Dr. Arieh Avni

1948-ban született Lengyelországban. 1957-ben telepedett le Izraelben. Beer Sheván élt, majd bevitték kötelező katonai szolgálatra, az ejtőernyős alakulathoz.

1969-1976-ig a jeruzsálemi Hadassza Orvosi Egyetemen sebészetet tanult. 1984-ig sebészgyakornok volt, majd a legnagyobb izraeli kórházakban sebészorvosként szolgált. Közben a tel-avivi Bar Ilan egyetemen homeopátiát tanult. 

2000-ben Dél Afrikában és Izraelben gasztroentrológiával kezdett foglalkozni. Megnyitotta privát rendelőjét . A „helyes gyógymód” akkor még ismeretlen útját építette ki.

Miután nyíltan és folyamatosan bírálta a konvencionális gyógyítás izraeli módját és az izraeli Egészségügyi Minisztérium betegségek kezeléséhez és gyógyításához való hozzáállását, hétszer idézték be figyelmeztetésre az Egészségügyi Minisztériumba. Háromszor állította bíróság elé az Egészségügyi Minisztérium.

2013-ban először azért állították bíróság elé, mert azt mondta, hogy az onkológusok 10.000 embert ölnek meg minden évben Izraelben. Az utolsó bírósági perben azt hozták fel ellene, hogy az izraeli Egészségügyi Minisztérium ellen uszító kampányt folytat, miután az egyik tévéadásban arra buzdította az izraelieket, hogy semmilyen orvosnak ne jelentsék, ha lázasak. Ne menjenek semmilyen egészségügyi szolgálathoz vizsgálatra. Szedjenek a felnőttek D vitamint, napi tízezer egységet, C vitamint nagy mennyiségben, cinkkel kombinálva.   A viharos sebességgel lezavart per eredménye az lett, hogy örökre bevonta az Egészségügyi Minisztérium az orvosi praxishoz való jogát.

Az a mottója :DE mindezek ellenére….mégis mozog a Föld.  Eppur si muove.

Dr. Avni több mint 20 évig dolgozott sebészként a legnagyobb izraeli kórházakban. 2000-ben vett élete fordulatot, amikor a természetgyógyászat tanulmányozásához látott, Dél-Afrikában, Japánban és sok más országban. A „helyes gyógymód”, melyet kidolgozott híressé vált, hat könyvet is írt tapasztalatairól.

Dr. Arieh Avni