A cikk bevezetője:

Az oltásokat általánosan „biztonságosnak és hatékonynak” hirdetik, függetlenül attól, hogy milyen oltásról, összetevőkről, hatásmechanizmusról vagy a beoltott személy életkoráról van szó. A „biztonságos és hatékony” állítás alátámasztásához minden oltást mind hatékonysági, mind biztonsági szempontból értékelni kellene.

Az a tény, hogy az Egyesült Államokban több százezer mellékhatást és halálesetet jelentettek be a Védőoltási Mellékhatások Bejelentési Rendszerének (VAERS), annak ellenére, hogy csak kevés orvos tud a VAERS létezéséről, és hogy ezek közül évente több mint ezer kártérítési igényt fizetnek ki, a sikeres igényekre mesterségesen kényszerített, rendkívül szigorú jogi akadályok ellenére, látszólag megkérdőjelezi a „biztonság” állítását. A szülők és más felnőttek tájékozott döntéshozatalának elősegítése érdekében alaposabb biztonsági elemzésre van szükség.

A kép mindent elárul!

Végül is a következő kérdést kell megválaszolni:

• A védőoltás elmaradása miatt fennálló, betegségből eredő halálozás vagy súlyos mellékhatás kockázata kisebb vagy nagyobb-e, mint a védőoltás beadása miatt fennálló hasonló kockázat?
• A tájékozott döntés meghozatalához a döntéshozónak rendelkezésére bocsátott, számszerűsített információknak a következőket kell tartalmazniuk:
• A vakcina bizonyított hatékonyságát a betegség okozta egészségkárosodás és halálozás csökkentésében
• A vakcina súlyos mellékhatásainak kockázatát (valódi placebóval való összehasonlítás alapján meghatározva)
• A betegség előfordulási gyakoriságát a vakcinázatlanok körében
• A betegségek okozta károsodások megelőzésére szolgáló alternatív intézkedések biztonságosságát, hatékonyságát és elérhetőségét
• A vakcinázatlanok esetében a betegség okozta károsodás bizonyított kockázatát, még akkor is, ha az összes rendelkezésre álló alternatív intézkedést végrehajtották

Hihetetlen, de egyetlen kormányzati szerv sem végzett ilyen átfogó, kvantitatív elemzést, és így nem bizonyította, hogy bármelyik oltóanyag is összességében előnyös lenne. Ehelyett az oltóanyag összességében vett előnyét „feltételezik”, gyakran elsősorban az antitestek termelésének kiváltására való képességére alapozva, anélkül, hogy kellő figyelmet fordítanának az ismert vagy lehetséges súlyos kockázatokra, amelyeket könnyedén elhárítanak azzal a megalapozatlan állítással, hogy a károsodások „ritkák”.

Egy matematikus rámutatott arra, hogy az orvosi szakirodalomban hiányzik a megfelelő matematikai bizonyítás arra vonatkozóan, hogy a vakcinázás elmulasztásából eredő súlyos mellékhatás vagy a betegség okozta halálozás kockázata magasabb lenne, mint a vakcinázásé. Ezért a matematikus alapos összehasonlítást végzett ezekről a kockázatokról, matematikailag beépítve az összes kritikus jelentőségű adatot, amennyire ez ésszerűen lehetséges.

Az összehasonlító elemzés kiterjed minden olyan oltásra, amelyet az Egyesült Államokban a 20 év alattiak gyermekgondozási vagy oktatási intézményekbe történő beiratkozásához előírnak, és olyan friss történelmi adatokra és kutatási eredményekre támaszkodik, amelyeket a kormány gyűjtött össze vagy elismert.

Az elemzés részletei és eredményei a „Numerical risk comparison of non-vaccination versus vaccination” (A védőoltás elmulasztásának és a védőoltásnak a kockázatainak numerikus összehasonlítása) című bírósági közleményben (jogi dokumentumban) találhatók, amely itt érhető el: https://vaxcheckers.org/wp-content/uploads/2021/09/PRJN4.pdf

További információkért olvassa el ezt a szakértői értékelésen átesett, publikált tanulmányt: „Egészség kontra rendellenesség, betegség és halál: az oltatlanok mérhetetlenül egészségesebbek, mint az oltottak” https://ijvtpr.com/index.php/IJVTPR/article/view/40

Az elemzés eredményei szerint mind a halálozás, mind a súlyos mellékhatások tekintetében nagyobb a kockázat az oltottak körében, mint az oltatlanok körében.

Ezek az eredmények önmagukban is elgondolkodtatóak minden felnőtt és szülő számára.

vaccinechoicecanada.com/riskofdeath/

The post A nem oltottak halálozási kockázata az oltottakéhoz viszonyítva appeared first on Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért.

• A géninjekciózott betegeknél sokkal gyakoribbak a multifokális daganatok, tehát, hogy ugyanabban a szervben több daganat alakul ki.

Az 1. képen egy 55 éves nő melléből származó szövetminta látható. A metszetben 7 gócot lehet beazonosítani, melyek már betörtek a tejcsatorna szövetei közé. (pirossal van jelölve) A teljes mellszövetben összesen 20 ilyen gócot talált, a legnagyobb 3,5 cm átmérőjű volt. A daganat több nyirokcsomóba is áttétet képezett.

• Régi, gyógyultnak tekintett pácienseknél hirtelen, nagyon agresszív formában újul ki a rákbetegség.

A 2. képen egy 80 éves asszony szövetmintája látható. A zölddel körbekerített rész egy hegszövet, amely egy 7 évvel korábban eltávolított daganat helyén alakult ki. A piros rész, közvetlenül a hegszövet mellett, egy új daganatot jelöl, melyet a kovid elleni “oltás” után 3 hónappal diagnosztizáltak és röviddel később kioperáltak. A műtét idején a daganat már 5,5 cm volt és bőrmetasztázisokat képezett.

• 2021 óta sokkal több a rendkívül gyorsan növekvő tumor. Ezekre használta dr. Krüger a „turbórák” elnevezést.

A 3. képen megmutatja a különbséget egy lassan (bal oldalt) és egy gyorsan (jobb oldalt) növekvő tumor szövetmintája között.

A 4. képen, az úgynevezett KI67 speciális festés segítségével jól látszik, hogy míg a lassan növekvő tumornál (bal oldalon) a rákos sejtek kb. 10 százaléka osztódóképes, addig a gyorsan növekvő tumornál (jobb oldalon) a rákos sejtek kb. 70 százaléka képes szaporodni.

Dr. Krüger elmondta, hogy kezdetben egyáltalán nem voltak témába vágó tanulmányok, nem voltak adatok. 2025 szeptemberében viszont egy dél-koreai tanulmány 8,5 millió adat kielemzése után jelentős összefüggést talált a kovid elleni mRNS géninjekciók és hat ráktípus — pajzsmirigy-, gyomor-, vastag- és végbél-, prosztata-, tüdő- és mellrák — között.

Több patológus tett az övéhez hasonló megfigyeléseket és kapcsolatba is léptek vele. Másoknak viszont semmi nem tűnt fel. Ők nem láttak semmit…. Talán mert nem akartak látni.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=E8LqT2ywSuQ

Biró Éva írása

The post Dr. Ute Krüger patológus megfigyelései kovid ellen beoltott rákbetegeknél appeared first on Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért.

Ez az új tanulmány 50, hosszú Coviddal diagnosztizált beteg és 38 egészséges kontrollszemély vérmintáját hasonlította össze. Azt találták, hogy ezek a bizonyos amyloid mikrorögöknek nevezett vérrögök drámaian magasabbak voltak a hosszú Coviddal rendelkező embereknél. Ez akár 20-szor nagyobb számban és sokkal nagyobb méretben is előfordult.

Ugyanakkor gyakorlatilag minden más résztvevőnél is megtalálták ezeket a mikrorögöket. Tehát ez még az egészséges kontrollcsoportra is vonatkozik.

Nem meglepő módon, a hosszú Coviddal diagnosztizál csoport és az egészséges kontrollszemélyek közül is mindenki megkapta a Covid elleni oltást.

Annak ellenére, hogy az eredményeket a „hosszú COVID” jellemzőjeként állították be, egyik résztvevőnél sem igazolták a SARS-CoV-2 fertőzést. A tanulmány során nem végeztek:

• antitest-vizsgálatot,
• PCR-t,
• szekvenálást,
• semlegesítő antitest-vizsgálatot.

A hosszú COVID státuszt kizárólag a tünetek és az orvosok benyomása alapján határozták meg. A tanulmányban nincs bizonyíték arra, hogy bármelyik résztvevő biológiailag pozitív lett volna a korábbi fertőzésre. Így a véralvadási rendellenességek nem tulajdoníthatók kifejezetten a fertőzésnek, hanem inkább az oltásnak.

A spike protein önmagában is azonos amyloid mikrotrombusokat eredményezett

Egy kísérletben a szerzők tisztított spike proteint adtak a fibrinogénhez. Ez az egyetlen beavatkozás a következőket eredményezte:

• oldhatatlan, ThT-pozitív amyloid mikrorögök
• a betegmintákban találhatókkal azonos, rosszul hajtott fibrinstruktúrák
• fibrinolízisnek ellenálló aggregátumok, amelyek kompatibilisek az érszűkületekkel

A szerzők megerősítették, hogy a Spike protein közvetlenül indukálja az amyloid mikrorögök képződését, alátámasztva a korábbi tanulmányok eredményeit.

A tanulmány legfontosabb eredményei: 100%-ban amyloid mikrotrombusok a beoltott egyénekben és a spike protein által közvetlenül kiváltott amyloid fibrin képződés.

Tanulmány: https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC12489976/

Forrás:
https://ujmok.hu/verrogok-minden-egyes-oltott-alanyban/

The post Vérrögök minden egyes oltott alanyban appeared first on Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért.

Most pedig a McCullough Alapítvány mérföldkőnek számító jelentése, melynek címe: Az autizmus spektrum zavar meghatározó tényezői, a mai napig a legátfogóbb összefoglalást nyújtja az autizmus lehetséges okairól.

Cikk az ÚJMOK oldaláról.

Bevezetés: Az autizmus spektrum zavar (ASD) jelenleg az Egyesült Államokban a gyermekek több mint 1:31-ét érinti, és az elmúlt két évtizedben gyakorisága meredeken emelkedett, ami egyre nagyobb terhet ró a családokra és az egészségügyi rendszerre. Az ASD-ről szóló szakirodalom többsége komplex idegfejlődési rendellenességként jellemzi, amelyet több tényező is meghatároz, többek között a genetikai hajlam, az immunrendszer szabályozási zavarai, a perinatális stresszfaktorok és a környezeti mérgező anyagok. 1996 óta a gyermekkori oltások lehetséges szerepéről is folyik a vita. Ez a tanulmány összefoglalja az összes bizonyítékot, hogy tisztázza az ASD kockázatát befolyásoló, oltással kapcsolatos és oltással nem kapcsolatos tényezőket.

Módszerek: Átfogóan megvizsgáltuk az ASD potenciális kockázati tényezőit értékelő epidemiológiai, klinikai és mechanisztikus tanulmányokat, értékelve az eredményeket, az expozíció mennyiségi meghatározását, az összefüggések erősségét és függetlenségét, az időbeli kapcsolatokat, a belső és külső érvényességet, az általános koherenciát és a biológiai valószínűséget.

Eredmények: Megállapítottuk, hogy a 9 éves kor előtt kialakuló új ASD potenciális meghatározó tényezői a következők: idősebb szülők (>35 éves anya, >40 éves apa), 37. terhességi hét előtti koraszülés, gyakori genetikai variánsok, autizmussal élő testvérek, anyai immunaktiváció, méhen belüli gyógyszerhatás, környezeti toxikus anyagok, bél-agy tengely változások és kombinált rutin gyermekkori oltások. Ezek a különböző genetikai, környezeti és iatrogén tényezők úgy tűnik, hogy immunszabályozási zavarok, mitokondriális diszfunkció és neuroinflammáció közös útjain keresztül keresztezik egymást, ami neurodevelopmentális károsodáshoz és regresszióhoz vezet az erre hajlamos gyermekeknél. A gyermekkori vakcinákat vagy azok segédanyagainak vizsgálatával foglalkozó 136 tanulmány közül 29 semleges kockázatot vagy semmilyen összefüggést nem talált, míg 107 tanulmány epidemiológiai, klinikai, mechanisztikus, neuropatológiai és esettanulmányokból származó, a fejlődési regresszióra vonatkozó bizonyítékok alapján lehetséges összefüggést feltételezett az immunizálás vagy a vakcina összetevői és az ASD vagy más idegfejlődési rendellenességek (NDD-k) között. 12 tanulmány, amelyekben a rutinszerűen immunizált és a teljesen beoltatlan gyermekeket vagy fiatal felnőtteket hasonlították össze, következetesen kimutatta, hogy a beoltatlanok általános egészségi állapota jobb, beleértve a krónikus egészségügyi problémák és a neuropszichiátriai rendellenességek, például az ASD jelentősen alacsonyabb kockázatát. A semleges összefüggést mutató tanulmányok hitelességét aláásta a valóban beoltatlan kontrollcsoport hiánya – részleges vagy nem ellenőrzött immunizálás még a beoltatlannak minősített személyek körében is –, valamint a nyilvántartási hibák, az ökológiai zavaró tényezők és az átlagolt becslések, amelyek elhomályosítják a veszélyeztetett alcsoportokon belüli hatásokat. Csak néhány eset-kontroll tanulmány ellenőrizte az oltást orvosi nyilvántartások vagy a szülők által vezetett kártyák alapján, és egyik sem végzett független klinikai értékelést az autizmus spektrum zavarral élő gyermekekről. Ezzel szemben a pozitív összefüggést mutató tanulmányok mind a populációs jeleket (ökológiai, kohort, eset-kontroll, dózis-válasz és időbeli klaszterezés), mind a biológiai valószínűségre konvergáló mechanisztikus eredményeket találtak: az antigén, a tartósítószer és az adjuváns (etil-higany és alumínium) mitokondriális és neuroimmun diszfunkciót, központi idegrendszeri károsodást és az ebből eredő ASD fenotípusos megnyilvánulását okozta. A vakcinák csoportos adagolása és a kritikus idegfejlődési időszakban történő korábbi expozíció úgy tűnik, hogy növeli az ASD kockázatát. Ezek az eredmények párhuzamosak a korai gyermekkorban bekövetkező kumulatív vakcinaexpozíció erőteljes, következetes növekedésével és az egymást követő születési kohorszokban jelentett autizmus prevalenciájával. A mai napig egyetlen tanulmány sem értékelte a teljes kumulatív gyermekgyógyászati vakcinázási program biztonságosságát a 9 vagy 18 éves korig tartó idegfejlődési eredmények tekintetében. Szinte az összes létező kutatás egy szűk körű, egyedi vakcinákra vagy komponensekre – elsősorban MMR, timerosált tartalmazó vagy alumínium-adjuváns termékekre – összpontosított, ami azt jelenti, hogy a teljes gyermekkori vakcinaexpozíció csak egy kis részét értékelték az ASD-vel vagy más NDD-kkel való összefüggés szempontjából.

Következtetés: Az összes bizonyíték az ASD multifaktoriális modelljét támasztja alá, amelyben a genetikai hajlam, a neuroimmun biológia, a környezeti toxikus anyagok, a perinatális stresszorok és az iatrogén expozíciók együttesen hozzák létre a poszt-encephalitikus állapot fenotípusát. A kombinált és korai rutin gyermekkorú oltás az ASD legjelentősebb módosítható kockázati tényezőjét képezi, amelyet konvergens mechanisztikus, klinikai és epidemiológiai eredmények támasztanak alá, és amelyet a fokozott alkalmazás, a kritikus idegfejlődési időszakokban több adag összevonása, valamint a teljes gyermekgyógyászati oltási rend kumulatív biztonságosságára vonatkozó kutatások hiánya jellemez. Mivel az ASD prevalenciája továbbra is példátlan ütemben növekszik, a kumulatív vakcinadózisokkal és az időzítéssel kapcsolatos kockázatok tisztázása továbbra is sürgető közegészségügyi prioritás marad.

Tanulmány: https://zenodo.org/records/17451259

The post Új tanulmány: az oltás a legmeghatározóbb tényező az autizmus kialakulásában appeared first on Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért.

• René Dubos, Az egészség délibábja

“A halálozás csökkenése a tizenkilencedik században elsősorban a javuló életszínvonalnak, különösen az emberek jobb táplálkozásának, és kisebb mértékben a konkrét közegészségügyi vagy orvosi beavatkozásoknak volt köszönhető.“

• Thomas McKeown, Az orvostudomány szerepe: Álom, délibáb vagy nemezis? (1976)

Olyan modern társadalomnak kell lennünk, amely a döntések meghozatalához bizonyítékokra és adatokra támaszkodik. Elvileg, különösen a közegészségügyet illetően, ennek az átlátható tudományos értékelésre való támaszkodásnak alapelvnek kellene lennie. Mégis, a kormányok által elfogadott számos egészségügyi politikát – különösen a védőoltásokkal kapcsolatosakat – a nyílt, kritikus tudományos vizsgálat helyett mandátummal kényszerítenek ki.

E megbízások némelyikét olyan törvények révén kényszerítik ki, amelyek az iskolába járáshoz szükséges védőoltást írják elő, függetlenül az egyéni meggyőződésektől vagy személyes orvosi megfontolásoktól. Szélsőségesebb esetekben, mint például Connecticutban, a kormányok nem engedélyezik a vallási vagy filozófiai mentességet, ha egy gyermek nem teljesíti a teljes oltási tervet. A közelmúltbeli COVID-19 fiaskó során sokakat kényszerítettek arra, hogy egy újonnan kifejlesztett, vakcinának nevezett biológiai terméket kapjanak, munkahelyük elvesztésével való fenyegetéssel és az intézményi nyomás más formáival. Az oltások kikényszerítésére szolgáló ilyen kényszerítő taktikák nem újak; a kormányok már a 19. század közepe óta alkalmazzák őket.

Ha mi, mint társadalom, nem elemezzük kritikusan az adatokat, akkor azt kockáztatjuk, hogy olyan beavatkozásokat támogatunk, amelyek csak kisebb vagy elhanyagolható szerepet játszottak a halandóság történelmi csökkenésében. Még rosszabb, ha azt kockáztatjuk, hogy figyelmen kívül hagyjuk vagy figyelmen kívül hagyjuk azokat a tényezőket – a higiénia, a táplálkozás, a lakhatás és a munkakörülmények javulását -, amelyek valójában felelősek voltak az életek megmentéséért. Azzal, hogy nem vizsgáljuk meg és nem cselekszünk az egészség javulásának ezen valódi mozgatórugóit, mélységesen rossz szolgálatot teszünk a világ népeinek: pazaroljuk az erőforrásokat, félrevezetjük a közvéleményt, és elhanyagoljuk a valódi megoldásokat, amelyek javíthatnák a jólétet és az életminőséget. Ehelyett olyan beavatkozásokat emelünk ki, amelyek szükségtelenek – vagy akár károsak is lehetnek -, pusztán azért, mert inkább a politika, mint a szigorú adatok támasztják alá őket.

Tuberkulózis

A tuberkulózis évszázadokon át az egyik legpusztítóbb közegészségügyi veszély volt, amely mérhetetlen szenvedésért és halálért volt felelős, különösen az elszegényedettek körében. A 18. és 19. században mind Amerikában, mind Európában pusztított, és milliók életét követelte. Az 1860-as és 1880-as évek között a halálozási arány 300-375 volt 100 000 főre vetítve. A szokásos narratíva az antibiotikumok és a védőoltások megjelenésének tulajdonítja a betegség visszaszorulását, de az adatok másról árulkodnak.

Massachusettsből származó történelmi feljegyzések azt mutatják, hogy a tuberkulózis az 1800-as években a vezető halálozási okok között szerepelt. Mire azonban megjelentek az olyan kemoterápiás kezelések, mint a streptomicin (1947-ben vezették be) és a BCG vakcina, a halálozások száma már jelentősen csökkent, és a betegség évtizedek óta folyamatosan visszaszorulóban volt.

Amint azt Thomas McKeown orvostörténész megjegyezte, a tuberkulózis okozta halálozás rendkívüli, 96,8%-os csökkenése már azelőtt bekövetkezett, hogy ezeket az orvosi beavatkozásokat bevezették volna. Bár elismerte, hogy ezután további csökkenés következett be, az adatok azt mutatják, hogy az antibiotikumok és a védőoltások hatása tágabb történelmi kontextusban viszonylag csekély volt, ha egyáltalán volt ilyen:

“A kemoterápia [Streptomicin, 1947; BCG-oltás, 1954] 51 százalékkal csökkentette a [tuberkulózis okozta] halálesetek számát a bevezetése óta eltelt időszakban (1948-1971); a teljes időszakban, amióta a halálokokat először regisztrálták (1848-71), a csökkenés 3,2 százalék volt. [1]”

Hasonló tendenciák figyelhetők meg az angliai és walesi adatokban, ahol a légúti tuberkulózis okozta halálozás már jóval a modern orvosi eszközök bevezetése előtt drámai csökkenésen ment keresztül. Ezek a minták határozottan arra utalnak, hogy a tuberkulózis elleni küzdelem elsődleges mozgatórugói az életkörülmények – például a higiénia, a táplálkozás, a lakhatás és a munkakörnyezet – javulása volt, nem pedig a vakcinák vagy az antibiotikumok.

Edward H. Kass a The Journal of Infectious Diseases című folyóiratban 1971-ben megjelent cikkében megjegyzi, hogy a tuberkulózis halálozási aránya a 19. század közepe óta folyamatosan és szinte lineárisan csökkent, és ezt nagyrészt nem befolyásolták az olyan orvosi beavatkozások, mint a védőoltás, a vizsgálatok vagy az antibiotikumok. A csökkenés a háborúk és a nehézségek ellenére is fennmaradt, és a szegények szenvedtek a legjobban; azonban a tudományos felfedezéseknek vagy a közegészségügyi kampányoknak köszönhetően nem következett be jelentős változás.

“A tuberkulózis okozta halálozásokra vonatkozó adatok azt mutatják, hogy a betegség okozta halálozási arány a 19. század közepe óta folyamatosan csökken, és az elmúlt 100 évben szinte lineárisan folytatódott a csökkenés. A háborúk idején és meghatározott kedvezőtlen helyi körülmények között a tuberkulózis aránya megemelkedett. Mindig a szegények és a zsúfoltak jártak a legrosszabbul háborúban és békében egyaránt, de a tuberkulózis okozta halálozások általános csökkenését nem változtatta meg mérhetően a tuberkulózis bacillus felfedezése, a tuberkulin teszt megjelenése, a BCG oltás megjelenése, a tömeges szűrővizsgálatok széles körű alkalmazása, az intenzív tuberkulózisellenes kampányok, vagy a streptomicin felfedezése.[2]”

Skarlát

A modern kor előtt a skarlát a tuberkulózis után a leghalálosabb fertőző betegségek közé tartozott az iparosodott világban. Bár nem annyira halálos, mint a tuberkulózis, a halálozási aránya a 19. században gyakran 120 és 160 haláleset között ugrott 100 000 főre vetítve, ami nagyjából a tuberkulózis halálozási arányának 40%-a. Pusztító következményei ellenére a skarlát nagyrészt eltűnt – nemcsak az orvosi figyelemből, hanem a köztudatból is.

A legfontosabb, hogy a skarlát ellen soha nem fejlesztettek ki széles körben elfogadott vakcinát. Bár az olyan antibiotikumokat, mint a penicillin – amelyet először 1944-ben tömegesen állítottak elő – végül alkalmazták a betegség kezelésére, a halálozási arány legmeredekebb és legtartósabb csökkenése évtizedekkel korábban következett be, jóval azelőtt, hogy bármilyen orvosi beavatkozás létezett volna. A tuberkulózishoz hasonlóan a skarlát eltűnését is elsősorban az életkörülmények széles körű, társadalmi szintű javulása – különösen a jobb higiénia, a jobb higiénia, a táplálkozás és a lakhatás – okozta, nem pedig a gyógyszerészeti vagy vakcina alapú beavatkozások.

Hasonló mintázatot mutatnak az Angliából és Walesből származó adatok a 15 év alatti gyermekek – a betegség által leginkább veszélyeztetett demográfiai csoport – körében. Ebben a csoportban a halálozási arány jelentősen magasabb volt, mint az általános lakosság körében, és a 19. században elérte a 150-240 halálesetet 100 000 főre vetítve. Ez a drámai csökkenés ismét vakcina nélkül következett be, ami megerősíti azt az érvet, hogy a nem orvosi társadalmi fejlődés – és nem a gyógyszeres beavatkozás – volt a halálozás csökkenésének elsődleges mozgatórugója.

Kanyaró

A kanyaró szinte mindenki számára ismerős betegség, amelyről gyakran sürgősséggel számolnak be a hírekben, valahányszor felmerül egy eset – gyakran a közvélemény aggodalmával vagy akár pánikkal együtt. Történelmileg a kanyaró valóban súlyos betegség volt, a halálozási arány a 19. században 100 000 lakosra vetítve 40-70 között mozgott – ez nagyjából a skarlát halálozási arányának a fele-egyharmada.

Mivel ma már létezik kanyaró elleni vakcina, általában azt feltételezik, hogy a vakcináció volt a betegség drámai csökkenésének kulcstényezője. Az angliai és walesi adatok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a kanyaró okozta halálozási arány már közel 100%-kal csökkent a nemzeti kanyaróoltási program 1968-as bevezetése előtt.

A tuberkulózishoz és a skarláthoz hasonlóan a kanyaró okozta halálozási arány elsöprő csökkenése nagyrészt a széleskörű társadalmi fejlődésnek volt köszönhető – különösen a javuló higiéniai körülményeknek, a jobb táplálkozásnak, a lakhatási körülményeknek és az általános életszínvonal emelkedésének –, jóval a gyógyszeres beavatkozások megjelenése előtt. Az adatok erősen arra utalnak, hogy elsősorban ezek a közegészségügyi alapok – nem pedig a vakcinák – voltak felelősek a kanyaró halálos fenyegetésként való megszelídítéséért.

Hasonló mintázatok figyelhetők meg Angliából és Walesből származó adatokban a 15 év alatti gyermekek körében – a kanyarónak leginkább kitett korcsoportban. Ebben a populációban a halálozási arány a 19. században akár 100-130 halálesetre is emelkedett 100 000 főre vetítve, ami jelentősen meghaladta az általános népesség átlagát. A kanyaró okozta halálozásnak ez a meredek és tartós csökkenése azonban jóval bármilyen vakcina bevezetése előtt bekövetkezett.

Az adatok ismét megerősítik a tágabb következtetést: nem a gyógyszerészeti beavatkozás, hanem a közegészségügyi infrastruktúra – például a közegészségügy, a lakhatás, a táplálkozás és a higiénia – átfogó fejlesztése okozta a halálozások számának csökkenését. Mire a kanyaró elleni vakcinát bevezették, a betegség már nem jelentett jelentős veszélyt.

Szamárköhögés

A kanyaróhoz hasonlóan a szamárköhögés (pertussis) is egykor súlyos és gyakran halálos gyermekkori betegség volt, amelynek halálozási aránya a 19. században rutinszerűen 40 és 70 haláleset között mozgott 100 000 főre vetítve. Ma, mivel a szamárköhögés elleni vakcina – a DTP/DTaP – széles körben elérhető, sokan feltételezik, hogy ez az orvosi előrelépés volt a fő felelős a betegség meredek hanyatlásáért.

Anglia és Wales történelmi adatai azonban mást mutatnak. A szamárköhögés okozta halálozási arány csökkenésének túlnyomó többsége jóval a széles körű oltási programok bevezetése előtt következett be. Valójában a halálozási arány már közel 100%-kal zuhant, mire 1957-ben bevezették a nemzeti kanyaróoltási kampányt.

A korszak más fertőző betegségeihez hasonlóan az igazi fordulópontot nem orvosi fejlesztések hozták: tisztább víz, jobb csatornarendszerek, jobb étrendek, stabilabb lakhatási körülmények és az életszínvonal emelésére irányuló szélesebb körű társadalmi erőfeszítések. Úgy tűnik, hogy ezek az alapvető közegészségügyi intézkedések játszották a domináns szerepet a szamárköhögés okozta halálozások megfékezésében. A bizonyítékok egyértelműek: nem a vakcinák, hanem az egészségesebb társadalom tette ezt az egykor halálos betegséget kezelhetővé.

Az adatokat egy kissé eltérő diagramformátumban is bemutatják a 2012-es Atlas of Epidemic Britain: A Twentieth-Century Picture című könyvben . Ez egy oszlopdiagramot is tartalmaz, amely a szamárköhögés okozta éves halálozási arányokat szemlélteti Angliában és Walesben 1901 és 1945 között 100 000 lakosra vetítve. [3] Sötétlila oszlopokkal jelöltük azokat az éveket, amikor a halálozási arány szokatlanul magas volt az általános trendhez képest. Egy beillesztett grafikon ezt az időszakot egy tágabb, évszázados perspektívába helyezi 1901 és 2000 között. A huszadik században összesen 233 698 szamárköhögés okozta halálesetet regisztráltak Angliában és Walesben, amelyek több mint 97%-a az 1901 és 1945 közötti időszakban történt.

Hasonló tendencia figyelhető meg az Angliából és Walesből származó történelmi adatokban a 15 év alatti gyermekek – a szamárköhögésre legveszélyeztetettebb demográfiai csoport – esetében. Ebben a korcsoportban a halálozási arány a 19. században riasztó szintet ért el, 100 000 főre vetítve 100-140 halálesetre emelkedett, ami messze meghaladja az átlagnépességben tapasztalt arányt. Mégis, a szamárköhögéssel összefüggő halálesetek drámai és következetes csökkenése évtizedekkel azelőtt kezdődött, hogy bármilyen vakcinát bevezettek volna.

A minta ismét félreérthetetlen: a halálozási arány meredek csökkenését nem gyógyszeres beavatkozások, hanem széles körű közegészségügyi fejlődés okozta. A fejlettebb higiéniai rendszerek, a jobb lakhatás, a jobb táplálkozás és a személyes higiénia fejlődése játszotta a legfontosabb szerepet a szamárköhögés okozta halálesetek számának csökkentésében. Hasonlóképpen, a szamárköhögés elleni vakcina csak azután jelent meg, hogy a betegség is már nem volt jelentős halálok – ami tovább erősíti azt a következtetést, hogy a társadalmi körülmények, nem pedig a gyógyszerek voltak a közegészségügyi győzelmek mögött álló elsődleges erők.

Konklúzió: A közegészségügyi fejlődés gyökereinek újragondolása

A fertőző betegségek okozta halálozások számának elmúlt két évszázadban tapasztalható elsöprő csökkenését gyakran a modern orvoslás egyik legnagyobb diadalaként ünneplik. Ez a népszerű narratíva azonban gyakran figyelmen kívül hagyja a tágabb kontextust – és a mélyebb erőket –, amelyek valóban átalakították a közegészségügyet. Míg az olyan orvosi beavatkozásoknak, mint a vakcinák és az antibiotikumok, milliók életét mentették meg, az idővonal egy összetettebb történetet mesél el, amelyben a társadalmi és környezeti változások játszották a vezető szerepet.

Ahogy a Fertőző betegségek epidemiológiája: elmélet és gyakorlat elismeri:

„Bár a fertőző betegségek miatti nyers halálozási arány drámaian csökkent az 1900-as évek első nyolc évtizedében, a nem fertőző betegségek miatti halálozás nem mutatott hasonló változást (2-7. ábra). Valójában az 1900-as években bekövetkezett halálozási csökkenés nagy része a fertőző betegségek miatti halálozás drámai csökkenésének tulajdonítható. Az 1900-as évek utolsó két évtizedében a koszorúér-betegség miatti halálozás jelentősen csökkent; ezt azonban ellensúlyozta a tüdőrák és más betegségek miatti halálozás növekedése. A fertőző betegségek miatti halálozás 1900-as években tapasztalható csökkenése egyértelműen a közegészségügy és a biztonságosabb életmód terén elért fejlődésnek köszönhető az előző évszázadokhoz képest. [4]”

A gyógyszerészeti áttörések helyett a társadalmi-gazdasági fejlődés – jobb lakhatás, tisztább víz, jobb táplálkozás, biztonságosabb munkakörülmények és általános higiénia – ösztönözte ezt az átalakulást. Ahogy ugyanez a forrás megjegyzi:

„Hasonlóképpen, Angliában és Walesben a 15 év alatti gyermekek körében a skarlát, a diftéria és a szamárköhögés (pertussis) okozta halálozási arány jóval azelőtt csökkenni kezdett, hogy ezeket a kórokozókat laboratóriumban azonosították volna, és a hatékony antibiotikumok elérhetősége kis hatással volt az általános halálozási arány csökkenésére.[5]”

És mégis, e fejlemények jelentősége ellenére a mechanizmusok továbbra sem teljesen ismertek. Az Infectious Disease Epidemiology szerkesztői tovább mennek:

„…a halálozási arányok alakulásáról számoltak be a diftéria, a skarlát, a reumás láz, a szamárköhögés, a kanyaró és sok más betegség esetében… Bizonyos betegségek arányának ez a csökkenése, amely nagyjából összefügg a javuló társadalmi-gazdasági körülményekkel, csupán a legfontosabb esemény az emberi egészség történetében, mégis csak a leghomályosabb és legáltalánosabb elképzeléseink vannak arról, hogyan történt, és milyen mechanizmusok révén fut párhuzamosan a társadalmi-gazdasági javulás és bizonyos betegségek arányának csökkenése. [6]”

W. J. McCormick orvos egy 1951-es cikkében meggyőzően vitatta azt a közhiedelmet, hogy az orvostudomány fejlődése elsősorban a fertőző betegségek csökkenésének oka. Az irodalom átfogó áttekintésére támaszkodva megjegyezte, hogy a halálozási arány csökkenésének időzítése és mértéke nem állt összhangban az orvosi beavatkozások bevezetésével. McCormick meglátása rávilágít egy központi témára, amely a történelmi és epidemiológiai kutatásokban is visszhangzik: hogy számos halálos betegség eltűnésének elsődleges mozgatórugója nem maga az orvostudomány volt, hanem az életkörülmények és a közegészségügy széles körű javulása.

„A fertőző betegségek ezen megváltozott trendjére általában az orvostudomány előretörését szokták felhozni a profilaxis és a terápia terén, de az irodalom tanulmányozása alapján nyilvánvaló, hogy ezek az incidenciában és mortalitásban bekövetkezett változások nem voltak sem szinkronban, sem arányosak ezekkel az intézkedésekkel. A tuberkulózis előfordulásának csökkenése például jóval azelőtt kezdődött, hogy bármilyen speciális ellenőrző intézkedést, például tömeges röntgen- és szanatóriumi kezelést bevezettek volna, sőt jóval a betegség fertőző jellegének felfedezése előtt. A tüdőgyulladás előfordulásának csökkenése is jóval az antibiotikumok alkalmazása előtt kezdődött. Hasonlóképpen, a diftéria, a szamárköhögés és a tífusz előfordulásának csökkenése évekkel a mesterséges immunizálás bevezetése előtt kezdődött, és szinte azonos mértékben követte ezen ellenőrző intézkedések bevezetése előtt és után. A skarlát, a mumpsz, a kanyaró és a reumás láz esetében nem történt konkrét újítás az ellenőrző intézkedésekben, mégis ezek is ugyanazt az általános mintát követték az előfordulás csökkenésében. Továbbá a gyermekágyi és a csecsemőhalandóság (egy év alatti) szintén folyamatosan csökkent, összhangban a fertőző betegségekével, ami nyilvánvalóan valamilyen általánosan fel nem ismert megelőző tényező hatására utal. [7]”

Még a vezető orvosi folyóiratok is elismerték az oltás korlátozott szerepét bizonyos fertőző betegségek történelmi visszaesésében. A The Lancet – az orvosi kiadványok egyik legelismertebb neve – 1977-es, a szamárköhögésről (pertussis) szóló áttekintésében meghökkentő értékelést adott az oltások bevezetése és a halálozási trendek közötti eltérésről:

„1937-től kezdve folyamatos csökkenés volt megfigyelhető, nemenként egyenlő mértékben. A [szamárköhögés elleni] oltás, amely kis mértékben kezdődött egyes helyeken 1948 körül, majd országos szinten 1957-ben, nem befolyásolta a csökkenés ütemét, ha feltételezzük, hogy egyetlen roham általában immunitást biztosít, mint a legtöbb súlyos gyermekkori fertőző betegség esetében… Mivel ez a minta 1957 előtt jól bevált, nincs bizonyíték arra, hogy az oltás jelentős szerepet játszott volna az események előfordulásának és halálozásának csökkenésében. [8]”

Ez az őszinte beismerés éles ellentétben áll azzal az uralkodó narratívával, amely az oltást tartja a gyermekkori betegségek elleni védekezésben elért fordulópontnak. Az adatok, ahogy a The Lancet is elismerte, más történetet mutatnak – olyat, amelyben a szamárköhögés okozta halálozások számának legnagyobb csökkenése jóval azelőtt történt, hogy a vakcinát országos szinten bevezették volna.

Ahelyett, hogy a jobb eredmények katalizátora lett volna, úgy tűnik, hogy az oltás egy már régóta fennálló hanyatlási pályát követett – amelyet nagyrészt a javuló higiéniai körülmények, táplálkozás és életkörülmények vezéreltek. A The Lancet közleménye hangsúlyozza a történelmi trendek kritikai szemmel történő felülvizsgálatának, valamint a régóta megkérdőjelezetlen feltételezések megkérdőjelezésének fontosságát.

Összefoglalva, ezek az eredmények megkérdőjelezik azt az uralkodó narratívát, amely a közegészségügyi sikerek oroszlánrészét a vakcináknak és az antibiotikumoknak tulajdonítja. Arra ösztönöznek minket, hogy mélyebbre tekintsünk, és ismerjük fel azt a tágabb kontextust, amelyben a betegségek terhei csökkentek – nem elsősorban laboratóriumok és fecskendők, hanem reformerek, mérnökök, oktatók és az ébredt köztudat munkájának köszönhetően.

Ahogy René Dubos találóan megjegyezte:

„Mire a laboratóriumi orvoslás ténylegesen bekerült a képbe, a munka már messze a befejezés felé haladt a tizenkilencedik század humanitáriusainak és társadalmi reformereinek köszönhetően… Amikor a dagály apad a parttól, könnyű abban az illúzióban élni, hogy az óceánt egy vödörrel ki lehet üríteni. [9]”

A történelem igazi tanulsága nem az, hogy a tudomány kudarcot vallott, hanem az, hogy mélységesen félreértelmeztük bizonyos orvosi beavatkozások – különösen a vakcinák és az antibiotikumok – hatását. A technológiai áttörések ünneplésére irányuló lelkesedésünkben túl gyakran figyelmen kívül hagytuk azokat a csendesebb, erősebb erőket, amelyek átalakították az emberi egészséget: tisztább víz, megfelelő táplálkozás, biztonságosabb lakhatás, jobb munkakörülmények és az élet alapvető szükségleteihez való méltányos hozzáférés. Ezek nem az orvostudomány csodái voltak, hanem a közinfrastruktúra, a társadalmi reform és a kollektív cselekvés nehezen kivívott győzelmei.

Azzal, hogy minden elismerést a gyógyszergyáraknak tulajdonítunk, azzal kockáztatjuk, hogy figyelmen kívül hagyjuk az egészség valódi alapjait – és ami még rosszabb, hagyjuk, hogy ezek az alapok tovább erodálódjanak. Ha egészségesebb jövőt akarunk építeni, a tűn és a tablettán túl kell látnunk. Vissza kell szereznünk és újra be kell fektetnünk azokba az eszközökbe, amelyek valóban átalakították a társadalmat: az igazságosságba, a méltóságba, a tiszta környezetbe és az egymásról való gondoskodás közös akaratába. Emlékezzünk arra, mi hozta meg a valódi különbséget – és biztosítsuk, hogy ezek a tanulságok ne vesszenek el az orvosi modernitás mítoszai miatt.

Írta, Roman Bystrianyk

[1] Thomas McKeown, Az orvostudomány szerepe: álom, délibáb vagy nemezis? 1979, Princeton University Press, 93. o.

[2] Edward H. Kass, Fertőző betegségek és társadalmi változások, The Journal of Infectious Diseases, 1971. január, 123. évf., 1. sz., 111. o.

[3] Matthew Smallman-Raynor és Andrew Cliff, A járványos Britannia atlasza: Huszadik századi kép, 2012, Oxford University Press, 52. o.

[4] Fertőző betegségek epidemiológiája: elmélet és gyakorlat, szerkesztette: Kenrad E. Nelson és Carolyn Masters-Williams, 51–52. o.

[5] Fertőző betegségek epidemiológiája: elmélet és gyakorlat, szerkesztette: Kenrad E. Nelson és Carolyn Masters-Williams, 52. o.

[6] Fertőző betegségek epidemiológiája: elmélet és gyakorlat, szerkesztette: Kenrad E. Nelson és Carolyn Masters-Williams, 52. o.

[7] Dr. WJ McCormick, „C-vitamin a fertőző betegségek megelőzésében és terápiájában”, Archives of Pediatrics, 68. kötet, 1. szám, 1951. január.

[8] „Vaccination against whooping-cough: Efficacy Versus Risks” (Szamárköhögés elleni oltás: hatékonyság kontra kockázatok), The Lancet, 1977. január 29., 236., 237. o.

[9] René Dubos, Az egészség délibábja (Mirage of Health).

Forrás: https://open.substack.com/pub/romanbystrianyk/p/the-charts-dont-lie?utm_campaign=post&utm_medium=web

The post A grafikonok nem hazudnak. A fertőző betegségek már a vakcinák és antibiotikumok előtt is szabadesésben voltak appeared first on Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért.

Egy friss német nyelvű elemzés arra világít rá, hogy a COVID-19 elleni mRNS-alapú vakcinák — biológiai szempontból egyértelműen — génterápiának minősülhetnek, és jogilag is megfontolandó lenne e besorolás. Jelenleg az európai bíróságok jellemzően az oltások közé sorolják ezeket a készítményeket, ám több tudományos és hivatalos forrás is támogatja az ellenkező értelmezést.

A szerző három fő érvet sorol fel:

1. Klaus Cichutek, a Paul-Ehrlich Intézet (PEI) vezetője már 1994-ben úgy hivatkozott a nukleinsav-alapú oltásokra, mint megelőző génterápiákra.
2. A Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium (BMBF) 2012-ben az RNS-t a jövő génterápiájának nevezte.
3. A PEI és a BioNTech egy 2017-es tanulmányban világosan megfogalmazta, hogy amennyiben egy mRNS-molekulát nem kizárólag fertőzésmegelőzésre, hanem például súlyos szövődmények (pl. long COVID) megelőzésére alkalmazzák, az már génterápiának minősülhet.

A cikk szerint, mivel a COVID-vakcinákat számos ország — köztük Magyarország is — hivatalosan is használtatta a súlyos lefolyás megelőzésére, ez „off-label” (engedélyezett indikáción túli) alkalmazásnak számít, ami jogi értelemben megnyitja az utat a génterápia besorolás felé.

A gyógyszergyártóknak kötelességük lett volna figyelmeztetni a kormányokat az ilyen félrevezető alkalmazásra, amit azonban egyikük sem tett meg.

Forrás: DrBines verbales Vitriol, 2025. április 29.

The post Génterápia-e a kovid injekció vagy sem? appeared first on Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért.

Nem csak gyógyszerészeket, laikusokat is szeretettel várnak!

https://docs.google.com/…/1FAIpQLSfhvCjzuBL…/viewform…

Mit tudnak a COVID-19 vakcinázást követő kémiailag átalakított mRNS keret-hibásan átírt tüske fehérjéi emberi szövetekben és a vérkeringésben?

Az mRNS-vakcina- és gyógyszerfejlesztési törekvések figyelmen kívül hagyják az orvosi biokémia, élettan, proteomika és deutenomika számos alapelvét. A pszeudouridinációval és egyéb változtatással előállított mRNS-ek klinikai felhasználása nem kivitelezhető azok hosszú távú, tartós immunválaszt kiváltó sajátságuk miatt. Ennek oka, hogy az ilyen termékeket ellenállóvá teszik az azokat lebontó ribonukleáz enzimekkel szemben. A SARS-CoV-2 tüske fehérjét meghatározó mRNS hosszan fennmaradó jellege miatt veszélyes, mivel betegségeket is okozó (patogén) terméke ellenőrizhetetlenül a szervezetben marad. A fentiek miatt újra kell értékelni a további emberi felhasználásokat. A szerkezetében megváltoztatott mRNS-vakcinák súlyos mellékhatásai az ide kapcsolódó átfogó proteomikai hatásmechanizmusok megértését sürgeti az ilyen vakcinák tudományos alapokon való előny/kockázat értékeléséhez.

Hivatkozás: László G. Boros, Anthony M. Kyriakopoulos, Carlo Brogna, Marina Piscopo, Peter A. McCullough, Stephanie Seneff. (2024) Long-lasting, biochemically modified mRNA and its frameshifted recombinant spike proteins in human tissues and circulation after COVID-19 vaccination. Pharmacology Research & Perspectives (accepted, in print)

https://bpspubs.onlinelibrary.wiley.com/journal/20521707

The post Az MRNA Covid oltás következményei appeared first on Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért.

Ezt az anyagra gyakorolt erőtér-hatást még soha nem figyelték meg ilyen nagy méretben, mondta Cherukuri, és a jelenség ismeretlen volt Nikola Tesla számára is, aki 1891-ben feltalálta a tekercset azzal a szándékkal, hogy vezeték nélküli elektromos energiát szolgáltasson.

“Elektromos mezőket használtak már kis tárgyak mozgatására, de csak nagyon rövid távolságokra” – mondta Cherukuri. “A teslaphorézissel képesek vagyunk arra, hogy az erőtereket tömegesen felskálázva távolról mozgassuk az anyagot.”

A kutatók felfedezték, hogy a jelenség egyszerre szereli össze és táplálja a mezőből energiát nyerő áramköröket. Az egyik kísérletben a nanocsövek drótokká álltak össze, két LED-et összekötő áramkört alkottak, majd a Tesla-tekercs mezejéből energiát vettek fel a világításhoz.

Cherukuri felfedezte, hogy egy újratervezett Tesla-tekercs sokkal nagyobb távolságokra képes erőteljes erőtér létrehozására, mint azt bárki is gondolta volna. Csapata megfigyelte a nanocsövek igazodását és mozgását a tekercstől több méterre. “Olyan lenyűgöző dolog megfigyelni, ahogy ezek a nanocsövek életre kelnek, és a szoba másik oldalán vezetékekké fűzik össze magukat” – mondta.

Cikk: https://news.rice.edu/news/2016/nanotubes-assemble-rice-introduces-teslaphoresis

Újmok: https://ujmok.hu/teslaphorezis-a-rice-egyetem-tudosai-felfedeztek-hogy-a-tesla-tekercs-altal-kibocsatott-eroter-hatasara-szen-nanocsovek-hosszu-drotokka-allnak-ossze/

The post “Teslaphorézis”: A Rice Egyetem tudósai felfedezték, hogy a Tesla-tekercs által kibocsátott erőtér hatására szén nanocsövek hosszú drótokká állnak össze (április 14, 2016) appeared first on Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért.

A COVID-19 vakcina széles körben történő alkalmazásával pár esetben arról számoltak be, hogy a COVID-19 vakcina endokrin rendellenességeket okozhat.

Egy 59 éves férfi az első COVID-19 vakcinázás után étvágytalansággal jelentkezett, amely a 3. nap után spontán megszűnt. A második COVID-19 vakcinázás után a tünetek, beleértve az étvágytalanságot, hányingert és hányást, újra jelentkeztek és súlyosbodtak, látásromlással együtt. Súlyos hyponatraemiát állapítottak meg nála, és a további vizsgálatok másodlagos mellékvesekéreg-elégtelenséget, másodlagos hypothyreosist és Rathke-hasadékcisztát mutattak ki.

A beteg jól reagált a glükokortikoid- és levotiroxin-pótlásra, és az 1 éves követés során a betegnél hypogonadizmus alakult ki. Feltételezzük, hogy a hipofízisgyulladást valószínűleg a COVID-19 vakcina váltja ki, és a korai felismerés és beavatkozás érdekében beszámolunk a ritka, de súlyos mellékhatásokról.

Tanulmány: https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/21645515.2023.2297455

The post Esettanulmány: Az agyalapi mirigy gyulladása (hipofízisgyulladás) COVID-19 vakcinázást követően Rathke-hasadékcisztás betegnél appeared first on Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért.

Tanulmány: https://jmedicalcasereports.biomedcentral.com/articles/10.1186/s13256-023-04320-2

A COVID-19-re adott világméretű oltási válasz ritka trombotikus szövődményekkel járt, beleértve az itt bemutatott, oltás utáni splanchnicus vénás trombózis esetét.

Egy 80 éves japán férfi hasi fájdalommal jelentkezett kórházunkban hat nappal a COVID-19 hírvivő ribonukleinsav vakcina adagjának beadása után. A hasi komputertomográfia a vékonybél lokalizált ödémáját, a környező zsírszövet fokozott sűrűségét és a vena mesenterica superiorban trombuszt mutatott. A konzervatív, frakcionálatlan heparinnal végzett fekvőbeteg-kezelés megszüntette a trombózist, és a beteg jelenleg ambulánsan szájon át szedhető apixabant kap.

A COVID-19 vakcinázást követően jelentett trombózisos esetek jellemzően vírusvektor-vakcinákhoz kapcsolódtak, mRNS-vakcinák által kiváltott trombózisról kevés jelentés született. A vénás trombózis lehetőségét fel kell fedezni, ha a betegek nem sokkal a COVID-19 vakcinázást követően hasi fájdalommal jelentkeznek.

The post Esettanulmány: A COVID-19 oltás következtében kialakult felső mesenteriális véna trombózis appeared first on Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért.