is a legtöbbet profitálnak majd Amerika külföldön és itthon terjeszkedő katonai birodalmából.
– A magántulajdon eróziója. A magántulajdon keveset jelent egy olyan időszakban, amikor a SWAT-csapatok és más kormányzati ügynökök behatolhatnak az otthonába, betörhetik az ajtókat, megölhetik a kutyáját, megsebesíthetik vagy megölhetik, megrongálhatják a berendezéseit és terrorizálhatják a családját. Hasonlóképpen, ha a kormány tisztviselői megbírságolhatnak és letartóztathatnak, amiért zöldséget termeszt az előkertjében, imádkozik a barátaival a nappalijában, napelemeket szerel fel a tetőre, és csirkét nevel a hátsó udvarban, akkor többé nem Ön az ingatlan tulajdonosa.
– Túlkriminalizálás. A kormány egyre inkább átvette azt a tekintélyelvű felfogást, hogy ő tudja a legjobban, ezért szinte mindent ellenőriznie, szabályoznia és diktálnia kell az állampolgárok közéleti, magán- és szakmai életével kapcsolatban. A túlszabályozás és a túlkriminalizálás olyan felháborító korlátok közé került, hogy a szövetségi és tartományi kormányok pénzbírsággal sújtva megkövetelik, hogy az egyének engedélyt kérjenek, mielőtt egzotikus orchideákat termeszthetnének, igényes vacsorákat szervezhetnének, barátokat gyűjthetnének az otthonukban bibliatanulmányozásra, kávét adhatnának. a hajléktalanoknak, hagyják, hogy a gyerekeik limonádétartót kezeljenek, csirkéket tartsanak házi kedvencnek, vagy fonják be valakinek a haját.
– Csíkkutatások és a testi épség becsmérlése. A negyedik kiegészítést aláásó és az invazív csíkos átvizsgálásokat igazoló bírósági döntések tehetetlenné tettek minket a rendőrséggel szemben, amely felhatalmazta a vérünket erőszakosan levenni, erőszakkal elvenni a DNS-ünket, átkutatni minket, és bensőségesen megvizsgálni. Az egyéneket – férfiakat és nőket egyaránt – továbbra is alapvetően a kormány által jóváhagyott nemi erőszaknak vetik alá a rendőrség „rutinszerű” forgalmi leállásai során.
– Cenzúra. Az első módosítási tevékenységet országszerte ütik, ütik, rúgják, megfojtják, leláncolják és általában öklendezik. A szólásszabadság zónái, a buborékzónák, a behatolási zónák, a zaklatás elleni jogszabályok, a zéró tolerancia politikái, a gyűlölet-bűncselekményekről szóló törvények és egy sor más, politikusok és ügyészek által megálmodott törvényes betegség összeesküdtek, hogy megsértsék alapvető szabadságjogainkat. Az ilyen cenzúra okai széles skálán mozognak a politikai korrektségtől, a biztonsági aggályoktól és a zaklatástól a nemzetbiztonsági és gyűlölet-bűncselekményekig, de a végeredmény ugyanaz marad: a Benjamin Franklin által „a szabad kormányzat fő pilléreként” emlegetett teljes felszámolása.
– Adózás valódi képviselet nélkül. A Princeton Egyetem felmérése szerint választott tisztségviselőink, különösen az ország fővárosában dolgozók, a gazdagok és hatalmasok érdekeit képviselik, nem pedig az átlagpolgárok érdekeit. Nem vagyunk többé reprezentatív köztársaság. Miután a Big Business és a Big Kormány egy vállalati állammá egyesült, az elnök és állami társai – a kormányzók – alig többek lettek, mint a vállalati állam vezérigazgatói, amely napról napra nagyobb kormányzati irányítást vállal életünk felett. Az átlagos amerikaiaknak még soha nem volt ilyen kevés beleszólása kormányuk működésébe, és még kevésbé férhettek hozzá úgynevezett képviselőikhez.
Nyilvánvaló, hogy a 2025-ös év válaszút elé állít: passzívan elfogadhatjuk szabadságjogaink folyamatos erózióját, vagy szembeszállhatunk a kihívásokkal és megvédhetjük azokat az elveket, amelyek Amerikát naggyá tették.
A történelem megmutatta, hogy a szabadság lángját még a legsötétebb időkben sem lehet igazán kialudni.”
https://www.activistpost.com/freedom-erosion-in-2025/
„Szörnyű összegek” – Warweg a szövetségi kormánytól a Gates Alapítványnak fizetett milliós kifizetésekről
2025. január 15. 12:44
Florian Warweg Nachdenkseiten-től az adópénzek elosztásáról tett fel kérdéseket a szövetségi sajtótájékoztatón. Idézte a 20/14424 számú nyomtatványt, amelyet az AfD parlamenti képviselőcsoportjának kisebb kérésére adtak ki, és amerikai alapítványoknak nyújtott adományokkal foglalkozik. A BMZ (Szövetségi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Minisztérium) elismerte, hogy 2023 óta mintegy 600 millió eurót fizet a Bill & Melinda Gates Alapítványnak, és 2027-ig működik.
Forrás:
Horrende Summen” – Warweg über millionenschwere Zahlungen der Bundesregierung an Gates-Stiftung
https://rumble.com/v69km0y-horrende-summen-warweg-ber-millionenschwere-zahlungen-der-bundesregierung-a.html
“Érdekelne, mi indokolja, hogy ilyen szörnyű összegeket bocsátanak rendelkezésre egy amerikai alapítvány számára, amely a világ egyik leggazdagabb emberéhez tartozik” – tette fel a kérdést Warweg.
Szerintem nincs egy év, nincs egy hónap, nincs több év várakozás az ellenállásra.
Ha perre kerülne a sor, az már látszik az egyéb perekből, hogy időben úgy húzzák-halasszák a perek lépéseit, ahogy a velünk ellenséges államhatalomnak tetszik.
Ítélet akkorra se várható, ha már mindenki digitális rabszolga. Különösen, ha ennek határidejét meg közben előrehozzák.
Eleve ki kellett volna írni egy olyan népszavazást, hogy akarod-e, hogy az állam digitális rabszolgát csináljon belőled kínai mintára (kifejtve a korlátozás lényegét). Akarod-e, hogy az állam államszervezeten kívüli szervezeti formába (állami tulajdonú Zrt, jelen esetben) kiszervezze a polgárai adó és tulajdon, bűnügyi stb. nyilvántartó adatai kezelését, vagyis egyáltalán a hozzáférést? A népszavazást nem a polgároknak kellett volna kezdeményezni, hanem az államnak, amikor erre készült.
Abból se lett semmi, amikor júliusban a kötelező szűrés miatt indult per a kormány és ismeretlen tettesek ellen. Miért?
A munkáltató/kórház továbbra is kötelezhet szűrésre, teszre, oltásra, maszkra, látogatási tilalomra, bármire, ami személyiség és alkotmányos jogsértő “belső szabályzat alapján” büntetlenül. Miért? Semmilyen jogsértő jogszabály nincs visszavonva, minden emberiség elleni bűntettre adott a törvényi lehetőség. Meg kell várni a bűnök ismételt és ismételt és ismételt elkövetését???? Ismételten?
Már az is elfogadhatatlan visszaélés a hatalommal, hogy a a személyihez ujjlenyomatot vesznek.
Azaz mindenkit bűnözőként kezelnek az igazi bűnözők. Úgy néz ki a totális kontroll elkerülhetetlen.
Valójában a jelenlegi csúcstechnológiás diktatúra ellen nincs fegyvere az emberiségnek.
A DS nem fél az embertől, mert az egész bolygót irányítja, mióta az emberek egoizmusának (gazdasági mohóság) köszönhetően
sikerült Kelet – Európát bekebeleznie, és a cionista bankár hatalmat az egész golyóbisra kiterjeszteni.
Ursula von der Leyen Nagy Károly-díjat kapott
2025. január 15. 15:54
Az európai egyesítésért járó szolgálatok legfontosabb kitüntetéseként tartják számon: a Nagy Károly-díjat. Idén Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kapja meg. A zsűri kiemeli a korona elleni küzdelemben és Ukrajna támogatásában elért eredményeiket.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Nagy Károly-díjat kap Európa integrációja érdekében tett szolgálataiért.
Forrás:
https://de.rt.com/europa/233036-ursula-von-leyen-wird-mit/
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság ellentmondásos és botrányos elnöke kapja a Nagy Károly-díjat. A díjat az európai integráció elmélyítése iránt elkötelezett személyiségek legnagyobb kitüntetésének tekintik.
A zsűri megállapította, hogy Ursula von der Leyen “az európai vezető, Európa erős hangja a világban, aki erőteljesen képviseli Európa és barátai érdekeit a korszakos kihívások idején. Ő az a vezető is, aki a … “A hivatalban megszerzett elismerés alkalmas a meglévő és a jövőbeni feladatok elsajátítására.”
A zsűri kiemelte von der Leyen munkáját is a Covid-válság kapcsán. Von der Leyen nemcsak azt biztosította, hogy a vakcinát korai szakaszban ki lehessen fejleszteni. Gondoskodott arról is, hogy az EU-ban több millió embert el lehessen látni vakcinákkal. Von der Leyen vakcinákat is elérhetővé tett a fejlődő országok számára.
„A Bizottság vállalta a felelősséget egy összehangolt európai oltási stratégiáért, kulcsszerepet játszott a hatékony oltóanyagok kifejlesztésének finanszírozásának biztosításában, így néhány hónapon belül nemcsak az európaiak jutottak hozzá több milliárd Covid-19 oltási dózishoz, hanem A fejlődő országokat ellátták ezzel.”
A Bizottság elnöke az ukrajnai konfliktusban is határozottan lépett fel, átfogó támogatást nyújtott Ukrajnának, és gyorsan ígéretet tett az országnak az EU-ba való felvételére. A zsűri elismerését fejezte ki von der Leyen Oroszországgal szembeni konfrontatív megközelítéséért. Von der Leyen már korán visszautasította az orosz energiaellátást.
“Az EU szövetségeseivel a világban közös katonai támogatást biztosított Ukrajna védelmi háborújában. Ukrajna hamarosan hivatalosan is EU-tagjelölt státuszba került, és a következő évben elhatározták, hogy megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat.
Amikor már az agressziós háború kezdetén nyilvánvalóvá vált a Kreml azon törekvése, hogy energiaellátással zsarolja az EU-t, a Bizottság 2022 tavaszán előterjesztette a REPowerEU tervet, amelynek segítségével a szén-, olaj- és gázimporttól való függőség. Oroszországtól döntő fontosságú volt, csökkentették.”
A Nagy Károly-díjat Nagy Károlyról nevezték el, aki elsősorban hódító háborúk révén tudta kiterjeszteni területét egész Nyugat-Európára. A középkor végén a birodalom összeomlott.
De van Lejjebb Ursula Nagy Károly-díja valójában Kalergi-díj. Olyan szorgosan munkálkodott az európai őslakos népek létszám- és életszínvonal-csökkentése és az idegen kultúrákból bevándoroltatott milliók érdekében, hogy meg is szolgálta.
Ő meg a cimborái imádják a ceremóniákat és a kitüntetéseket, hogy állandóan fitogtathassák a nem létező felsőbbrendűségüket fölöttünk, “haszontalan zabálók” fölött.
Patológiás eset valamennyi.
A BSW vizsgálatából kiderül: a kormány elévülési idővel dolgozik az oltás áldozataival szemben
2025. január 17. 9:20
Forrás:
https://de.rt.com/inland/233280-bsw-anfrage-enthuellt-regierung-arbeitet/
Jessica Tattti, a BSW Bundestag tagja a koronavírus elleni védőoltások felfüggesztését kéri mindaddig, amíg az esetleges DNS-szennyeződés kérdése teljesen tisztázásra nem kerül. Egy vizsgálat azt is feltárta, hogy a szövetségi kormány az elévülést alkalmazza a BioNTech/Pfizer oltás által megsérültek ellen.
Jessica Tatti, a Sahra Wagenknecht Alliance (BSW) Bundestag tagja szerint a BioNTech/Pfizer vakcinával történő korona elleni oltást fel kell függeszteni mindaddig, amíg a DNS-fragmensekkel való szennyeződés kérdését teljesen tisztázzák. Olyan publikációkra vonatkozik, amelyek szerint a vonatkozó határértékeket jelentősen túllépték.
„A BioNTech és a Pfizer vakcina fertőzöttségének gyanúja tisztázásáig az engedélyt fel kell függeszteni, és a koronavédő oltásokat le kell állítani.”
Konkrétan az idegen DNS-fertőzés problémájáról van szó, és arról, hogy ez behatol a szervezet sejtjeibe, és a koronaoltás mellékhatásait okozza. Ez akkor vált ismertté, amikor Phillip Buckhaults, a Dél-Karolinai Egyetem genetikai szakértője 2023 szeptemberében az amerikai állam szenátusának bizottsága előtt tanúskodott arról, hogy a Biontech-Pfizer vakcinában idegen DNS-t talált a laboratóriumban. Feltételezte, hogy a DNS képes és valószínűleg behatol a testsejtekbe.
Fennáll a „nagyon valós veszélye a hosszú életű testsejtek genommódosításának”, ami „tartós autoimmun támadást” válthat ki a beoltott emberek szövetein. Azt mondta:
“Ez a DNS oka lehet néhány olyan ritka, de súlyos mellékhatásnak, mint például a szívmegállás miatti halál.”
Tatti most az Ulrike Kämmerer vezette csapat publikációjára hivatkozik, amelynek eredményeit tavaly decemberben tették közzé. Ebben a kutatók arra a következtetésre jutnak, hogy a Pfizer Comirnaty gyógyszer mintáiban talált DNS messze meghaladja a nemzetközi szabályozó hatóságok által meghatározott maximálisan megengedett koncentrációt. Ezenkívül a jóváhagyási vizsgálatokhoz és a tömeggyártáshoz különböző eljárásokat alkalmaztak: előbbit anélkül, utóbbit a megfelelő plazmid DNS-sel.
A BSW képviselője most megkérdezte a szövetségi kormányt, hogy az említett probléma miatt nem tervezi-e felfüggeszteni a korona elleni védőoltásokat. A Berliner Zeitung korábban már beszámolt a megkeresésről. A szövetségi kormány válasza ez volt: nem.
A szövetségi kormány közleményében azzal indokolta döntését, hogy Kämmerer és munkatársai tanulmánya “a Paul Ehrlich Intézet szerint nem tartalmaz olyan robusztus adatot, amely azt bizonyítaná, hogy az mRNS-vakcinákban lévő DNS mennyisége meghaladja a határértéket a plazmidszennyeződés, ill. A leírt eljárások szintén nem szolgáltatnak bizonyítékot a szennyező DNS állítólagos integrációjára a gazda genomjába és a sejtfolyamatok ebből eredő deregulációjára. A szövetségi kormány szemszögéből nézve „nincs ok az aggodalomra”.
Tatti a BSW-től azonban ezt másként látja, és azt követeli, hogy a Pfizer vakcinát egyelőre ne oltsák be. Mindenekelőtt be kell mutatni, “hogy a Biontech és a Pfizer vakcina nem szennyezett tartós DNS-sel, amely nem oda tartozik. Ha ez a gyanú beigazolódik, az engedélyt azonnal vissza kell vonni, és a Biontech-Pfizert felelősségre kell vonni. kártérítésért.”
A megkeresésből az is kiderült, hogy a felelős hatóság, a Paul Ehrlich Intézet november 28-án közzétette azon esetek listáját, amelyekben koronaoltás mellékhatásait gyanították. 974 931 esetet ír le, amelyek gyakran egy és ugyanazt a személyt érintik.
Tatti most azt szerette volna tudni, hogy teljes-e a lista, és mikor járt le az egyéni kártérítési igény határideje. A szövetségi kormány válaszában azt mondta: A 2024 júliusáig bejelentett összes gyanús esetet felsorolták, beleértve azokat is, amelyek közvetlenül az Európai Gyógyszerügynökséghez kerültek. Az adatok is folyamatosan frissülnének. A kártérítésre vonatkozó kérdésre a kormány többek között a Polgári Törvénykönyv (BGB) 195. §-ára hivatkozott. Ez kimondja: „A rendes elévülési idő három év”. Tatti elmagyarázta:
“Ez egy kalapács. Az év végén lejárt a kereset benyújtásának határideje a koronaoltásban szenvedők többsége számára. Nem sokkal előtte a Paul Ehrlich Intézet titokban közzétette honlapján a csaknem egymillió oltási mellékhatást tartalmazó listát. .”
Egyrészt túl rövid volt a lista közzététele és a gyanús esetek elévülésének 2021-ig tartó lejárta közötti időszak, másrészt Tatti is megkérdőjelezte az adatok teljességét. Az Ön következtetése:
“A szövetségi kormány az oltások által érintettek és az oltóanyaggyártók ellen dolgozik.”
A fertőzésvédelmi törvény előírja, hogy a szövetségi kormány felelős az oltóanyag-károkért, és az EU-s adásvételi szerződések is kifejezetten mentességet adnak a gyártó felelőssége alól.
Tatti vizsgálóbizottság felállítását kéri a Bundestagban, amely előtt Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszternek (SPD) kell válaszolnia. A BSW korábban az állam által elrendelt koronaintézkedések parlamenti felülvizsgálatát kérte. A Bundestag 733 képviselője közül azonban legalább 184-nek kellett volna szavaznia a felkért vizsgálóbizottságra a jelenlegi törvényhozásban, ezért nem jött létre.
Most, amikor leállt a Mentőszolgálat digitális rendszere, és súlyos betegek maradtak ellátatlanul, kaptunk némi ízelítőt a jövő digitális szép új világából. https://www.napitema.com/2025/01/leallt-mentoszolgalat-digitalis.html
Ez volt az első komoly figyelmeztetés azoknak, akik még mindig nem értik, mi a tét.
NEM kérünk belőle! Ha elegen mondunk NEMet, az államhatalom nem fogja tudni ránk erőszakolni, ahogy a méreginjekciót se tudta mindenkire rátukmálni, és végül kénytelen volt takarodót fújni. Tiltakoznunk kell ellene minden lehetséges módon, mert a hatalom csak abból ért!
Szerencsére a magyar elég slendrián nemzet ahhoz, hogy csak úgy fejest ugorjon ilyesmibe, és ráadásul szeretünk mindent az utolsó pillanatra hagyni. Ha pedig ne adj isten mégis sikerül keresztülvinni, biztos, hogy megteremtődik valamilyen alternatíva azoknak, akik nem akarnak digitális rabszolgák lenni. Még a legsötétebb elnyomás alatt is találtak az emberek kiutat, és ezután is fognak. Kormányok és rendszerek jönnek és mennek, az emberek meg élik tovább az életüket.
Az elmúlt 500 év alatt minden generáció megtanulta, hogy ami az államhatalomtól jön, az többnyire semmi jót nem jelent.
Hát, tényleg nem.
17.01.2025 11:40 Uhr
11:00
„Olyan sok oltási haláleset” – Weidel jogi vizsgálatot ígér
A Hamburg AfD meghívta az embereket egyik rendszeres rendezvényére a hamburgi városházán. A nagy érdeklődés miatt először három további helyiséget kellett bérelni a nagyterem mellett, amelyben a beszédeket sugározták.
Ezzel egy időben az AfD-ellenfelek nagy tömege jelent meg a városháza előtt, mintegy 1000 rendőr kíséretében. A Welt Springer Verlaghoz tartozó szerkesztősége a következő címet adta:
“16 000 hamburgi lakos blokkolja a városházát Alice Weidel előadása alatt”
Az N-tv ismerteti az eseményt:
Forrás:
https://x.com/letsgoalicew/status/1880001500048752799?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1880001500048752799%7Ctwgr%5Ee05391c76a1122dfbf0b9900b784b3ed267b6fa0%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fde.rt.com%2Finland%2F232808-liveticker-bundestagswahlkampf%2F
A Hamburger Abendblatt címe:
„A hamburgi luxushotel megtagadja Alice Weidelnek az éjszakázást”
A „korona-válság” széles körű társadalmi hatásáról Weidel kampányígéret részeként kijelentette:
“Annyi haláleset történt az oltás miatt, és az oltások mellékhatásai is voltak. Csak ezek miatt az emberek miatt szeretném, ha vállalnák a felelősséget. Ezt nem lehet pótolni, de bocsánatot kérhetnek.
És megbocsáthatnak is, de a vélemények eltitkolása és cenzurázása az már nagyon rossz, és megígérem, hogy ma itt a legmeghittebb módon mi, az AfD utána fogunk járni, és felelősségre vonjuk ezeket a bűnös embereket. Ha nem maguk vállalják a felelősséget.”
Forrás:
https://x.com/OERRBlog/status/1879991298901557281?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1879991298901557281%7Ctwgr%5Ee05391c76a1122dfbf0b9900b784b3ed267b6fa0%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fde.rt.com%2Finland%2F232808-liveticker-bundestagswahlkampf%2F
Hamburg: Alice Weidelnek nincs helye a hostelben
Forrás:
https://www.pi-news.net/2025/01/hamburg-kein-platz-in-der-herberge-fuer-alice-weidel/
Írta: MEINRAD MÜLLER | És történt akkoriban és abban a Hamburg városában, ahol egy ideig Olaf császár uralkodott, hogy egy csillag jelent meg a láthatáron egy finom termetű és aranyhajú nő alakjában: Alice Weidel. Ezért meghívták a tiszteletreméltó hamburgi városházára, hogy bejelentse üzenetét (videó fent). Telt ház volt, mindenki áhítattal gyűlt össze, mintha egy Wagner-operára menne. És íme, ezt a találkozót széles körben dicsérték; Bárki, aki már nem fért be a falak közé, úgy hallgatta a képernyőt, mint 340 000 másik.
Mert az új prófétanőt fogadni nem akaró 16 ezres tömeg transzparensekkel és hangos kiáltozásokkal vonult a városháza elé. De bármennyire is nagy volt az elégedetlenség az utcákon, a bálterem színpada ingyenes volt Weidelnek, hiszen nem lehetett megtagadni a jogát, hogy vendégül láthassa a polgármester házát.
Luxusszálloda, viselkedése olyan, mint egy juhakol
De ebben a kozmopolita városban nem mindenhol volt hely a mélyreható jóslatokkal rendelkező bölcs nőknek. Egy szálloda, amelyet széles körben premier címként dicsértek, megtagadta Weideltől a pihenés puha párnáját, annak ellenére, hogy volt egy visszaigazolt foglalás. A hamburgi hivalkodó kozmopolitizmus itt láthatóan megtalálta a határát: minden hely közül a „Louis C. Jacob” luxusszálloda törölte a foglalást, amint kiderült, hogy kit szállásolnak el. Ehelyett Alice-nek egy repülőtéri szállodában kellett megszállnia.
A magas rendőri jelenlét és a tüntetések miatt későn kezdődő beszéde után Weidel bírálta a tüntetőket: a gyűléseket a német múltból származó „gengető bandákhoz” hasonlította. Ugyanakkor azzal vádolta meg Hamburg első polgármesterét, hogy a másként gondolkodók elleni hangulatot hirdeti. Körülbelül 1500 rendőr zárta le a városháza területét, és vízágyúk voltak készenlétben. Nem sokkal a kezdés előtt egy robbanóanyag-kereső kutya kutatta át a csarnokot.
A szálloda akciói botrányt váltottak ki. Ez az esemény mindenesetre jól mutatja, milyen feszült a politikai légkör. A demonstrálók blokkolják a város egyes részeit, míg a cégek elhatárolják magukat egyes szereplőktől. Elmosódnak a határok a civil tiltakozás, a szimbolikus akciók és a kirekesztés között. Végül mindenki, akit „hibásnak” tartanak, többé nem talált „szobát a hostelben” egy olyan kozmopolita városban, mint Hamburg.
A jövőbeli vendégek valószínűleg kétszer is meggondolják, hogy lefoglalják-e a „Louis C. Jacob” luxusszállodát. A politikai rasszisták ott ülnek a vezetői szobában.
Meinrad Müller.
????A GLOBÁLIS ADÓSSÁG 315 TRILLIÓ dollárra emelkedett.
A világjárvány óta a globális adósság 54,1 billió dollárral, 21%-kal nőtt. Lássuk meg az összefüggéseket: ez kezelhetetlen.
Minden pénzt, ami a nyugdíj és egészségi alapellátások fedezete, azt ellopták.
Nincs más, mint a teljes összeomlás, amit egy újabb kamujárvánnyal érnek el, hogy a lakosságot megtizedeljék, az élatben maradottak számára bevezessék a digitális rabszolgaságot, és digitális pénzt.
Itt vannak csak a mai hírek, amelyek ezt támasztják alá, hogy felgyorsítják a Great Resetet az egész világon:
– A globális adósságról részletesebben::
https://thewatchtowers.org/%f0%9f%9a%a8-global-debt-skyrockets-to-315-trillion/
– Georgia felfüggeszti az összes csirkeértékesítést a madárinfluenza miatt:
Georgia az ország 5. legnagyobb csirke- és tojástermelője. Ez hatalmas áremelkedést fog okozni
https://thewatchtowers.org/breaking-georgia-suspends-all-chicken-sales-due-to-bird-flu/
– Az erőltetett 5 G, WIFI, mobiltelefonok, okos eszközök pusztító hatással vannak a szervezetre:
“Az EMF-expozíció jelentős biológiai hatásairól számoltak be az emberi egészségre, kezdve a szorongással, a depresszióval, az alvászavarokkal, az Alzheimer-kór és az ALS (amiotróf laterális szklerózis) megnövekedett kockázatával, a meddőséggel szembeni túlérzékenységtől és a többszörös karcinómák fokozott kockázatától.”
https://thewatchtowers.org/top-emf-expert-reveals-the-health-risks-of-electromagnetic-fields/
– Példátlan halálesetek gyermekeknél a COVID-19 vakcina következtében:
“Karrierem során először láttam egy 8 éves, 9 éves és 10 éves vastagbélrákot.”
“Egy 13 éves gyerek halt meg áttétes hasnyálmirigyrákban.”
https://thewatchtowers.org/surgeon-la-times-owner-sees-colon-cancer-in-8yo-9yo-10yo-children/
– Indul a vakcina-holokauszt a népességcsökkentés érdekénben:
“Tekintse meg a „Health Ranger Report” ezen epizódját, amint Mike Adams, a Health Ranger az önreplikálódó mRNS-oltástechnológia eljövetelére figyelmeztet, amely felgyorsíthatja a COVID-19 elleni oltással kapcsolatos népességcsökkentési erőfeszítéseket.”
https://www.activistpost.com/the-democrat-die-off-is-coming-thanks-to-mass-covid-19-vaccination/
– Az Egyesült Királyságban elstartolt Green Deal/Agenda 2030 robotizációs terv vlgrehajtása:
“A The Guardian újság bátran bejelenti: „Keir Starmer átfogó akciótervet indít annak érdekében, hogy 2030-ig hússzorosára növelje a közfelügyelet alatt álló mesterséges intelligencia számítási teljesítményét.”
Helló, újra előkerül az a hírhedt 2030-as dátum. Állítólag mindennek a helyén kell lennie ahhoz, hogy a teljes spektrumú dominanciát elérje az emberi faj szabadságszerető tagjai felett.
A Green Deal/Agenda 2030 robotizációs tervet – amelyet azért vezettek be, hogy a nettó CO2-kibocsátást célzó menetrendet a pályán tartsák – természetesen minden áron fenn kell tartani.”
https://davidicke.com/2025/01/15/uk-to-be-leading-global-test-bed-for-ai-enforcement-we-are-going-to-push-main-line-ai-into-the-veins-of-britain/
Csak most kezdjük megérteni, hogy milyen terveket fogadtak el az ENSZ-ben 2003-ban az emberiség elpusztítása és átalakítása érdekében:
– Senki sem hallott arról, hogy mi az a NBIC:
“A „konvergens technológiák” kifejezés a tudomány és technológia négy nagy „NBIC” (Nano-Bio-Info-Cogno) tartományának szinergikus kombinációjára utal, amelyek mindegyike jelenleg gyors ütemben fejlődik:
a) nanotudomány és nanotechnológia;
b) biotechnológia és biomedicina, beleértve a géntechnológiát;
c) információs technológia, beleértve a fejlett számítástechnikát és kommunikációt;
és (d) kognitív tudomány, beleértve a kognitív idegtudományt.”
– A Big Pharma úgy döntött(???), hogy újratervezi az emberi genomot.
“Tizenhét évvel később, 2020-ban megtaláltuk a választ, amikor a Big Pharma elindította kampányát az emberi genom újratervezésére, kezdve a szintetikus mRNS-sel. Minden megtévesztő eszközt bevetettek, hogy eltitkolják azt a tényt, hogy az emberiség a kockán van, miközben hamis hűséget fizettek az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az Egészségügyi Világszervezetnek és a Fenntartható Fejlődésnek. Megtagadtak minden kárt, amit számtalan tömegnek okoztak. Szinte minden elképzelhető emberi jogot lerövidítettek.”
A veszély valódi:
Ha a kognitív tudósok el tudják képzelni,
a nanoemberek meg tudják építeni,
a bioemberek megvalósíthatják,
az informatikusok pedig felügyelhetik és irányíthatják.
Itt vannak a bizonyítékok:
“A CDC előrejelzési és járványelemzési központja (CFA) együttműködött a CIA-hoz köthető Palantir-ral, hogy megerősítsék az invazív felügyelet állami-magán modelljét a „közegészségügyben”, miközben az Egyesült Államok nemzetbiztonsági állama és a Szilícium-völgy még közelebb kerül egymáshoz.
-A Pentagon és a Szilícium-völgy a még szorosabb kapcsolat kellős közepén tart, miközben a Védelmi Minisztérium (DoD) és a Big Tech cégek közösen igyekeznek az amerikai egészségügyi rendszert „mesterséges intelligencia (AI) vezéreltevé alakítani”. Egy ilyen rendszer állítólagos előnyeit, amelyeket maga a hadsereg, a Big Tech és a Pharma vezetői, valamint a hírszerző tisztek támogatnak, az úgynevezett „prediktív medicina” vagy „az orvostudomány egy olyan ága, amely arra törekszik, hogy gyorsan fejlődő ereje szabadítsa fel. azonosítani azokat a betegeket, akiknél fennáll a betegség kialakulásának kockázata, ezáltal lehetővé téve a betegség megelőzését vagy korai kezelését.”
A Palantir alapítója és legnagyobb részvényese, Peter Thiel bejegyezte a céget közvetlenül a Total Information Awareness (TIA) leállását követően – ami a jelentős média- és politikai kritikák miatt következett be – a CIA kockázatitőke-ága, az In-Q-Tel jelentős finanszírozásával. , valamint közvetlen útmutatást kap a CIA-tól a termékfejlesztéshez.”
Peter Thiel Trump embere.
– Magánintézmények megjelenése a járványok megelőzésében, kezelésében, vagyis az állami egészségügyben, vagyis a Big Tech és Big Pharma összefonódása az emberek ellen:
A nemzetbiztonsági apparátus azt tervezi, hogy az elkövetkező mesterséges intelligencia-egészségügyi rendszert az amerikai polgárok tömeges megfigyelésére fogja használni, az egészségügyi ellátásnak ez a „megjósló” megközelítése a következő világjárvány idején jelentős politikai változásokat is jelent majd.
Pontosabban: a következő világjárvány valószínűleg a jelenleg bővülő biológiai felügyeleti infrastruktúrát és az AI-betegség-előrejelző szoftvert fogja használni, hogy „célzott” politikai intézkedéseket dolgozzon ki meghatározott közösségek és potenciálisan egyének számára a jövőbeli világjárványok idején.
– Mindenki adata mindenkié- Big Data Diktatúra:
Egy olyan digitális infrastruktúrát hoznak létre, amely több szektor és kormányzati joghatóság számára lehetőséget biztosít az általuk gyűjtött bioadatok megosztására, elérésére a helyi kormányzattól a szövetségi szintig és az egészségügyi intézményekig, és még azon is túl.
Az adatok és gyűjtőeszközeik interoperábilissá tételével a különböző szállítók és intézmények zökkenőmentesen együttműködhetnek azáltal, hogy lehetővé teszik a különböző források közötti adatcserét, legyen szó katonai, kórházak, akadémiai központok vagy bármi másról. Az interoperabilitás lényegében egy látszólag decentralizált hálózatot központosít különböző szállítókból és intézményekből, amelyek mindegyike különböző forrásokból származó adatokat gyűjt és elemzi.
Valójában 2023-ban ez a cél megvalósult a CFA Insight Net létrehozásával . Több mint „100 teljes hálózati résztvevőt” tartalmaz, és „24 államot és 35 közegészségügyi osztályt” ölel fel.”
Vagyis a BIG DATA DIKkTATÚRA infrastruktúrája fel van állítva.
Már csak az embereket kell digitális börtönökbe terelni a digitális azonosítókkal.
“Ha a kognitív tudósok el tudják képzelni,
a nanoemberek meg tudják építeni,
a bioemberek megvalósíthatják,
az informatikusok pedig felügyelhetik és irányíthatják.”
Ez a sok “ha” pillanatonként bukik meg:
https://magyarjelen.hu/majdnem-rafaztak-a-turazok-a-magas-tatraban-arra-hogy-a-chatgpt-re-hallgattak/
Az emberi buta nagyképűség miatt lehet csak használatban a mesterséges intelligencia-hiány. Azok szeretik használni, akikben természetesen bevallott az intelligencia probléma. Például kognitív tudósok, nanoemberek.
DÁP egyenlő DiktÁlj Paraszt, úgyse tudod merre van Buda.
Tanuljatok meg egy új betűszót: GDPR. Általános Adatvédelmi Rendelet. Hány kamerán vagytok rajta, miközben beültök az orvosi rendelőbe? Idősotthonos nagynéném 88, elmesélte hogy kell a kenőpénzt átadni hogy jó receptet írjon fel az orvos és ne lássa a megtéveszthetetlen irodai kamera. Szertném kikérni az összes orvosi rendelő adatait ahol jártam, 45 évre visszamenőleg, és minden orvosi rendelőnek elektronikus levelet írok hogy küldje el, mennyire felel meg az uniós előírásoknak.
Sose kértem le a tb-számomról az adatokat, de úgy hallottam hogy férfiakén is van jóváírva női beavatkozás, szerintem egy AI fél másodperc alatt kidobná az összes turpiszságot…
Haverom megtudta orvos barátjától hogy chatgpt-vel “állítja ki” a diagnózist. Pedig ugyanarra a kérdésre háromféle választ ad. Hát igen, azért tanult orvosnak hogy kiválassza a megfelelőt 🙂
Kérdezzétek meg orvosaitokat hogy tudnak-e még tisztán látni 😉
A katolikus egyház már beállt a dap reklámok terjesztésébe.
A következőben megadott oldalon óránként nyomják a dap reklámokat.
Forrás:
https://www.apostoltv.hu/
A jól kifundált reklámban két fiatal barát ( talán homokosoknak is lehet gondolni ) nyomja a mélyen szórakoztató és vicces dolgait a zöld-kommunista elnyomás előnyeiről.
A magyar ( vagy nemzetközi ejus ) rendőr megállítja a két fiatalt. És a felvilágosult fiatal rögtön odanyomja a másik buta férfinek a mobilját és a rendőr rögtön ( megrökönyödve ) elfogadja az agyament dap qr-kódót.
A végén a buta fiatalember nem találja a lakáskulcsát, de a másik agyament és felvilágosult barát rögtön megint a mobiljával oldja meg a nagy bajt.
De csak emlékezzünk a kovid-kamu időkre, amikor a templomokban oltották az mRNS génoltással a fiatalokat.
Most már hiába mondjátok, hogy “nemisattúvót”.
(Előzmény: Aneurizmavérzés okozta a Strabag 44 éves
vezérigazgatójának halálát. Közel 80000 alkalmazottat foglalkoztató
osztrák vállalat, a vezérigazgató mellett hányan veszíthették életüket
az elmúlt 4 évben?)
Forrás: https://www.facebook.com/piros.zold.37/posts/pfbid0s5q8tjoKHuciN6wiDGqBnqLwVyXrhZ7J98Cs2i5uHWkwKvhB6PgHrpVxhkz12U6ml
https://www.szilajcsiko.hu/single-post/mindennapi-szemezgetesunk-2025-01-20
Órákkal a hivatalának vége előtt Biden megelőzően megkegyelmez Faucinak, Cheney-nek és másoknak
2025. január 20., 13:39
Forrás:
https://www.n-tv.de/politik/Biden-begnadigt-Fauci-Cheney-und-andere-vorsorglich-article25501461.html?utm_source=firefox-newtab-de-de
Donald Trump már a rajtkockákban van, amikor Joe Biden utoljára használja hatalmát és több embernek is megkegyelmezett – elővigyázatosságból. Köztük: Fauci amerikai immunológus és a republikánus Cheney. Tartani kellett a jogi problémáktól.
Joe Biden leköszönő amerikai elnök néhány órával utódja, Donald Trump hivatalba lépése előtt elővigyázatossági intézkedéseket hozott, hogy megkegyelmezzen több volt köztisztviselőnek és parlamenti képviselőnek. Anthony Fauci volt orvosi tanácsadó, Mark Milley nyugalmazott tábornok, valamint a 2021. január 6-i Capitolium elleni megtámadást vizsgáló kongresszusi bizottság tagjainak, munkatársainak és tanúinak az volt a célja, hogy megvédje őket az “alaptalan és politikai indíttatású Biden-vizsgálatoktól”. – mondta Washingtonban.
Fauci amerikai virológus a kormány koronavírussal foglalkozó főtanácsadójaként többször is kivívta Trump nemtetszését, aki hosszú ideig lekicsinyelte a koronavírus veszélyét. Mark Milley Trump alatt a hadsereg vezérkari főnökeként szolgált, de később a republikánusokat „végig-vérig fasisztának” nevezte. A republikánus Trump ellenfele, Liz Cheney a kongresszusi bizottság megkegyelmezett tagjai között van.
Trump ma 12 óra körül teszi le a hivatali esküt (közép-európai idő szerint). Számos politikai ellenfelet büntetőeljárással és megtorlással fenyegetett meg. Biden a kegyelmet „rendkívüli körülményekkel” magyarázta. „Jó lelkiismerettel nem tehetett semmit”.
Általánosan használt jog
Biden vasárnap is élt alkotmányos kegyelmi jogával. A demokrata öt embernek teljes mértékben megkegyelmezett – köztük egy személynek posztumusz, amint azt a Fehér Ház bejelentette. Két másik ember büntetése is jelentősen csökkenne. „Ezek a megkegyelmezettek mindegyike jelentős mértékben hozzájárult közösségük jobbá tételéhez” – áll a közleményben.
A megkegyelmezettek közül senkit sem ítéltek el erőszakos bűncselekmény miatt. A posztumusz kegyelmet kapott Marcus Garvey fekete aktivista volt, aki 1940-ben halt meg. A világhírű polgárjogi aktivistát, akiről egy utcát neveztek el New York Brooklyn kerületében, 1923-ban postai csalásért ítélték el, csaknem három év börtönt töltött, majd hazájába, Jamaicába deportálták. Az ítélet ma is erősen vitatott, és sokan politikai indíttatásúnak tartják.
Biden már széleskörű kegyelmet adott ki. Többek között csaknem 2500 nem erőszakos kábítószer-bűncselekmény miatt elítélt ember büntetését enyhítette vagy rövidítette. December elején erős kritikát váltott ki Hunter fia megbocsátása. Miután bűnösnek találták fegyverhasználati törvény megsértésében, egy második tárgyaláson bűnösnek vallotta magát különböző adózási bűncselekmények elkövetésében is.
A kegyelemhez való jog lehetővé teszi az amerikai elnökök számára, hogy lerövidítsék vagy teljesen visszavonják a szövetségi törvény alapján elítéltek büntetését – még a letöltésük után is. Gyakran célja a volt bűnelkövetőkre vonatkozó jogi korlátozások megszüntetése és szociális rehabilitációjuk elősegítése. Az elnökök gyakran élnek ezzel a jogukkal, különösen hivatali idejük végén.
REMÉNYKEDJÜNK:
FAUCI NEM ÚSZHATJA MEG-SOKAN DOLGOZNAK EZEN, PL. RAND PAUL IS, AKI EZT NYILATKOZTA:
“Ha bármi kétség merült fel afelől, hogy ki viseli a felelősséget a COVID-járványért, Biden Fauci kegyelme örökre megpecsételi az üzletet.
A Szenátus Belbiztonsági és Kormányzati Ügyek Bizottságának elnökeként nem nyugszom, amíg a leplezés teljes igazsága fel nem derül.
Fauci kegyelme csak gyorsítóként szolgál majd a megtévesztés fátyolának átfúrásához.
Megalázó! Anthony Fauci az első kormánytudósként vonul be a történelembe, aki előzetesen kegyelmet kapott egy bűncselekmény miatt.”
https://x.com/RandPaul/status/1881328949021573590?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1881328949021573590%7Ctwgr%5Eeb494869c63d27c0f4005f2dca73c421381bbf72%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2
“Az Alkotmány szerint egy személyt mindaddig ártatlannak kell tekinteni, amíg bűnösségét be nem bizonyítják. Ezért a per nem válik „bűncselekménysé”, amíg bíróság előtt nem tárgyalják.
Ezen logika szerint Biden elnök nem adhat kegyelmet olyan cselekményekért, amelyek nem minősülnek bűncselekménynek. Nem tud megbocsátani nem bűncselekményeket, képzeletbeli bűncselekményeket vagy olyan helyzeteket, amikor a bűnösséget vagy a sérelmet nem határozták meg a bíróságon. Ezzel az igazságszolgáltatás szerepét bitorolnánk a bűnösség és a felelősség megállapításában.
Trump egyértelművé tette: nem fogja elismerni a csaló “kegyelmet”, és elkötelezett amellett, hogy minden bűncselekményt a törvény legteljesebb mértékben üldöz.
Több mint 100 millió ember halt meg a gonosz dr. Fauci áldatlan tevékenysége miatt.”
https://nikolaosanaximandros.gr/tha-boresei-o-trump-telika-na-kinigisei-ton-fauci/
Hogyan tukmálják rá a DÁP-ot a kelletlen állampolgárra? Küldenek neki egy értesítő emailt január 16. UTÁN, hogy az ügyfélkapus tárhelyére továbbították egy állami szerv hivatalos dokumentumát. Amikor pedig rákattint a megadott linkre, akkor egyenesen a DÁP toborzó-weboldalára irányítják. Ha valaha el akarja olvasni, hogy mi van a dokumentumban, akkor kénytelen regisztrálni? Egy hekker gond nélkül feltörheti, csak a címzett nem tud hozzáférni?!
Hát NEM! A dokumentum bizony ott marad a tárhelyen olvasatlanul! Ha állam bácsi valami fontosat akar közölni, akkor küldje el hagyományos tértivevényes levélben, amit a címzetten vagy a meghatalmazottján kívül úgysem vehet át más!
Így van. Ki akar kényelmes lenni? Elkényelmesedett?
A tukmálás és a “kényelmesek az emberek” lenézés az két különböző fogalom.
Az állam szeretne kényelmes lenni, ellenállás nélkül szeretné bevezetni a rabszolgaságot. Miközben azt mondaná, hogy dehát ezt az állampolgár kéri, mert úgyis “kényelmes”.
A saját logikájának mond ellent az állam, hogyha a “nem kényelmeseknek”, vagyis akik nem kérnek a digitális állampolgárságból, nem küldi el “nem kényelmesen” a rájuk vonatkozó iratokat. Az irat jár(!), nem kell rám tukmálni a nekem szóló, rám vonatkozó iratot. Csak fel kell adni a részemre postán. Ugye megkapom a jövőben is? Merthogy az állam nem kényelmesedhet el.
A DÁP-hoz kötődik szerintem a bombariadó. Azon tanárok megzavarása, akik tiltakozni tudnának érdemben, szakszervezetként a DÁP ellen. Összezárva, összetartva. Ahogy más is, én is el tudom képzelni a Fidesz mögötti szolgálatokat, mint gyökeret.
Ismerős a minta?
Van egy elkövető, aki elvileg egy unatkozó valaki. Persze „megbízó nélkül” egyszercsak eldönti, hogy megtréfálja az iskolákat. Ahogy a Trump merénylője is csak „egyszer gondolta magát”.
Egyszerre Szlovákiában is. Korábban más országban is megtörtént hasonló, be van ez a módszer gyakorolva.
https://www.economx.hu/belfold/bombafenyegetes-riado-reddit-poszt-feltores-iskolai-tamadas-rendorseg.803157.html
https://www.reddit.com/r/programmingHungary/comments/1i81l0k/bombariad%C3%B3kat_k%C3%BCld%C5%91_email_felt%C3%B6rve/
Az iskolákban nagyon hamar megállapították, hogy nincs bomba. Vajon átnézték az összes diák összes mobiltelefonját? Szerintem nem, így nem jelenthető ki, hogy nincs bomba az iskolákban.
Az iskolákban egyetlen biztos bomba van, ami ellen nem tiltakoztak a tanárok, mégpedig a DÁP.