“Semmi tudomány! Ezt meg kell jegyeznünk!”

Maria Leptin, az Európai Kutatási Tanács elnöke arról beszélt a WEF-összejövetelen, hogy hogyan lehetne úgy beoltani az embereket, hogy ne kelljen holmi tudományos (vagy éppen tudománytalan) dolgokról beszélni.

“Talán érdekes, hogy azok közül az országok közül, melyeknek egy magas átoltottsági arányt sikerült elérni, két ország egyáltalán nem azzal indokolta ezt, hogy ők a polgárokkal megértették a tudományt.

Az egyik Bhután, ahol nagyon sikeres kampányt csináltak és figyelembe vették a polgárok igényeit, bevonták őket, megkérdezték őket. Informálták a vallási intézményt, sőt még a helyes időpont és dátum megtalálásába is bevonták. És egy fantasztikus tudósítást kaptak. De nem volt tudományosan elmagyarázva.

Példa, amit ismerek, Portugália, ahol a kampány egy nyugalmazott tábornokra lett bízva. És a tábornok úgy kezelte az országot, mint a csapatát és összedobolta a csapatot. Háborút hirdetett, melyet az ország hazafias szenvedéllyel együtt akart megvívni. És vezettek, azt hiszem, ők voltak Európában a legjobbak, ha nem az egész világon.

Tehát semmi tudomány! Ezt meg kell jegyeznünk!”


Jaja, emlékszem még, amikor itt Németországban és otthon Magyarországon is az a narratíva ment, hogy háborúban állunk a vírussal. Meg amikor az egyház Isten ajándékának nevezte a géninjekciót.

Manipuláció… Prof. Mattias Desmet pszichológus azt mondaná, hogy ez nem más, mint tömegképzés. Az emberek tömeggé, mégpedig tényekre rezisztens tömeggé formálása egy adott ideológia mentén. A tudomány nélkül… az emberi gondolkodás kikapcsolásával.


Biró Éva

8 thoughts on ““Semmi tudomány! Ezt meg kell jegyeznünk!”

  1. Érdekes felfogás!*
    „…Magyarországon is az a narratíva ment, hogy háborúban állunk a vírussal. Meg amikor az egyház Isten ajándékának nevezte a géninjekciót.”
    Jelzem még az “egyigazvallás” 8 tagú vezető testülete is azt hirdette kiemelkedő példaként: A Bétel otthonok 98%-ban átoltottak.
    A hír azért volt számomra DÖBBENET, mivel 2013 decemberében egy brilliáns és átfogó cikk 9 szempont alapján kielemezte, hogy a válasz inkább a NEM-hez van közelebb mint az IGEN-hez! Bárki meggyőződhet róla, és nem az ÉLESLÁTÁS a fő dolog ebben:
    https://www.jw.org/hu/konyvtar/folyoiratok/g201312/megbizhatsz-a-mediaban/
    Sokkalta inkább a MEGHASONLÁS (uk) ÖNMAGUKKAL!
    Amikor a “tomboló” koronakrízis kellős közepén “összeesküvéselméletnek” (sugallják) az igazságot!
    https://www.jw.org/hu/konyvtar/cikksorozatok/tovabbi-temak/osszeeskuves-elmeletek-teves-informacio/
    Bárki meggyőződhet e tény valós voltáról, amikor is egy vallási szervezet, aki az E.N.Sz. -ről a kiadványaikban nem éppen pozitívan nyilatkozott eddig, majd MELLÉ áll, együtt futva vele az OLTÁSPROPAGANDÁBAN.
    SEMMIT MEG NEM vizsgálva, pedig a tagjait eleddig erre “nevelte”.
    Mi ez ha nem meghasonlás?
    Vagy árulás?
    Hol van az ÉLET SZENTSÉGE, amire figyelmeztettek eleddig jópár cikkben és a GYÓGYKEZELÉSEk igénybevételekor is arról írtak, hogy “Beszélj több orvossal is…”
    A kísérleti mRNS oltásokat meg fogadják el vakon?
    És?
    És akinek más a véleménye?
    (((hitehagyott, kizárni!)))

  2. Ez nagy tévedés! Minden szigorúan „tudományosan” zajlott. Emlékezzünk csak! Azt mondták-hízelegték a versengve regisztrálók, vakcináért órákig sorban állók millióinak, igen, ti vagytok, akik a tudomány oldalán álltok, ti tudtok, értetek mindent. Nem úgy, mint azok a buta „oltásszkeptikusok”. Bizony, ez a nagy tömegben sikeres (első) vakcina korszak minden üzleti érdektől, hatalomvágytól, hátsó szándéktól mentesen a tudomány nagy-nagy diadala volt…

  3. Az egész kovid-kamu a “bízz a tudományban” szlogenre volt alapozva, mint a gyógyszerreklámok, ahol fehérköpenyes figurák mondják meg a tutit a naiv és hiszékeny közönségnek. A kovid-“tudomány” kezdettől fogva egy gigantikus kamu volt, és csak hivatkozásnak kellett, hogy elhallgattassák a józan gondolkodású, ám laikusnak – és ezáltal tudatlannak – bélyegzett potenciális laborpatkányokat. A valódi tudományhoz az egésznek soha semmi köze nem volt, mivel a tényekkel köszönő viszonyban sem volt, sokkal inkább egy szekta alakításához.

    Úgy látszik, a globalista pszichopaták szerint legközelebb már kamu-tudományra és álszakértőkre sem lesz szükség, elég lesz megalakítani a szektát.
    Na de mi lesz akkor a Müller C., Szlávik, Merkely, Rusvai, Zacher, stb. “szakértő” megmondóemberekkel? Hol fognak szakérteni, és ki fogja megvajazni a kenyerüket?

  4. A LEGSZENTEBB SZŰZ MÁRIA

    07.05.2018

    GYERMEKEIMNEK A GONDJAIK FOLYAMATOS HAJSZOLÁSÁBAN, ANÉLKÜL, HOGY KÖRÜLNÉZNÉNEK, NEM SIKERÜLT TUDATOSÍTANIUK MAGUKBAN AZT A LÉNYEGET, AMI ŐKET MINT EMBERISÉGET EBBE A NEHÉZ ÉS ZAVAROS PILLANATBA JUTTATTA.

    Szeretett gyermekeim, véletlenszerűen éltetek, miközben hatalmas elmék kihasználták e nemzedék gondatlanságát, hogy átvegyék az emberi cselekedetek és cselekvések irányítását. Van, aki tudja, van, aki nem képzeli, és van, aki, bár tudja, tagadja. Az emberiséget emberi lények egy csoportja vezeti, akik lépésről lépésre diktálják a világ eseményeit…..

    Apránként oltották be az emberiségbe az új életmódot, amely egy generáción belül a tiltott dolgok ízlésére késztette őket, áthágva minden törvényt, normát és értéket. A világban való megjelenéseim során felhívtam őket, hogy nézzék meg, milyen irányba halad az emberiség, de ők nem engedelmeskedtek Nekem.

    És Hívásaimban figyelmeztettem őket egy olyan hatalomra, amely határozott célokkal vezette és vezeti az embert oda, ahol most van, amikor az élet minden területén uralni kezdte az embert a gazdasági hatalom révén, amely által az emberiség cselekedeteit és tetteit a szeszélyeinek rendelte alá. A világrend minden szempontból uralja az emberiséget, még azokban is, amelyeket még csak el sem tudnak képzelni.

    Az antikrisztus eljöveteléről és az eljövetelét előkészítő hatalomról szóló bejelentéseim láttán az ember, egy beburkolt elképzeléssel, várta és várta, hogy lássa maga előtt az antikrisztus megjelenését. Anélkül, hogy észrevették volna, hagyták, hogy ez a hatalom általában véve belépjen az emberiségbe, és csápjain keresztül birtokba vegye mindazt, ami a világon van:

    birtokba veszi mindazt, amire az embernek szüksége van ahhoz, hogy folytassa az életét….

    birtokba vesznek minden innovációt, hogy az embert a rosszul használt technológia rabszolgájává tegyék…

    a mozi, a televízió és néhány írott médium révén birtokba veszi az ember elméjét…

    … birtokba vette az ember elméjét azáltal, hogy a nevelést olyannyira eltorzította, hogy az alkalmatlanná és erkölcstelenné vált. A divaton keresztül sikerült szexuális devianciára buzdítania, és néhány úgynevezett modernista valláson keresztül….

    SZERETETT GYERMEKEIM, AKARATLANUL ALÁVETVE TALÁLJÁTOK MAGATOKAT, ALÁVETVE A VILÁGREND HATALMÁNAK. AKARATLANUL, DE MEGSZOKTÁTOK A MINDENNAPOK ÉS AZ ELME RÉVÉN. A gondolat a helytelenre úgy tekint, mint egy elérendő eszményre. Az ember pszichéje megkeményedett a jóval szemben, és fokozatosan megnyílt a rossz felé, míg ebben a pillanatban a rosszat, a rosszat természetesnek és helyesnek látja. A világrend az emberi faj elfogadásával jött létre, amely most az elnyomása alatt áll. Tudatosan megízlelik, amit rájuk oltottak, és néhányan, akik nem szeretik az élet ajándékát, örülnek, hogy a gonosz követői lehetnek, egészen odáig, hogy paktumot kötnek az ördöggel, és neki adják a lelküket.

    S még itt sem merték kiírni, hogy ezt a mocskos Istenellenes hozomány mögött maga az ANTIKRISZTUS ÁLL. Még annyi aki meg tudja jegyezni ezt a négy szót: DIÓ, MÉZ, ÁLDOTT SZŐLŐ és TOJÁS az már tudja nemsokára itt a NAGY FIGYELMEZTETÉS, s kár tagadni, Spanyolországból marad a Pireneusok ez már ki van nyilatkoztatva, mert nem ismerték el SAN SEBASTIAN DE GARABANDALban a több, mint 3000 jelenést.

  5. A nyugati “kultúrában” nevelkedett és abban élő emberek döntő többségére nem lehet észérvekkel hatni, tekintettel arra, hogy nincs eszük.
    Ostoba, zombi csürhe az egész nyugati “kultúra”.
    Ha meghalnak, hát meghalnak.
    Nem kár értük.
    Azokért kár, akik MIATTUK fognak meghalni, vagy haltak meg, OLTATLANUL, mégis a silány orvosi “ellátás” következtében.
    A silány orvosi ellátás sajnos 2020 tavaszától az “új normalitás” lett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük