Site icon Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért

Oltásáldozatok hírei 4. cikk (2021.április 14.)

Létrehoztunk egy email címet, oltasaldozatok@gmail.com ahová bárki elküldheti az ismerőse, rokona történetét, aki az oltás felvétele után szenvedett hátrányt, betegséget, vagy akár halált. A beérkezett hírekről már feltettünk három olvasható cikket, 3. cikk, 2. cikk, 1. cikk.

Tekintettel a személyiségi jogokra, az érvényben levő jogszabályokra, az eseteket úgy közöljük, hogy azokat ne lehessen teljesen beazonosítani, emiatt bennünket támadni. Megmondom őszintén, hogy ugyanakkor sokszor elgondolkodom, hogy amikor a nyugat-európai tízezrével és százezrével megy ki az utcákra, akár csak a szomszédos Ausztriában is, a magyar pedig arra sem elég bátor, hogy a vállalja a nyilvánosságot és megvallja, hogy áldozattá vált maga vagy a rokona. Dehát azzal főzünk ami van, ….

küldjenek minél több hírt ezután is, mert kell ébreszteni az alvókat és felrázni a birka doktorokat.


Az orvosok egy része ugyanis abban a tévhitben él, hogy megéri oltani, mert még mindig jobb az a néhány halott és megvakult ember, mint a rettenetes kórság, ami az oltás nélkül kialakulna és mindenkit elpusztítana. Szörnyű ostobaság, vagy inkább merénylet! A COVID betegség populáción belüli halálos áldozatainak aránya jóval kevesebb, mint 0,01% – ez nem súlyos járványra utaló adat, ami miatt mindenkit oltani kellene. Különösen nem egy olyan szerrel, ami csak ideiglenes forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezik, és semmilyen hosszú távú megfigyeléssel nem rendelkezik az orvostudomány a lehetséges mellékhatásokról. A leginkább mégis azért ostobaság, mert semmilyen mérvadó monitorizálási rendszer sincs, amivel az orvosok nyomon tudnák követni az egyes oltások súlyos mellékhatásait, azok számát, arányát és ha vannak is adatok, azok nem változtatnak azon az embertelen propaganda gépezeten, amely az emberek halálával és szenvedésével mit sem törődve nyomja változatlanul az oltások szükségességét, megtévesztve a main stream médiában és az orvosokban vakon hívő lakosságot. Az orvosok tehát azt hiszik, hogy mellékhatás alig van és ez normális minden oltás után. NEM, NEM! Itt már az azonnali mellékhatások és az elhalálozások is tömegesek! Ez nem egy-két eset, hanem kontrollálatlan mennyiség. Európai adatbázis szerint több mint 5000 halott, ami tudományosan bizonyítottan legfeljebb 1%-a a valós esetszámnak, vagyis 500.000 nagyságrendű az európai halálesetek száma az eltelt négy hónap alatt. Ez nem “védőoltás”, hanem “GÉNMANIPULÁCIÓS KÍSÉRLETI SZER”-rel való merénylet az emberek ellen. Az is jellemző, hogy minden oltás áldozatot COVID halottként számolnak el, így egyrészt eltűnik az oltás mellékhatása (hiszen meg sem említik, hogy oltották) és tovább növelhetik a félelemet a COVID-tól (hiszen a “COVID vitte el szegényt”), hogy a félelem miatt minél többen beoltassák magukat. Az is nagyon jellemző csúsztatás, hogy újabban úgy próbálják beállítani a mellékhatásokat, mintha az valami rendkívüli, ritka esemény lenne. “Beoltották, valamiért mégis meghalt“. Ezek mind része a megtévesztésnek, hiszen semmilyen lehetőséget sem adnak arra, hogy valós számokat megismerjük. A legegyszerűbb módja a mellékhatások eltitkolásának az, ha nem is számolja senki! Így biztosan a kívánt tartományon belül marad, hiszen kérdésre azt válaszolják: NINCS MELLÉKHATÁS!

Idős házaspár halála, egyik oltás miatt – H. Sándor

Nem gondoltam, hogy valaha ide fogok írni, de nagyon felháborodtam egy nagyon kedves ismerősöm elvesztése révén. A történet röviden: kb 75 éves házaspár, a néni még ugyan jó egészségnek örvendett. Férje miután a kertben kapírgált, bement a klinikára egy sima kivizsgálásra, rá 1 hétre coviddal bevitték a covid osztályra, majd gépre tették s ott meg is halt. A szokásos protokoll. A feleségét is bevitték, majd hazaengedték s ő simán otthon rendbejött. Találkoztam is vele ezután. Majd rá kb 2 hétre milyen oltást kapott és miért, azt nem tudom, de rosszul lett otthon s bevitték az intenzívre, majd át a covid osztályra. Ma hívtak, hogy meghalt szegénykém, a halál oka: nem covid, hanem infarktus. Tehát ha nem oltották volna, akkor most felkerült volna a covid listára, de így hogy néz már ki az, hogy megkapta a halálinjekciót és ennek ellenére a covidba halt bele? Mengelei vakcináci propagandája szerint az injekció enyhíti a covid lefolyását, ezt hallom éjjel-nappal. Sőt, ma már el se kapja az ember a legújabb dumájuk szerint. Vagy mégsem? Nagyon mérges vagyok, nagyon jólelkű néni volt és ő volt a példája, hogy legyőzte a covidot az immunrendszere oltás nélkül, idős korban is. Tudom, ilyen korban már belejátszik  az ember kora is, viszont nem úgy nézett ki, még ha nemrég előtte halt meg a társa, akkor sem, mint akinek elege van az életből. Pont a terveiről beszélgettünk legutóbbi hívásakor.  
Ezt már ne tegye közzé:
Róla van szó: (itt megadta a facebook elérhetőségét) de ne írjuk bele, a fiának elég veszteség, hogy 1 hónapon belűl elvesztette mindkét szülőjét.

A nyomorult orvosok és aszisztensek felemelt bére miatt végigzongorázzák az emberek megölését ezekkel a kísérleti vackokkal. Megkapták a Judás pénzt érte, de Isten nem bottal fogja őket megverni, ebben biztos vagyok!
További jó munkát ebben az új nyomorult világban! 
HS.

Oltási utáni teljes leépülés – K. Dorottya

Kedves Doktor Úr!
Amíg a közvetlen közelemben nem történtek meg ezek  a dolgok addig én magam sem hittem el, hogy ezt teszik az emberekkel. 2 héttel ezelőtt a szomszédunk K.Ilona egyszer csak  átrohant, hogy nagyon rosszul van és hívjuk hozza mentőt (1 héttel előtte kapta meg a Pfizer oltást amire kifejezetten büszke is volt) azt mondta elviselhetetlen hányingere van és embertelen módon fáj a feje illetve olyan “furcsa” érzése van mint aki mindjárt meghal. Bevitték az egyik Budapesti kórház sürgősségi osztályára ahol azon kívül, hogy jól kiosztották és leüvöltötték semmit nem tettek vele, hazaküldték. Ennek 2 hete és a kedves szomszéd azóta lefogyott majd 10kg-t, egy korty víz sem megy le a torkán enni abszolút nem tud és azt mondta szerinte valamivel megmérgezték.

A másik eset pedig egy férfi  ismerősünk (60 éves) ő is a 2. Pfizer oltást követően egy hét múlva ugyanilyen állapotba került, csak ő már az ágyból sem tud felkelni a gyengeségtől, az erős hányinger miatt képtelen bármit enni, legutóbb mikor beszéltünk vele azt mondta napról napra rosszabbul van és ő is már majdnem a felére fogyott. Háziorvos nem hajlandó kimenni hozzá, azt mondta hipohonder, miközben a felesége is megmondta, hogy naponta többször hány még az oltás után hetekkel is …Borzalmas nézni , hogy emberek a saját vesztükbe rohannak és hagyták magukat ennek a nyomásnak. Számomra eddig sem volt kérdés, hogy Nem kell az oltás de ezek után érthetetlen, hogy még a terhes nők is képesek kockáztatni a születendő gyerekük  életet!
További jó munkát kívánok a Doktor Uraknak! (Üzenet ideje: 2021 ápr. 11.)


Elhunyt – Ifj. K. László

Április 4-én 46 évesen meghalt egy mátészalkai származású, mogyoródi lakhelyű, a csepeli BKV egyik buszsofőre az AstraZeneca oltásától. Alapbetegségei nem voltak. A fiatalembert március 11-én oltották be. Az oltás előtt a Facebook-on még viccelődött is a barátaival. Kegyeleti okok miatt a nevét nem teszem közzé, azonban ha az Orvosok a Tisztánlátásért csoport bizonyítékként kéri, bármikor rendelkezésükre bocsájtom a Facebook oldalon olvasható vicces párbeszédekkel együtt. Ifj. K. László


Mellékhatások, epe elváltozás – H. A.

Tisztelettel,
H.A. vagyok egészségügyi dolgozó, igyekeztem tapasztalatokat összeválogatni, hogy mit is látunk magunk körül ebben a káoszban. Közeli vezető beosztású dolgozónak oltás után (Pfizer második oltást követően) kis híján lélegeztetőgépre került. Majd a kollégáim panaszkodtak az oltás utáni rendkívüli gyötrő állapotukról, mely a halál félelemig fokozódott és teljes kétségbe esés övezett.
Majd a Pfizer második oltás után semmiből előjövő hirtelen epe elváltozás.
Tapasztaltam összegezve, hogy némely esetben a bőr sárgás fakó szürke árnyalatú
lett, a vitalitás és életkedv mintha a múlté lenne. A kényszer a behajtott fej az igába kivette a maradék szikrát is a lelkekből.
Többed magammal tesszük a dolgunkat hitünk és józan eszünk szerint, köszönjük, hogy ébresztőt fújtak és erősítenek minket
Erőt, hitet, szeretet mindannyiuknak. (Üzenet ideje: 2021. ápr. 11.)


Kórház, elhunyt – T. Cs. Béla

A barátomtól tudom, hogy az anyósát – akit jól ismertem – a szolnoki idősek otthonában oltották (hogy mivel és hányszor azt nem kérdeztem), ami után meghalt.

Egy ismerősömet az első oltás után tegnap este vitte kórházba a mentő. Másoktól is folyamatosan hallok híreket a beoltottak haláláról, de ennek a két esetnek bizonyítani tudom a valódiságát. (Üzenet ideje: 2021. ápr. 12.)


Stroke tünetek – (Nevét takarni kérte)

Tisztelt Gyógyítók és Egészségre vágyó Emberek !
Egy Bács-megyei eset: Ismerősünk 63 éves, egészségügyben dolgozik, így korábban kapta meg az oltásokat mint mi. Őt stroke tünetekkel vitték kórházba. A vérrög a látás agyi központjában okozott zavart. Azóta autót nem vezethet, és csak fél szemmel tudja a látni a világot.
Ezek ismeretében hogyan merjem oltásra buzdítani családtagjaimat ?
Hálás köszönet a közzétételért! (Üzenet ideje: 2021. ápr. 10.)


Elhunyt – Á. J.

Csak egy rövid hozzászólásom van. Az apósom nem kapta el a Covidot, az otthonban vigyáztak rá. Az első oltás (Pfizer) utáni gyengeségből felerősödött. 3 hét múlva, a második adag beadása előtti vizsgálaton hasi panaszai voltak, a jászberényi belgyógyászatra került vizsgálatra. Ott a panaszai és állítólagos tüdőgyulladása ellenére megkapta a második adagot. Láz, legyengülés … az otthonba nagyon rossz állapotban került vissza. Az oltás után egy héttel elveszítettük … Ő hol szerepel a statisztikában? A „már úgyis öregek” között? (Üzenet ideje: 2021. ápr. 11.)


Cukorbeteg, értékek emelkedtek – M. Márta

Cukorbeteg vagyok Astra Zenecat kaptam, azóta a korábbi rendben lévő értékeim a csillagokban, a megemelt adagokkal sem tudok normál értékeket csinálni, már enni sem merek, a korábbi megbízható észlelések megszűntek. (Üzenet ideje: 2021. ápr. 14.)


Elhunyt – V. Mihály

Tisztelt Orvosok a Tisztánlátásért, alul egy teljesen friss tragédia.
Idős bácsi meghalt Orosháza Szentetornya városrészében, 2021. április 9-én kapott Sputnik V oltást. A mai reggelen, 2 nappal az oltás után, 2021. április 11-én még elment a kisboltba, de utána meghalt tüdőembóliában. Annyit tudunk, hogy jó egészségben volt a bácsi, a beteg feleségét ő ápolta, pacemakere volt. A pontos lakhelyét szükség esetén meg tudjuk adni, illetve az illető nevét is.
Tisztelettel, V. Mihály 2021. április 11.


Gyulladások – Dr.K.E

Tisztelt Doktor Úr! Közel vagyok a 70. életévhez, mindig erős, egészséges asszony voltam. Gyógyszereket nem szedek csak vitaminokat és egyéb táplálékkiegészítőket. Nem igazán akartam a covid oltást sem beadatni, de a gyerekek azt mondták, csak akkor jönnek meglátogatni, ha már védett vagyok, mert félnek, hogy esetleg ők hozzák haza a vírust és miattuk betegszem meg. Mivel már nagyon szeretném látni a gyerekeimet és az unokáimat, beadattam a Pfizer vakcinát. Néhány nap múlva kötőhártya gyulladásom lett, ami azóta sem múlt. el. Pár napra rá húgyhólyag gyulladást kaptam, csak antibiotikummal sikerült kezelni, pedig én messzire elkerülöm az antibiotikumokat. Gyakran fáj a fejem, pedig az oltás előtt ez nem volt rám jellemző. A védettségi igazolványom már megvan, jöhetnek a gyerekek, arról azonban mélyen hallgatni fogok, hogy a második oltást eszem ágában sem lesz beadatni. Üdvözlettel: D.K.E. Debrecen (Üzenet ideje: 2021. ápr. 11.)

Kedves Dr.K.E.! – gratulálok az önálló döntéséhez, reméljük, hogy minden kialakult baja helyre igazodik. Bár csak minden szülő és nagy szülő ennyivel megúszná a gyerekek birkaságát. Üdv. Tamasi dr.


Megbetegedett – K. Károly

60 év körüli munkatársam múlt héten megkapta a 2. oltást is (ha jól tudom kínait). Másnap már nem jött dolgozni, lebetegedett. A háziorvosa tesztre küldi, saját költségen.
Tisztelettel, K. Károly (Üzenet ideje: 2021. ápr. 11.)


Elhunyt – L. R.

Dédimamám 94 éves volt, és be szerette volna oltatni magát. Alapból gyenge volt már, ágyban feküdt, de ez 94 évesen normális. A háziorvosa kijött hozzá felmérni az állapotát, és azt állapította meg, hogy semmi akadálya az oltásnak, nincs rossz állapotban. Az oltás utáni napokban teljesen elment az étvágya, hányingere volt, és 3 nappal rá meghalt. (Üzenet ideje: 2021. ápr. 11.)

Az ilyen esetek sajnos úgy hangzanak nekem, mint valami kivégzések. A birka kollégák nem tudom, hogy hol tartják a lelkiismeretüket!? Fogadja részvétemet, üdvözlettel: Tamasi dr.


COVID pozitív, kórház, elhunyt – Nóra

Tisztelt Doktor úr!
Egy nagyon kedves barátom szülei és testvére nemrég megkapták a Pfizer és a szputnyik első adagját. Mindhárman 1-2 héttel az oltás után kórházba kerültek, covid.
Az anyukája volt a legrosszabb állapotban, őt végül intenzívre is vitték, de még nem kellett gépre tenni. Apukája stagnált, majd egy hét után romlottak az értékei, végül ő is az intenzívre került, közben anyuka elkezdett javulni, átvitték az osztályra. Úgy néz ki, a héten hazamehet. A testvérét már kiengedték, fiatal 30 éves szervezet. Már úgy volt, hogy apukát is felviszik az osztályra, el is kezdték előkészíteni, amikor összeomlott a keringése és meghalt. Állítólag volt egy kezeletlen szívproblémája 67 éves volt.
Szerintük mindez azért történhetett, mert az apukája felelőtlen volt, nem vigyázott az első oltás után, ugyanúgy eljárkált mindenhova és így elkapta a covidot, hazavitte és mindenkit megfertőzött, mivel még ugye védettség nem alakul ki az első adag oltástól..(na nem mintha a másodiktól kialakulna). Mondjuk a testvér nem is él velük egy városban, mégis beteg lett…
Én nem tudom nem látni az összefüggést az oltás és a megbetegedés, illetve a sajnálatos haláleset között…
Egy éven keresztül, amióta megy ez a cirkusz, nem lettek betegek, és most, érdekes módon az oltás után szinte azonnal?! Méghogy nincs összefüggés…

Szép napot és jó egészséget kívánok!
Üdvözlettel, Nóra (Üzenet ideje: 2021. ápr. 12.)


Sclerosis multiplexre oltottak, meghalt – V. Zsuzsanna

Tisztelt Doktor Úr! 
Édesapám húga V. Klára idősek otthonában élt. Alapbetegsége sclerosis multiplex volt. Jövőre nézve tervei voltak. 2020 decemberében átesett a koronavírus fertőzésen. 2021. február elején kapta meg a pfizer vakcinát . A doktornő -aki oltotta- annyit kérdezett  tőle: Kéri ? Szerencsétlen azt se tudta mit. Kérte. Autoimmun beteg lévén tudnia kellett volna az orvosnak, hogy nem szabad oltani. Semmi tájékoztatás nem történt. Nem sokkal utána rosszul lett, kórházba került. Állapota fokozatosan romlott. Oxigén maszkot raktak rá, vérátömlesztést kapott, mozdulni, enni sem bírt, lefogyott. Március 21-én meghalt. 74 éves volt. 


Elhunyt – A. Z.

Kedves Tisztánlátók,
Köszönöm mindenki nevében a hiánypótló statisztika készítést. Több esetet hallottam, de nevet és lakhelyet, ill. oltási időpontot egy esetben ismerek.
Dunaújvárosi lakos (név nem nyilvános) március 26-án vagy 27-én kapta meg a kínai vakcinát. Másnap beszámolt egy közös ismerősünknek, hogy nagyon rosszul van. Harmadnap került kórházba és utána csak a halálhírét kaptuk meg.
Üdvözlettel, A.Z.


Gégegyulladás, koordinációzavar – Z. F.

Tisztelt Tiszánlátók! Szeretnem a közvetlen környezetemben lévők változásait megosztani. Nagyon kedves családi barátaink férfi tagja januárban súlyos két oldali tüdőgyulladással bronchopneumoniaval került covid osztályra. Én jelenleg ott dolgoztam akkor, hetente 2 tesztelés ellenére sem volt Covidos a kedves barátunk. Professzorunk csodálkozva  a tünetek alapján annak kellett volna lennie. Hála Isten másfél hét szokott covid terápia után kedves barátunk haza került lassan de biztosan szépen javult. Majd felesége került kórházba súlyos légzés nehézséggel ő már bizonyított covidos lett. Kis híján lélegeztető gépre került bár ő jól érzete magát és mindent megtett a gyógyulásért. A gépek viszont azt mutatták, hogy kis híján már nem fog élni. Jobban van, ma már otthon van. Viszont megkapta az oltást, Pfizer. Moderna a második. Oltás után a férfi tagja a párosnak azóta teljesen koordinálatlan alig tud menni annyira szédül szinte minden pillanatban elakar esni. Olyan leépülés lett úrrá rajta ami nagyon elszomorító. A feleség azóta gégegyulladás bronchitissel küszködik várva  a meg mentő második oltást. Utószóként: Életük legnagyobb félelme ez a betegség soha ennyire nem féltek betegségtől. A félelem ura és áldozatai. Sokan. Tisztelettel, egy egészségügyi igaz hittel cselekvő dolgozó. (Üzenet ideje: 2021. ápr. 13.)


2 elhunyt – Sz.

Tisztelt Tamási Doktor Úr!
Adatok nélkül írok, mert nincs rá felhatalmazásom, megbántani senkit ezzel nem akarok, de ezt a veszélyt is tudni kellene mindenkinek. Egy hét alatt 2 temetésen is voltam. Volt kollégám 69 évesen hunyt el az oltás után. Nem tudom mit kapott. A másik ismerősöm 71 éves, krónikus beteg; de egész jó állapotban volt az elmondás alapján. Kínai vakcinát kapott, majd az egyik nap rosszul lett, azt mondta nem kap levegőt és összeesett, nem tudták újraéleszteni. Szerintem még ma is élne, ha nem oltják. 
Köszönöm a munkájukat és részvétem mindenkinek, aki elvesztett valakit az oltás vagy a betegség miatt. 🙁
Üdvözlettel: Sz. (Üzenet ideje: 2021. ápr. 13.)


Trombózis, bevérzések – M. Henrietta

Örülök, hogy létrehoztak ilyen oldalt! 42 éves férfi rokonunkat oltották be az Astrával, másnap trombózissal kórházba került. Ismerős nőnek pedig test szerte bevérzések alakultak ki az Astra oltás után. Azóta is kezelésre szorul. (Üzenet ideje: 2021. ápr. 13.)


COVID tünetekkel elhunytak – T. P.

Tisztelt Doktor Urak!
Leírom egy házaspár halálát, név szerint, amennyire tudom, pontosan, de kérem, hogy ha megjelenik, csak a nevek kezdőbetűit írják ki, és a városnevek se legyenek kiírva, hogy ne legyenek felismerhetőek.

Pár évvel ezelőtt a 80 éven felüli T. néni eladta … házát és a fia, Sz. D. (67 éves volt most) családjához költözött … . Sz. D. és a szintén 60-as felesége pár hete megkapta a koronavírus elleni védőoltást. A második dózis beadása előtti napokban mindketten elhunytak, súlyos covid-tünetekkel. Nem tudom, melyik típusú vakcinát kapták. Sz. D.-nek a májával volt baja és autoimmun betegsége volt, a felesége túlsúlyos volt. Azt nem tudom, hogy T. néni, aki most ott áll egyedül, eltartók nélkül,  is megkapta-e az oltást.
Valószínűleg azért növekedett meg az elhunytak száma az utóbbi időben, mert az oltás miatt elhunytakat is covid-haláloknak tekintik.
A jó Isten adjon erőt a munkájukhoz!

Tisztelettel
T. P. (Üzenet ideje: 2021. ápr. 14.)


Exit mobile version