Oltásáldozatok beérkezett hírek (2021.03.31.)

Létrehoztunk egy email címet, oltasaldozatok@gmail.com ahová bárki elküldheti az ismerőse, rokona történetét, aki az oltás felvétele után szenvedett hátrányt, betegséget, vagy akár halált. Az egyetlen kérésem az, hogy konkrét adatok legyenek: név, lakhely, foglalkozás, bármi, ami alapján beazonosítható és nem vádolhat minket senki azzal, hogy kitalációkat terjesztünk.

Nos nézzük az eddig beérkezett híreket. Nem mindenhová írom oda az adatokat, mert több levélíró külön kérte, hogy ne tegyem. Sokan kérték, hogy ne közöljem a telefonszámot és egyéb adatokat, de egyelőre védve a személyiségi jogokat, az ő adataikat, fényképeiket sem közlöm. Egyre több levél érkezik, látszik, hogy a lehetőség hiánypótló, hiszen sehol nem követik a mellékhatásokat, sehol nem teszik őket közzé és sehol nem lehet utánanézni.


COVID 19 fertőzött lett oltás után – H. Éva

Kedves dr. Tamasi József!
Ezúton értesítem Önt, hogy a közvetlen környezetemben ezidáig 4 esetről hallottam. 1 személyről az alábbiakat tudom. L. Árpádné (….Katalin) Címe: Nyugdijas Bérlők Háza 9700 Szombathely,
Katalint a lánya regisztrálta oltásra akarata ellenére. Oltáskor nem tudott “nem”-et mondani. Oltást követően a 8-10 napon hőemelkedése lett, egyre gyengébbnek érezte magát, majd később a háta is fájt. A 16. napon 2021. március 20-án  annyira rosszul érezte magát, hogy mentőt hívott. A protokoll szerint tesztelték, s mivel pozitív eredménye volt, a Covid osztályra került. Március 23-án a fia elmondása szerint az orvos azt mondta, hogy tüdőgyulladása van, antibiotikumos kezelést kap. 25-én saját felelősségére otthonába bocsátották. Az ANTSZ-től felhívták, hogy karanténra nincs szükség.
Én rendkívűl fejetlennek tartom az egész eljárást, amit Katalinnal tettek.
Tisztelettel: H. Éva Szombathely,


Meghalt oltás után – F. Györgyi

Az én párom tegnap reggel halt meg. Két héttel az oltás(pfizer) után került olyan állapotba múlt vasárnap, hogy mentőt kellett hívni. Margit kórház akut légzési osztályra, mert akkor még nem tudták, covid-e. A házi orvos előzőleg kért tesztelést, aminek az eredményét akkor még nem tudtuk. Ő azt mondta, hogy ráoltottak a fertőzésre a tünetek alapján. Aztán a teszt eredménye már fenn volt a felhőben, pozitív lett. Hétfőn kicsit jobban lett az oxigéntől és a terápiától, aztán visszaesett. Kérték, menjünk be elbúcsúzni- At mondták sok társbetegsége van. Cukor, magas vérnyomás. Cukorra szedett 2×1 metfogammát, így 7-8 körül volt a reggeli cukra, és a vérnyomása 120/70 volt általában. Non invazív oxigén terápiát kapott, és gondolom, fenn vannak a gyógyszerek és az adatok a felhőben.Tegnap meghalt. Földesi Cs. Margit kórház
Üdv:
F. Györgyi


Négy halálesetről és több súlyos esetről tudok oltás után – K.Csaba

Üdv! Én itt élek Füzesabonyban, így a környezetemből tudok írni néhány esetet. Sz.Tibor Füzesabony Tábor utca, 50 éves bútor asztalos az Astra Zeneca után halt meg kb 10 nappal, igaz ő daganatos beteg volt! Hornyák István Tüzér út, autószerelő barátom édesapja, aki szintén autószerelő volt, már nyugdíjas, Astra Zeneca után, a második oltás előtt 4 nappal került az egri kórházba 41 fokos lázzal! A lázat levitték neki, a felesége volt bent nála papucsot, pizsamát vitt ne neki, beszélgettek, jól volt az öreg, viszont a felesége még el sem hagyta Eger területét, már hívták a kórházból, hogy meghalt a férje! Sípos István halt meg a második oltás után Füzesabony Szent Korona útról. Gyermekei autós boltot üzemeltetnek Füzesabonyban. A. Zoltán Tüzér út, vadvirág presszó tulajdonosa és felesége is be lett oltva, Zoli bácsi meghalt, a felesége intenzíven van? A lányuk szintén intenzíven van.


Covidos lett oltás után – V. Ildikó

Kedves Doktorok! Az alábbi messenger beszélgetést egy osztálytársammal folytattam, aki általános iskolai tanár. Lelkivilágát tekintve meglehetősen érzelmes egyéniségű, hisz Istenben, de alapvetően mindig egy bizonytalan természetű volt. Mindketten Kecskeméten élünk. A beszélgetés végén nevezett Lia (Kornélia) nevű hölgy, szintén osztálytársunk, aki ugyanígy járt, mint lldikó. Mutatom a beszélgetést ( a sötétkék sávban az én szövegrészem van).

  • 2021.márc. 10. 16.:32
  • Isten éltessen sokáig! ??♥?
  • Kösziiiii :I Téged is! ? Meggyógyultál már?
  • Az oltás utáni reakcióból igen, de a covidból még nem.
  • Na, várjál …. oltás után elkaptad a Covid-ot?
  • Igen. Holnap kellene kapnom a második oltást, de még beteg vagyok.
  • áááá el ne menj….később is fel lehet venni…meg minek, ha átesel rajta így is? mennyire lettél beteg amúgy?
  • 3-4 nap masszív láz, erőm nuku. Utána minden nap pincurkával jobb, de még nem vagyok százas. Köhögés, íz és szaglás problémák, fejfájás, izomfájdalom. Néha hányinger, de lehet, hogy az a gyógyszer miatt. Lia is 3 hétig betegeskedett.

Köszi
Sajnos a fotókon is van szöveg, remélem olvasható így is. Üdvözlettel, és jó munkát kívánva: V. Ildikó


Házaspár, mindkettő halott az oltás után – B. E. Irén

Üdvözlöm Dr. Tamasi József!
Sokat olvasom az oldalukat. Gratulálok, amiért így mernek kiállni az emberekért!
Megosztottam a face… oldalamon is ugyan a lányom és a vőm tudta nélkül, a haláleseteket. Ide másolom Önnek is.

Meghalt az egyik lányom Apósa – 74 éves volt. Oltást febr.22, feleségével együtt mind a ketten megkapták. Miklósnál 1 hétre rá 39 fokos láz, szombaton eszméletét vesztette, mentő, kórház, lélegeztető gép. Következő hét p?énteken, – március 12.-én – kapta az egyik fia az értesítést, hogy meghalt az Édesapjuk. Márc. 13 – a feleségét (nászasszonyomat, 72é) kórházba kellett szállítani, rossz közérzet, gyengeség, kiszáradás. 15.-én elment a nászasszonyom is férje után. Ez, tragédia a lányomnak is, a vejemnek, testvéreinek. 3 nap leforgása alatt mind a két szülőt elveszíteni. 3 héttel előtte még semmi bajuk nem volt egyiküknek sem. Megkérdeztem, állítólag Pfizer oltóanyagot kaptak. Zárójelentésen természetesen covid. Százhalombattán éltek.Sajnos a vőmre és még 2 férfi testvérére is nagy a nyomás, az oltással kapcsolatban.  
A vőn és az öccse a MOL-nál dolgozik Százhalombattán, a bátyjuk tűzoltó. 
Én sok embernek hírül adtam e szomorú eseményt, mivel egyedüli nagyszülő maradtam a kis unokáimnak. A férjemet 17 hónapja, hogy elveszítettük.
Üdvözlettel: B.E. Irén Érd


Súlyos oltási reakció – S. B. Andrea

Tisztelt Doktor Úr! Nagy figyelemmel kísérem a munkásságukat és teljes szívemből egyetértek és támogatom a gondolatmenetüket. Mai eset, nem tudni mi lesz a végkimenetele.Idősebb hölgy, K. Ferencné Kislippó, … utcából, elég beteges, vérnyomás problémával küzd régóta, megkapta az oltást, sajnos azt egyelőre nem tudom melyiket, de az oltás után egyre rosszabbul lett és a mai napon mentő vitte el ha minden igaz a Mohácsi kórházba.
üdvözlettel: S.B. Andrea


Meghalt a sportoló édesapám az oltás után – K.-K. Anita

Tisztelt Dr. Tamási József!
Egy ismerősöm hívta fel a figyelmem az Önök által megosztott felhívásra, ahol oltásáldozatokat keresnek. Szeretném megosztani a mi történetünket.Édesapám, K. Zoltán, született 1945.07.27-én, kiváló egészségnek örvendett. A pandémia előtt minden pénteken focizni járt amióta az eszemet tudom. Minden évben teljes kivizsgálásra ment egy magánklinikára, vitaminokat szedett és odafigyelt az egészségére. Ennek köszönhetően a kisebb mozgásszervi gondokat kivéve, illetve egy kezelt magasvérnyomást véleményem szerint egészségesnek volt tekinthető. Mindenki mind szellemi, mind fizikai állapotát tekintve azt mondta, jó 10 évet letagadhat a korából.2021. február 24-én kapta meg a Sinopharm oltást. Másnapra belázasodott… engedjék meg, hogy idézzem az akkor megosztott posztját:
Február 28.“Helyzetjelentés a kínai vakcina (Sinopharm) hatásáról!02 24-én szerdán kaptam meg a háziorvostól a szurit, fél óra várakozás után mehettem haza. Csütörtök délután hőemelkedés, 37,4. Estére  közérzet egyre xarabb, 9 órára 38 fok. Algopyrin   láz csökken. Éjjel fél háromkor hidegrázás, fejfájás 38,5. Algopirin, reggelre 37,5. Pénteken közérzet továbbra is xar délutánra 38,4. Algopyrin. Estére ismét 38 fok Algopyrin. Éjjel fél 3-kor 37,9, reggelre 36,5. Szombaton egész nap ágyban napközben 38 fok. Algopyrin. Estére 37,6 Algopyrin. Éjjel 37 most vasárnap reggelre ismét 38. Van valakinek hasonló tapasztalata, hogy meddig fog ez tartani?“
Tekintetbe véve, hogy mind a háziorvos, mind a megkérdezett egészségügyben jártasak azt mondták ez oltási reakció, bő egy hét telt el, mire odáig jutottunk, hogy végül az orvos tesztet rendeltek neki, ami pozitív lett.
Március 3. “Kedves mindenki! Köszönöm az aggódó kommenteket és jótanácsokat, a mai napon elvégezték a covid-tesztet ami pozitív lett ezáltal 10 nap karantén. Azt mondta a mentős hogy szerinte túl vagyok a nehezén remélem igaza lesz! Mindenféle vitaminokat szedek és bizakodom! Ölelés mindenkinek!“

Március 5-én került be a kórházba, mert a véroxigénje nagyon lecsökkent, elmondása szerint már előtte éjjel is kikellett üljön a fotelba, mert nem kapott rendesen levegőt.A helyzet nem javult, bár telefonon azt a tájékoztatást kaptuk, “az egyik legjobb állapotban lévő beteg”, végül március 9-én az intenzív osztályra helyezték át. A kétoldali tüdőgyulladást egy bélrendszeri fertőzés is tetézte.
Minden nap délután telefonon kaptunk tájékoztatást az állapotáról, végül március 14-én engedélyezték, hogy bemehessünk hozzá. Akkor már a magas dózisú oxigént kapta, de a véroxigén szintje továbbra sem ment 83% fölé.Másnap mire beértünk, lélegeztetőgépre tették. Súlyos, bakteriálisan felülfertőzött kétoldali tüdőgyulladás, a veséje sem működött megfelelően. Minden nap bent voltunk, beszéltünk hozzá, simogattuk, de sajnos a mesterséges altatás megvonása után sem tért magához, végül 2021. március 19-én 20.45 perckor feladta a küzdelmet.
A körülményekhez hozzá tartozik, hogy a család többi tagja, Édesanyám (66), a Nagypapám (91), Nagymamám (88) mind pozitív teszttel, oltás nélkül viszonylag simán átvészelték az egészet. A szüleim ápolják a nagyszüleim, így elég esélyes, hogy ugyanaz a típusú vírus volt mindannyiukban, Nagypapám ráadásul daganatos beteg.
Sokminden megfordult a fejemben, a jelen helyzetben a legabszurdabb dolgokat sem tudom már kizárni. Nem tudom, hogy az jelentette e a gondot, hogy “ráoltottak” a vírusra, nem értek hozzá, és nem is tisztem ezt eldönteni, de egészen biztos vagyok benne, hogy Apukám is élne még, ha nem kapja meg az oltást! A legfájóbb pedig, hogy úgy adatta be, hogy azt mondta Anyunak:“Inkább ez, minthogy lélegeztetőgépre kerüljek!”
Amennyiben szükségük van orvosi dokumentumokra, illetve a boncolási jegyzőkönyvre (ezt elméletileg a jövő héten kapom meg), szívesen rendelkezésükre bocsátom.
Tisztelettel,K.-K. Anita


Tartós mellékhatások az oltás után – F. Márta

F. Márta vagyok, 2151 Fót …. alatt lakom, nyugdijas 64.éves. 2021.március 12.napján kaptam meg az astrazeneka oltást. Már az nap éjjel erős hideg rázásom volt, majd erős fejfájás, majdnem 38 fokos láz. Felhivtam a háziorvosomat, hogy mit tegyek, ő azt tanácsolta vegyek be láz és fejfájás csillapitot. Kb.3 nap mulva megszünnek ezek a tünetek, az oltottak 20 % lehetnek ilyenek.Bevettem, lázam megszünt, fejfájásom sokszor visszatér még a mai nap is.  Másnap gyomor és hasi fájdalmaim voltak, végtagfájdalmak, hányinger, fejfájás. Harmadnap erős gyengeség fogott el. Oltás másnapjától infulenzás tüneteim is voltak. Nátha, orrfolyás.
Második naptól nehezebb légzés, majd elmult. A gyengség, a fejfájás, a hányinger azóta is visszatér. Remélem nem lesz komoly probléma belöle, nagyon gondolkodom, hogy a második oltást amely 2021.junius 4.napjára van kitüzve beadatom e, hisz kitudja akkor milyen hatásai lesznek ha az első ilyeneket produkált.Sajnos ma kaptam hirt arról, hogy egy ismerösőm az oltás után két héttel rosszul lett -ezt az oltást kapta – majd a kecskeméti kórházba vitték ahol szivkatéterezésen esett át, mert infaktusa lett. Vele együtt abban a kórházba három ember volt komoly mellékhatásokkal, akik szintén az Astrazenekát kapták.köszönöm hogy elolvasták.köszönettel F. Márta

Szeretném folytatni előző levelemet, a férjem 2021.március 24.napján kapta meg szintén az astrazeneka oltást, ő H. András2151 Fót …. alatti lakos, 69 éves nyugdijas. Megjegyzem, hogy egyikünk sem szenved komoly kronikus betegségben, jó állapotban lévő sportos emberek vagyunk. Neki ugyan ezek a tünetek vannak már napok óta, csak neki még a lába is bedagadt.
Bizom benne, hogy ő nála sem lesznek komolyabb tünetek.köszönöm a kiegészités fogadását.üdv.F. Márta


Meghalt az oltás után – A. M. Éva

Tisztelt Tamasi doktor!
Olvastam a felhívást, ezért jelentkezem.
Nagynéném nyugdíjas barátnője halt meg az oltást követő napon.
Amit tudok róla:
K. Mária, volt Győri lakos.
2019 telén agyvérzést kapott, ami után önálló életre képtelenné vált.
Fia helyeztette el egy soproni idősek otthonában.
Kb. fél éve végig söpört a betegség a lakók között. Az említett hölgy tünetek nélkül átvészelte, miközben többen meghaltak mellette.
Az elsők között beoltották őket (pfizerrel v.modernával-ezt nem tudom), másnapra meghalt.
Gondolom volt még ellenanyag a szervezetében, csak senki nem ellenőrizte, csak ész nélkül oltottak.
Egyenlőre ennyi, de gyanítom lesz még sajnos ilyen történet, akkor jelentkezem.
Üdvözlettel:
A. M. Éva


Meghalt oltás után – K. Szilárd

2021.03.24 én édesanyámat K. Imrénét a győri Petz Aladár kórházban beoltották szputnyik covid elleni vakcinával. Semmit sem kérdeztek tőle, pedig korábban visszér műtétje volt. Aznap este még telefonált, hogy ugy érzi oltás után magát, mintha megfiatalodott volna. Másnap reggel telefonon nem értük el, odamentünk a lakásába és halva találtuk. Az igazságügyi boncolás folyamatban van még.
Tudomásom szerint édesanyámnak ,aki 72 éves  volt, de koránál legalább 15 évvel fiatalabbak látszott, és semmilyen szervi baja nem volt,  nem adhattak volna szputnyik oltást. Az oltóponton ki se kérdezték, az orvosi protokollt semmibe vették  Véleményem szerint az állam által elkövetett emberölés történt , jogi lépéseket a boncolási jkv. után megtesszük
Tisztelettel; K. Szilárd 9023 Győr


Oltás után meghaltak – H. Zsuzsanna

Távoli ismerős budapesti házaspár 70 év körüliek, a második oltás után néhány nappal meghaltak. Nem boncoltak.

Tápiógyörgyén 79 éves nő a második oltás után meghalt, előtte teljesen jól volt, hirtelen és váratlanul történt. Nem boncoltak.

Budapesti házaspár közül a hölgy annyira legyengült, hogy pl.nem tudott megfogni semmit a gyengeségtől, a férje is. A hölgy kórházba került kb. egy hete, jelenleg is dr. Boldogkői kezeli, mert a hölgy lánya az orvos mellett dolgozik

Hamarosan oltják a pedagógus kollégáimat, remélem nem hal meg egyik sem.
Üdvözlettel: H. Zsuzsanna


Guillain-Barré szindrómás lett – K. P. Margit

Tisztelt Doktor Urak! A jelenleg is kezelés alatt álló barátom – érthető okokból – nem járult hozzá adatainak közléséhez, de ahhoz igen, hogy esetét röviden, abból a célból megírjam, hogy mások gyorsabb diagnosztizálását, kezelését segíthessük vele. Pfizer oltást kapott, amelynek következtében – immáron klinikailag is igazoltan – Guillain-Barré szindrómás lett. Sajnos elég sok vizsgálaton átesett, mire a diagnózis felállt és az állapota ennek megfelelően súlyos.
A wikipedia – egyebek mellett – ezt írja erről a betegségről: “”Néhány esetet kiválthatott influenza vírus és influenza oltás. 1976-os sertésinfluenza járvány utáni influenza immunizációt követően megnövekedett a Guillain–Barré-szindrómás betegek száma. 1 000 000 beoltott között 8,8-nál fejlődött ki a betegség. Azóta, a vakcinációnak tulajdonítható esetek közeli megfigyelése bebizonyította, hogy az influenza maga is képes GBS-t okozni. Az esetek kisszámú megnövekedését figyelték meg időszakos oltási kampányok során, azonban nem azonos mértékben.”” Minden más forrás is szerepelteti az oltást a kiváltó okok között.
Esetének summázata talán az, hogy e ritka oltási szövődmény megjelenésére akkor gondoljunk, ha az oltást követő napokban a lábujjaktól induló, egyre feljebb terjedő mozgás gyengeség jelentkezne, melyet változó intenzitású érzészavar kísér. A tünetek közt jelentkező légzési elégtelenség tucatnyi, sokkal valószínűbb okból – pl. COVID következtében – is előállhat, így a zsibbadásos tünetek megjelenése ébresszen gyanút az oltási szövődményt elszenvedőkben, más ne. Nem tudom, hogy sikerült-e az esetet úgy megfogalmazni, hogy az a néhány orvos, vagy pórul járt beteg, aki olvassa és találkozik a szindróma tüneteivel, kapjon egy tippet, de közben ne keltsünk indokolatlan félelmet azokban az oltottakban, akik belerúgtak a széklábba és zsibbad a lábujjuk.


Mélyvénás trombózis – K. Marta

Családtag, 51 éves. Csütörtökön kapta meg az Astra Zeneca szombaton már fájlalta a lábát, gyulladasnak tűnt, felhivta az orvosát és az kórházba küldte , tipikus mellékhatás, trombózis. Csak az időben érkezett segitsegen múlt hogy nem lett nagyobb baj? Mélyvénás trombózis. ?


Bőrgyulladás, övsömör – I. P. Júlia

Tisztelt Tisztá(bba)n Látó Orvosok!

Mondjuk, még nem haltam meg, de valami rémes betegség ,,került rám”, szerintem a kínai vakcina mellékhatásaként, melyet március 1-e körül kaptam meg először. *** Először nem tudtam, mit észlelek, és ,,nem fogtam” a vakcinára, de a mai naphoz képest (03. 30.) mindig is túlérzékeny bőröm a bal (főleg a felső)lábszáron érintésre fájt kb. 2 hét óta!!! Ilyet még soha nem tapasztaltam, pedig rengeteg csípés, csalánkiütés stb. nehezítette fiatalságomat. Mivel nem erősödött, mindig hideg ujjaimmal lapogattam, bár gyulladást akkor még nem észleltem. *** Mivel ki lehetett menni a Margitszigetre, majd végre újra kinyitott a Füvészkert is, erre a két helyre többször elmentem, a(z) Msz-en a kis Vadaskertet is sokszor megcsodáltam, ám legutóbb, amikor – először azt hittem! – ,,túlfotóztam”, túljártam magam, szinte az egész testem izomzata (inak?) fájni kezdett, de otthon egy délutáni bealvással ez elég jól elmúlt, bal combom bőre se volt érzékeny (03. 25.). *** 2021. március 26-án kisebb piros foltok voltak bal combomon, a térd fölött, kicsit melegek voltak, így boldogan indultam a F-kertbe, ahol kisebb fotózás után kicsit napoztattam arcom, amikor háziorvosunk asszisztense hívott tel-on, hogy kb. 3 nap múlva lenne a 2. oltás. Mondtam neki, hogy szerintem bőrallergiát kaptam már az elsőtől is, és valami enyhén szaggató fájdalom van bal combomban (!), de szerinte: ,,Az lehetetlen.” Mivel mindig mindenkivel kedves teremtés, ,,hittem” neki, de hétfőre ,,virradóra” egészen a nemiszervemig ill. térdem alattig ,,foltosodtam” pirosan. Így hétfőn azonnal a Bőrgy. Klinikára siettem, ahol megállapították, hogy ÖVSÖMÖRÖM (azaz, mégse ,,öröm”!) van!!! *** Azóta is rettenetesen fájok, a piros foltok fölhólyagosodtak, és csak mától (03. 30.) kaptam meg a ,,gyógyszereket”. Az egyik gyógyszerész szerint egyre többen jönnek ugyanezzel a panasszal, és mindet kínai vakcinával oltották!!! *** A ,,happy-end” az, hogy két héttel eltolták a 2. oltás beadását, mondván, ,,immunhiányos” vagyok, holott az emelt C- és D-vitamin még csak lázassá sem tett! *** Rázókenőcsöt is kaptam, mely köztudottan mentolos, így hűtő hatású, de a bőröm jelenleg is ,,lángol”, tűzforró, és az idegfájdalom is folyamatos, csak állni vagy lassan menni jobb, ülni, feküdni gyötrelem!!! *** Mivel ez fertőző, ezért Húsvétkor SE láthatom gyönyörű unokáimat, pedig egy kis családi megnyugvást szerettünk volna!!! *** Köszönöm, ha legalább elolvasnak, tenni már nem sokat lehet :-(! *** Áldással és jó egészséget kívánva mindenek ellenére mindenkinek: I. P. J.


Meghalt oltás után – L. L. Mariann

Az anyukám,K. Józsefné az első Pfizer vakcina után sem érezte,jól magát. Fáradékony volt és fájlalta a gyomrát,de a fáradékonysága és a gyomor próblémája,már az oltás elött is volt,így nem gondoltam rosszra.A második oltás után két napra begörcsölt a gyomra és harmadnapra,hogy bekerült ,meghalt.84 éves volt,súlyos betegségekkel és 36 kiló kb.Nem bírta a szervezete az oltás kiváltotta immunválaszt.


71 thoughts on “Oltásáldozatok beérkezett hírek (2021.03.31.)

  1. Félek tőle, hogy majd kötelező lesz az oltás! Nem szeretném az oltást, és nem akarom, azt hogy én vagy a családom bármilyen károsodást szenvedne az oltások miatt. És tartok tőle, hogy majd élelmiszert se tudok vásárolni, mert szükség lesz valamilyen oltási igazolásra. Sajnos úgy tűnik nincs remény és nem lehet megállítani ezt a folyamatot, szomorú, hogy ez történik, és szomorú, hogy nem értik meg az emberek azt, hogy mi is történik. Ha kötelező lesz nem tudom, kihez vagy hova fordulhatnék segítségül, úgy tűnik nincs remény.

    1. Remény mindig van! Ne tessék feladni, emlékezzen vissza (már csak a magam nevében is beszélek) egy éve ilyenkor még ugyan ezen a pánikoló szinten tartottunk, akkor felszólalt pár igazán lelkiismeret orvos az emberek mellett és mára már nekik köszönhetően tisztán látjuk mi folyik körülöttünk. Hiszem azt, hogy ez nem a semmiért történt, és hogy a rengeteg tüntetésnek lesz következménye! Ne aggódjon, napról napra több embernek nyilik fel a szeme. Ápoló ismerősöm szerint a co vid osztályok 90%át jelenleg is oltottak teszik ki.
      Ha ez igaz, hamarosan azok is töprengeni kezdenek majd akik eddig nem tették és rábólintottak az oltásra.

      Az aggodalom és félelem sosem jó, függetlenül attól, hogy mi váltja ki! Tessék reménykedni, egyre több civil, orvos áll a tisztánlátók mellett!

      1. Köszönöm a biztató szavakat, erre szükség is van. Egyszerűen épp ésszel nem lehet felfogni, amit tesznek, és ez lelkileg néha-néha padlóra küld. Próbálok optimista lenni, hátha történik valami pozitív fordulat. Igyekszem bízni a magyar orvosokban és ápolókban, hiszen ők közvetlen közelről látják mi is történik valójában, és előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból. Már az is nagy reményt ébresztett bennem, amikor a 4 becsületes magyar orvos felemelte a szavát, remélem azt, hogy az igazság minél előbb felszínre tör, és megállíthatatlan lesz. “Ápoló ismerősöm szerint a COVID osztályok 90%át jelenleg is oltottak teszik ki.”= azért ez elég durva, remélem, hogy a felelősök is izolálva lesznek és felelősségre lesznek vonva.

        1. Ne keseredj el és ne add fel! Mindenkinek nehéz, főleg azoknak, akik mondjuk egyedül vannak gondolkodók a környezetükben. Nekem is meg kellett szakítanom a kapcsolatot az ismerőseim kb. harmadával és nem azért, mert én ne tudtam volna tiszteletben tartani az ő véleményüket. Hanem mert ők beszéltek velem minősíthetetlen stílusban, én meg nem akartam a szintjükre süllyedni. De vagyunk elegen, csak eléggé szétszórtan. De vége lesz, csak ki kell tartani.

          1. Hölgyem, köszönöm! így van, nagyon agresszívek tudnak lenni ezek a “minden áron oltást akarók” szinte agitálják az embereket, és ugyanazokat a szövegeket ismétlik vissza, mint amit a média olt az elméjükbe. (Egyébként eddig ez a legmocskosabb, legundorítóbb és legvisszataszítóbb kampány, amit eddig láttam.) A szomszédom is egy aranyos, rendes bácsika volt mindaddig, amíg meg nem kérdezte tőlem remegő hangon, hogy mikor veszem fel az oltást. Szinte üveges volt a szeme, látszott, hogy félhipnotikus állapotban van, és azt mondta nekem, hogy: “úgyis mindenki be lesz oltva”, oltatni kell ő is be fogja magát oltatni stb… Nem vitatkoztam vele, illedelmesen elköszöntem tőle. Nem érdemes vitatkozni az ilyen emberekkel, hiszen nem lehet őket meggyőzni. Aki nagyon akarja úgyis megtalálja a szükséges információkat, aki meg nem akarja tudni és érteni és objektíven megvizsgálni az igazságot az nem is fogja megtalálni azt. Jézus Krisztus szavaival: “Kérjetek és megadatik.” , ám aki érdeklődő és nincs hipnotizálva azokat érdemes ellátni a szükséges információkkal és megvilágosítani őket. Nem szabad az árral együtt úszni! Igaz ez némi bátorságot és tartást igényel, de hát a mi bőrünkről van szó! És mi, akik érzékeljük és látjuk mi is a helyzet fogjunk össze és biztassuk egymást, és osszuk meg egymással az információinkat.

    2. Paulus nem elkeseredni.
      Amerika már kezd kicsúszni a sátánista horda kezéből. Lin Wood és Sidney Powell amerikai ügyvédek de sokan mások is iszonyatos csatát vívnak az igazság feltárása érdekében. Lin Wood megvesztegethetetlen ügyvéd indul a Dél-Carolina-i republikánus elnökségért amit meg is fog nyerni. Ő mondta a minap hogy a világ sátánista támadás alatt áll. Az Amerikában folyó szabadság küzdelmek átfognak terjedni a világ minden részére.

      Milliós maszk nélküli vonulást és maszkégetés terveznek Floridában
      Az esemény szervezői felhívást intéztek az állam lakóihoz hogy vegyenek részt az egy milliós vonuláson április 1o-én így ünnepelve a szabadságot.

      Florida államelnök bejelentette hogy a vakcina igazolvány soha nem lesz bevezetve az államban. A többi tizenvalahány állam ugyancsak eltörölt minden korlátozást – beleértve a zsarnokság, megalázás és elembertelenités obszcén szimbólumát a maszk viselést.

      A sátánisták Amerika demokraták vezette államait és Európának egy részét még fogva tartják (Fehéroroszországot és Oroszországot soha nem sikerült nekik terrorizálni). A világnak ezeken a részein még kemény terror van, de a háttérben komoly erők harcolnak a horda ellen.

      “Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne, és nincs oly rejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világra ne jőne.”

      1. FLORIDA Kormányzója lépéseket tesz a covid útlevelek betiltása érdekében

        Ron DeSantis kormányzó tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy intézkedéseket fog tenni az „oltásútlevelek” Floridában történő betiltása érdekében.

        “Teljesen elfogadhatatlan, hogy akár a kormány, akár a magánszektor előírja az állampolgároknak azt a követelményt, hogy igazolja az oltást, hogy egyszerűen csak részt vehessen a normális társadalomban” – mondta a kormányzó.

        1. Látom, maradtak még itt-ott becsületes politikusok is. A szívemből beszélt a floridai kormányzó.

        2. Utánanéztem ezeknek a jó híreknek, és sok helyen megerősítést kaptam:) Köszönjük JupiterTranzit!:)
          Aki tud kicsit angolul, vagy aki az internetadta gépi fordítókkal kedvet kap beleolvasni, azoknak idemásolok két linket:
          Florida kormányzója Ron DeSantis betiltja az államban a “vakcina útlevelet” mert az “teljesen elfogadhatatlan”:
          https://www.businessinsider.com/florida-governor-ron-desantis-will-ban-vaccine-passports-2021-3
          Milliós részvételű maszkégetést terveznek Floridában ápr.10.-én:
          https://endtimeheadlines.org/2021/03/a-million-maskless-march-and-mass-mask-burning-is-being-planned-in-florida/

      2. Ezek nagy jó hírek!!! Köszönöm!!! Az amerikaiakat azért nem lehet csak úgy belenyomni egy sátánista és Deep State rabszolgaállamban. Szabadítsák is fel az USA-t minél előbb, a Deep State juttatta romlása az Amerikai Egyesült Államokat. Bízok benne, hogy Európára (+ a világ más elnyomott helyeire) is átterjed az igazi szabadság szele, és eltávolítják posztjukról a sátánistákat kiszolgáló vezetőket, politikusokat.

    3. Állitólag.egy nemzetközi jogász szerint,senki nem kötelezhető az oltásra ha nem akarja,és emiatt nem érheti megkülömböztetés és hátrány!

  2. Kedves Paulus! Egyáltalán ne veszítse el a reményt, maradjon optimista, még egyelőre nem látszik, hogy veszve volna minden. Egyelőre nem kötelező az oltás és szerintem, mire mi sorra kényszerülhetnénk, addigra már annyi problémára fog fény derülni, hogy kibújik a szög a zsákból. Ennyi hazugságot nem lehet tovább duzzasztani, a lavina lassan elindul… S talán mégis mi nevetünk a végén, ha könnyes szemekkel (a sok veszteség miatt), de akkor is! ? Bízzon! Nagyon erősen!

  3. Egy kollégám férje Januárban kapta meg a vakcinát , most már a temetőben van. 60 éves volt.

  4. Nekem is egy család ismerőse most halt meg 55 évesen, a második vakcina után. Életerős, makk egészséges ember volt. A második vackinára egy héttel halt meg.

    Kellene egy fórum a kórházba bekerülő, covid-protokoll miatt elhunyó emberek eseteihez is. Abból is lenne bőven.
    Egy ismerősöm, kb 60 éves néni, heves tüdőgyulladással került kórházba. Onnantól, hogy lélegeztetőre került, nem telt el egy hét, meg is halt. Nemsokára temetjük.

  5. Szeretném kérdezni, lesz valaha is ezek miatt a konkrét(!!!) esetek miatt egyetlen egy feljelentés is, vagy továbbra sem történik semmi, azon kívül, hogy minden egyre rosszabb lesz?…

    1. Sajnos nincs kit feljelenteni,mert mindenki saját felelősségére oltat. Direkt így van kitalálva.

  6. Minden elismerésem a bátor kiállásért, a felvállalásért amit az emberiségért tesznek!
    Hiven az esküjükhöz, hogy ,,nem ártok,,.Sajnos azt kell tapastalnunk, hogy ez már régen nem igy van, pl. a kemo teráphia esetében is! Sajnos!
    Most ismét ránk erőltetett megfélemlitéssel kell küzdenünk akár családon belül is! Sajnos! Hála istennek, hogy Önök felvállalták a tájékoztattásunkat, és mindenki annyit ért meg belőle amilyen szinen van! Istennél minden jegyezve van!
    Sok áldás és isteni gondvislést kivánok a munkájukra és az élrtükre védeémet és isteni kegyelmet mindannyiunkra,aki ebben az írányba halad!
    Tisztelettel!
    kívánok erőt kitartást és egészséget !

  7. Végig olvastam minden esetet, és sajnos csak azt igazola, amire már rég gondoltam. Akkor akinek mondtam, hogy a második, és harmadik hullám az az oltástól van, úgy nekem estek, hogy ilyen, meg olyan idióta vagyok, hogy mondhatok ilyet. Pár nap sem telt el, és jöttek a FB-os bejegyzések, hogy az oltás után meghalt, az anyukám, a szomszédom, a férjem, feleségem, nagymamám, nagypapám, anyósom, apósom… kollégám, kollégám apukája…stb… stb… stb… Most ott tartok, hogy a két barátom regisztráltak itt kint Németben az oltásra, pedig annyit beszéltem nekik, hogy ne tegyék, mert vagy betegek lesznek, vagy akár meg is halhatnak. A nagynéném 87 éves, és rá akarják beszélni az oltásra. Már vissza is küldte a kitöltött nyomtatványt. Előtte pedig azt mondta, hogy nem akar oltatni. Mondtam neki, hogy ne oltassa be magát, pár esetet beolvastam neki innen is. Azt mondja, hogy hááát nem is tudom…. Most attól félek, hogy mégis beoltatja magát, mert az unokatesóim is beoltatták magukat, és semmi bajuk se lett. Mondtam neki, hogy nem egyforma az immunrendszere minden embernek. Ő már idős is, több gyógyszert is szed. Remélem meggondolja magát.

  8. Régi kolleganőmmel kapcsolatban múlt héten szerdán kaptam fb értesítést, hogy 3 nappal a 2. oltás után (Sinopharm) elhunyt. 64 éves volt. A hírt megosztó kollegámtól annyit tudok, hogy az 1. oltást követő időben semmilyen előjele nem volt bármilyen mellékhatásnak. Részleteket nem tudok sajnos. Ők azon a héten szombaton találkoztak volna…. 🙁

  9. Én is reménykedem, hogy kiderül az igazság. Nagyon sok a gyanús körülmény, és a világ leg gazdagabbjainak a mohóságát ismerve, én is elhiszem ezt a borzalmas tervet. Egyelőre még Európában nem látszik a fény az alagút végén, főleg nem Magyarországon, de remélem, hogy igaza lesz Laurának és itt is borul ez a sátáni terv. Az biztos, hogy a Hágai bíróságnak lesz bőven munkája!

  10. Mindig legyen előttetek, amit Jézus mondott: “Ne féljetek!” “Veletek vagyok minden nap a világ végéig.” Az időt és az órát, mint mondotta, nem tudjuk. Imádkozzunk minden nap és a hitünk megerősít bennünket. “Akik bíznak bennem és hisznek szavaimnak, azoknak nincsen félnivalója, mert nem fogom cserbenhagyni Őket, és azokat sem, akik igémet terjesztik.” Isten áldjon minden jóembert a Földön.

  11. Több régi ismerősöm teljesen megdöbbent,amikor meghallotta,hogy mi a véleményem az oltakozásról. Mondták a szabvány érveket:a gyerekkorban kapott oltások,sok ezer orvos véleménye egyezik,a covid nem egy egyszerű influenza, stb. stb.Hónapok óta nem hallgatunk rádiót / kivétel a Mária rádió–ott nincsenek covid hírek/ nem nézünk tévét,újságot nem olvasunk–így lehet az agymosást kikerülni.Több idős ismerősünk beteg lett,s otthon néhány nap alatt rendbejött,nem voltak hajlandóak a halálstatisztikát növelni.Maszkot alig hordok /szerencsére falun lakom/de Budapesten gyakran van dolgom,voltam már antiszociális,vén g. ci,felelőtlen stb.
    Elég ebből a hisztériából!!!!

  12. Tisztelt Embertársaim!
    Nagyon jó barátom. 67 éves volt!!! A gyomra körüli tájékán érzett fájdalmat, de nem tudta behatárolni, hogy hol.
    Háziorvos kert tudó ct-et. Tudovel semmi gond. Javaslat vitaminok, pihenés. ( rutin róka a Dr-no 40 éve a faluba van, mindenkit ismer személyesen ) Barátom nem fogadta meg a tanácsot,megijedt, félelmében magára hívta a mentőt. A mentőbe azonnal le teszteltek, természetesen pozitív. Kórházba bevittek a kovidosok köze tettek. A gyomor fájdalom senkit nem érdekelt. Kovidos és kész. Es a lényeg most jön. Rátettek oxigenre. Le fényképezte saját magát és elküldte a lányának. Kék zöld és puffedt volt az arca azon a részen ami a maszkbol kilógott. Majd rá 2 órára ezt írta. Vigyetek haza mert ezek megölnek!!!!! Saját szememmel láttam a fényképet és az írást is. Gondolom már jól le lehetett szedalva, mert az írás így volt kb : vigye tétek tektekkkkktek hazzazzzaa ( már alig bírt írni) de azt hiszem akkor kapcsolt,hogy neki annyi. Ő ott és akkor fogta fel, hogy megölik. Így is lett az sms időpontjához képest 2 óra mulva hívtak a családot, hogy elhunyt., de akkor mar lélegeztető gépen volt. A kiadott papíron kovidban hunyt el. A gov. hun nyirokmirigy rak. Elnézést a helyesírási hibákért, de a tablettem, néha azt ír amit ő akar. Nem hajlandó javítani a hibákat.

  13. Tisztelt Doktor Úr! Édesanyám a második oltás után tüdővérzést kapott pár órára. Több mint két hétig volt kórházba .Mikot kiengedték a hólyagjából jött a vér azóta is kórházban van. Tudok tóbb halál esetről is sz oltás után. Persze ráfogják hogy idősek voltak .

  14. Nem tudom mit csináljunk mi lenne most a jó !Anyukám fel vette az oltást 17en asztra zeneca rá 10napra láz gyengeség stb tegnap teszteltek covidos let olvasgatom ezeket és lehet csináltatni kéne neki labort és tüdőszűrés T nem várni tovább de félek ha kórházba visszem kicsinaljak jobban ???????

  15. Mélyen tisztelt Dr.Tamasi József és Vele egyet valló orvostársaik!
    Örülök, hogy foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Az én hírem hála Istennek jól végződik. 26,5 éves sportoló,egészséges,stramm katonai mentős fiamat “vették rá,finom erőszakkal” az oltásra,mondván,hogy nincs 6. és a Pfizerből 6 főt tudnak beoltani,ha kinyitják.Úgy jött haza a munkából:hogy “beoltottak,de nem én akartam”. Aznap a gyomra fájt,nem tudott enni,csak folyadékot (teát) fogyasztott.Közérzete,hangulata rossz volt, csak feküdt az ágyában.Másnap ennek ellenére elvitte a lelkiismerete dolgozni.Fáradt,gyenge volt.Ez ismeretlen volt számomra,mert kerékpározik kilómétereket és sportol is.Lassan következett a 2. oltási nap.Megkapta a vakcinát.De ami ezután jött,azt nem kívánom egy édesanyának sem.Másnap korán reggel elment dolgozni,de rövidesen megjelent idehaza.Hazahozták katonai mentővel.Akkor olyan rosszul volt, hogy én megijedtem.Szürkés-sárga volt a színe, hideg veríték verte ki és belerogyott az ágyába.Én “csak” imádkozni tudtam, mert a háziorvost felhívtam s az asszisztensnő pimaszul kioktatott az oltási reakcióról és a pánikolásom szükségtelenségéről,különben is ilyennel ne zavarjam a rendelést.Baráti orvosi segítséget kérve folyadékpótlást javasoltak s magas dózisú ‘C’,”D” vitamint és Cinket.Három napig ápoltam és imádkoztam Felette.Hála Istennek jobban lett.Azóta is gyengébbnek érzi magát, fáradékony,izmai fájnak,rosszul alszik.Elmondom még, hogy az első nepra nem emlékszik s egy telefonbeszélgetését hallva tudtam meg ,hogy ha nem hozták volna haza a munkahelyéről, akkor a buszon elájult volna s bekerül a kórházba és talásn már nem is él.(Borzasztó volt ezt hallanom.)Ami ezután következetett az arról szól, hogy én nem oltatom be magam ezekután,mégha a háziorvosom invitált Astra Zenecára (csak úgy este 8 után telefonon.) Ismételt érdeklődésre lemondtam az oltást,hivatkozva egészséges fiam súlyos oltási reakciójára.Istenben hiszek és bízom,nem a vakcinában,többféle krónikus betegségem és immunhiányom is van.Magam is szedem az említett vitaminokat s mostmár a napra is kimegyek,a ‘D” vitamin miatt. Nekem is meg kellett szakítanom a kapcsolatot az ismerőseim kb. harmadával és nem azért, mert én ne tudtam volna tiszteletben tartani az ő véleményüket, hanem mert ők beszéltek velem minősíthetetlen stílusban, én meg nem akartam a szintjükre süllyedni. De vagyunk elegen, csak eléggé szétszórtan. De vége lesz, csak ki kell tartani.Ezzel szerettem volna segíteni munkájukat,melynek nagyon örülök és köszönöm.(Nem szeretném nyilvánossá tenni a nevemet,többen ismernek s a történet is felismerhető,elég az,hogy nagy valószínúséggel háziorvost kell váltanunk ,mert neheztel ránk.)

    1. Kedves Dé! Sajnos ez is a pénzről szól és arról, hogy az emberélet sem számít…. Szomorú…

  16. Félelmetesnek tartom azt a fanatizmust, amivel világszerte (tisztelet a kivételnek) megpróbálják az embereket rákényszeríteni olyan “oltásokra”, amelyeket nem megfelelő ideig teszteltek és csak ideiglenes engedéllyel rendelkeznek. Érdekes cikkeket találtam egy blogon az ún. pandémiával kapcsolatban. A szerző többek között arról is ír, hogyan próbálnak egy német kutató professzort lehetetlenné tenni, aki ingyen és bérmentve közzé tette felfedezését, amivel a géntechnikai oltásokat helyettesíteni lehetne, mellékhatások nélkül. https://heroesneverdie.blog/2021/03/14/hnd-a-nephulyites-otven-arnyalata-1-resz/ és https://heroesneverdie.blog/2021/03/17/hnd-a-nephulyites-otven-arnyalata-2-resz/
    Az is izgalmas, mi történt azzal az afrikai elnökkel, akit “oltásellenesnek” mutattak be a sajtóban https://heroesneverdie.blog/2021/03/30/hnd-a-nep-bulldozere/

  17. Jó napot kedves doktor úr! Elöször is hálásan köszönöm hogy létre hozzta ezt az oldalt és örök hálám amit önök az őszinteségel, az emberiségért tesznek ♥️♥️♥️♥️♥️
    Sajnos keresztapám 2 nap múlva az első oltástól meghalt, próbáltam le beszélni, mindent megtettem, sajnos nem hitt nekem. Átkozott gyilkosok, az átkozott oltásaikal, mind a pokolba fognak jutni. Köszönöm szépen hogy el mondhattam. Örök hála hogy vannak ilyen orvosok mint önök. Pócs Alfréd, Lenkei, Gödény, Ön, meg a többi becsületes orvos!!! Isten áldja meg Önöket!!!!

  18. Tisztelt Tamasi doktor! Mi már ismerjük egymást Tiszakürtről( két gyermeke, Miri, és Dávid testnevelője voltam). Azóta feladtam a pályát, Cserkeszőlőn a fürdőben dolgozom gyógymasszőrként délelőtt, délután pedig gyógyúszás oktatóként, ahol most állásidőn vagyunk, és kőkemény zsarolásnak kitéve oltás ügyben. a 17 gyógyászati dolgozóból 4-n nem adtuk meg magunkat a zsarolásnak az 5. inkább felmondott, és nem oltakoztunk…a nyomás változatlan! Kettőt 0 ft-s állásidőre tettek, kettőnkkel nem tudnak mit kezdeni, az egyetlen megmaradt gyógytornásszal (4-ből egy elment, kettő gyesen) meg velem, mert nincs senki a helyünkre..azaz engem zsarolnak hogy nem masszírozhatok amíg nem oltakozom….na arra várhatnak! A kollegák közül az első oltás után többen belázasodtak, ágynak estek, a 2-t még nem kapták meg. 3-n már eldöntötték hogy a másodikat nem veszik fel.Én még nem kaptam el a covidot bízom benne hogy így is marad, de hogy kórházba nem engedem magam vinni ha megtörténne..az biztos! Az 5 lélegeztetőre erőszakkal rátett kunszenti betegből 5 meghalt ,’hogy hányan voltak oltva nem tudom…még..

    1. Kedves Erzsébet, tartson ki! Igy lehet építeni az új és jobb világot. Akik kitartanak és nem adják magukat a sátánistáknak, azok lesznek képesek új világ alapjait lerakni. és egyre többen leszünk. Aki pedig nem menthető, azzal nem tudunk mit tenni, ők lehet, hogy elvesznek. Ott ahol áll, ott kell mindenkinek tenni a gonoszság ellen. Nincs jobb ellenállóképesség, mint a saját találkozás a kórokozókkal. Ezek az oltások csupán biznisz és népirtás, senki nem lesz tőlük védve, fertőznek és fertőzdnek. és nagyon furcsa, hogy a vakok ezt nem látják.

    2. Kedves Erzsébet!

      Én kunszenti vagyok, ezért duplán kívánok kitartást és erőt a továbbiakban is! Attól tartok, hogy az, hogy az elhunytak közül kik voltak beoltva, már sosem derül ki…

  19. Üdvözlöm az oldalt, nagyon fontos!

    De kérem a helyesírási hibát javítsák ki, mert ez így elég szégyen!
    “de egyenlőre védve a személyiségi jogokat”

    Köszönettel: Ács Miklós

    1. Nem tudom kedves Miklós mit tart helyesírási hibának, de ha ön szerint az “egyenlőre” szó a helyes, hát biztosíthatom, téved. A cikkben szerepló “egyelőre” a helyes. A két szónak egészen más a jelentése. (pl. Mexikó és Kanada kézilabda csapata egyelőre egyenlőre áll)

  20. Szép napot Mindenkinek
    Eddig csak ismerősöm ismerőse haláláról hallottam,ami nekem nem 100%-osan hiteles,bár gondolom nem kitalálják emberek,mert ezzel nem viccelünk.
    Ma közölte a barátnőm,hogy az édesapja megkapta az első oltást,és sajnos meghalt.Megállt a szíve.Ő nem gondolja hogy van összefüggés,de én biztos vagyok benne.Nem tudom melyiket kapta,nem akartam kérdezősködni.Semmi komoly baja nem volt..76 éves volt.

  21. Wass Albert: Üzenet haza c.versének egy részletét küldöm mindenkinek:
    “Maradnak az igazak és a jók,
    a tiszták és a békességesek.
    Erdõk, hegyek,tanok és emberek.
    Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
    Likasztják rnár az égben fönn a rostát,
    s a csillagok tengelyét olajozzák
    szorgalmas angyalok.
    És lészen csillagfordulás megint,
    és miként hirdeti a Biblia:
    megméretik az embernek fia
    s ki mint vetett, azonképpen arat,
    mert elfut a víz és a kõ marad,
    a kõ marad…!”

  22. Tisztelt Orvos urak!
    Nagyon örülök, hogy vannak olyan emberek is, mint Önök!
    Néhány szomorú történetet szeretnék megosztani Önökkel (ha nem baj, nevek nélkül, csak monogramokkal): Rokonunk, H. Péter (70év), januárban került be a kórházba pozitív covid teszttel, hamarosan lélegeztetőre is került, kb. 3 hétig. Amikor levették a gépről, vegetáló növényként adták ki a családnak azt az életerős embert, akit valaha mi ismertünk: agyödéma okozta károsodás, légcsőfertőzés a lélegeztetőgép miatt, tolókocsi, pelenka. 2 hete pénteken volt a temetése. Másik eset egy hölggyel történt meg: B. Teréz (68), szintén hasonló helyzet, lélegeztetőgép. Ő túlélte a kórházi kezelést, megúszta egy légcsőfertőzéssel, meg egy csomó decubitus-sal, azóta javulóban van otthonában. Közeli orvos barátunk rokona halt meg orvosi műhiba miatt (lélegeztető okozta fertőzések miatt), a kórházat csak azért nem jelentette fel, mert kérésére kiadták neki a sógornőjét, aki szintén halálán volt ugyanabban a kórházban lélegeztetőn. A hölgy jelenleg otthon gyógyulóban van. Szegedi barátnőm kolléganőjének anyukája meghalt 2 nappal a második oltás után. Ugyanennek a barátnőmnek az élettársának a nagynénje halt meg szintén pár nappal a 2. oltás után. Ez a barátnőm elsején mégis beoltatta magát a közelében történtek ellenére, mert ő utazni akar. (Orosz rulettezik). A média hatalma! Annyit mondott, hogy gyengeség tört rá, izomfájdalmai meg fejfájása volt utána egy nappal, “de ez jó, mert beindult az immunválasz”-mondta. Nem tudok erre mit mondani, aggódok érte. Egy mentősről is hallottam, aki az Astra Zeneca 2. oltás után most intenzíven van. Sajnos ez van. Remélem változik a helyzet hamarosan pozitív irányba. 🙁

  23. Kedves Doktor úr, kedves Emberek! Döbbenten, szomorúan olvasom, hogy mik történnek… Ezek után már valóban kezdek aggódni és kezdem azt hinni, hogy a Póttesóm Anyukája a Szputnyik vakcina után pár nappal azért halt meg, mert oltást kapott… reggel felébredt, minden rendben lévőnek tűnt, csak kicsit még álmos volt és visszafeküdt, amíg a férje elkészíti a reggelit… Többé nem ébredt fel… Én eddig ráktúlélőként a Pfizert gondoltam jónak saját magamnak, hiába mondta az Onkológusom az Astra Zenecát, arról már hallottam negatív híreket…. de hogy bármelyik oltás beadása ilyen bizonytalan végkimenetelű legyen… elgondolkodtat… Most akkor adjam oda a papagájomat az Állatorvosnak, ha megkapom az oltást, hogy nehogy éhenhaljon, ha én belehalok egy oltásba? Mooorbid, hogy védőoltásba halnak bele emberek, mintha a vírus maga nem lenne elég… De azért nézzük meg a másik oldalt is… Mert nem lehet 1-2-4-5 vagy 10 évet kísérletezni, hogyan tehetnék biztonságossá az oltást, mármint a covid-19 ellenit… most sajnos lutri az egész és ha van eszük az orvosoknak, akkor gyűjtik az adatokat, hogy ki, milyen oltás után hány nappal és hogyan halt meg és milyen eü. múltja volt, az adatokat a vakcinákat gyártók fel tudnák használni… Jó egészséget kívánok Mindenkinek!

    1. Tisztelt Viktoria! Nem ez a cel, hanem a nepirtas!!!!!!!Ami meg mindig nem megy ugy ahogy terveztek. Szerencsere!!!

  24. Üdvözletem az Embereknek…egy kérdésem van, amire még nem láttam választ sehol: hogy van az, hogy van aki tényleg megbetegszik valahonnan oltás mentesen – az ismerőseim közül is – honnan jön, mi az?

    1. Nátha, kicsit megturbózva. Minden évben van nátha és sokan meghalnak miatta. Sokkal többen, mint amiről most covidként beszélnek. Most is van nátha, bár nem beszélnek róla. Azt lehet megkapni és jó, ha az ember megkapja, hogy védettebb legyen. A súlyosan betegeknek lehet, hogy nem jó, őket védeni kell izolálással és vitaminokkal.

  25. A szeretett nagynéném Boldog Gyuláné, Retsagi lakos 2021 február huszonakarhanyadikan kapta meg az első Pfizer vakcinat. A nagynénim aki 2020 december 3-án töltötte be a 100. Születésnapját, – teljesen egeszseges aktiv életet élt, önmagát ellátta, a 100.születésnapján meg a kedvenc zenéjén, Kék-Duna keringőt tancolta el az öcsemmel, – szóval március 8-án ki kellett hivni a mentőt hozzá mert oxigenhiányos állapotba került, amit már a mentőben oxigenpalack segítségével rendeztek, a balassagyarmati kórházba került a belgyógyaszatra, ahol teszteltek es covid pozitiv eredménye lett, de mivel a covid osztalyon nem volt hely, maradt a belgyógyaszaton,. Semmi tünete a covidnak nem volt nála, megis benn tartottak őt tovabbra is, annak ellenére hogy az oxigénhiányos állapota okozta emlékezetkiesése is megszünt. Sajnos nem adták òt haza, a benti kezelést hogy mit kapott arról nincs semmi hírünk, viszont március 20-ra virradó éjszaka meghalt. Azóta is az a szilárd meggyőződése a családjának, hogy mivel az első oltása után lett a covid tesztje pozitív, és azután lépett fel nála a súlyos oxigenhiányos állapot, hogy az oltás miatt halt meg, dacára a magas életkorának, nem az, hanem a vakcina mellékhatása lett a halálának az előidézője. Üdvözlettel Erdélyi Klára

  26. Áldott Húsvéti ünnepeket Mindenkinek!
    Az emberi fajon az egyik legnagyobb ellenőrizetlen kísérlet folyik. Vanden Bossche vészjósló felhívását figyelmen kívül hagyták, hazai “virológusok” is megkérdőjelezték. Az USA “Stonehenge-táblájának” első parancsolata: “Az emberiség létszámát tartsd 500 millió alatt”. Rémisztő!

  27. Sárvári makkegészséges házaspár a Sinopharm 1.oltása után covid tüneteket kezdtek mutatni, majd pozitív teszt után a férj kórházba került kétoldali tüdőgyulladással. Néhány nap után javulást mutatott, majd szívmegállás miatt hirtelen meghalt. Oltás előtt semmi bajuk nem volt, oltást követően 1 héten belül meghalt az egyébként egészséges férj.

  28. Szigorúan csak negativ teszt megléte után lehetne oltani.Miért nem tesztelnek????mert drága. És az emberélet.

    1. Vagy talán azért, mert NINCS RÁ teszt! Csak azt tudják kimutatni, ha a test immunválaszt adott egy fertőzésre (de hogy melyikre, szintén rejtély, mert a reagáló fehérjére “nincs ráírva”, mi ellen ment). IgM, IgG szerotológiai vérvizsgálattal.

  29. Aláíratják mindenkivel, hogy saját felelőségükre adatják be maguknak az oltást.

  30. Tisztelt Doktor Úr!
    A 70 éves nővérem, intézeti lakó volt, tavaly november 28-án hunyt el, ahogy a Halálát igazoló dokumentációjára írták: Tüdőgyulladásban, és Covid 19 fertőzés szövődményében. A kórházba kerülése előtt pár nappal kapta meg a szokásos évenkénti influenza elleni oltását, azaz 2020, november közepén, Majd rá pár napra 2020. november 19-én többször elájult, a vérnyomása leesett és bevitték egy központi kórház Covid osztályára, Akkor még a Covid tesztje negatív volt, / tüdőgyulladása sem volt/ , megjegyzem, azóta sincs egy Covidos az Intézetben, Érdeklődésünkre a negyedik nap után / addig nem voltak elérhetőek/ közölték, két oldali tüdőgyulladása van, akkor még tíz százalékban és aluszékony, Nem tudjuk a negatív eredménye mikor lett pozitív, mert tíz nap múlva, elhunyt, A Zárójelentését kétszeri kérelem ellenében kaptam meg, amiben egy pozitív esetet jelöltek, de halála előtti napon is negatív tesztje volt, gépre nem kellett tenni. A magas gyulladás mértéke, a kiszáradás, a nem evés,. az alig ellátatlanság okozhatta halálát. Mélyen megrázott, mert előtte két hónappal volt egy sikeres bal oldali fülműtétje,Amit leírtam valós és a leírtakért vállalom a felelősséget, A húgaként azóta sem hevertem ki az ily módon történő elvesztését!

  31. Tanácsot szeretnék kérni.Mit tegyünk, ha az egyelőre önkéntes oltás bizonyos munkakörökben kötelezővé teszik? Sajnos hallottam már erről nyilatkozni kormánypárti politikust és attól tartok, hogy ezt meg is fogják tenni. Ha elvesztem emiatt a munkámat, miből fogom eltartani a családomat? Semmiképpen nem oltatom be magamat.
    Sajnos azt is tapasztalom, hogy az oltáshívők szinte már megfélemlítik azokat, akik nem akarnak oltást. Mint egy felhergelt zombihad. Elnézést, de jobb hasonlít nem jut eszembe.

    1. Igen, ez háború és amikor lőnek, akkor az elég félelmetes. Muszáj lépni beszélni, felszólalni. Szabadságot nem vehetik el, akkor sem, ha náluk a hatalom. Ez fogja megbuktatni az egészet.

  32. Tanácsot szeretnék kérni. Kormányzati körökből már elhangozott olyan nyilatkozat, hogy bizonyos munkakörökben kötelezővé vennék az oltást. Ebben az esetben mit lehet tenni? Beoltatni nem fogom magam, de a családomat miből tartom el ha elvesztem a munkámat?
    A másik, hogy a Kereskedelmi és Iparkamara azt a javaslatot tette, hogy a vendéglátó és szálláshelyeket csak azok vehessék majd igénybe, akik igazolni tudják az oltottságukat.
    Ez jogsértő, diszkriminatív, de sajnos el tudom képzelni, hogy ezt is bevezetik.
    Mit lehet tenni ezekben az esetekben?

    1. Ellent kell mondani és azok kell összefogjanak, akik normálisak. Igy alakul ki a jó új világrend. A gyávák, akik félnek, hogy bajuk esik, azok nem lesznek részei az új és jó világrendnek, mert ők inkább a biztos másnapi kajára gondoltak, mint a kiállásra a jobb jövőért. Tehát bátorság! Nem szabad félni még egy dologtól. Építeni és tervezni kell a jó világot! És össze kell fogni minden ilyen embernek!

  33. Én is kétségbe vagyok esve, és akármelyik ujjamat harapom, mindegyik fáj. Ráadásul a diszkrimináció is mindennapjaim része, és a kérdések, hogy akkor mitől várom a javulást, ha nem akarom felvenni az oltást? Mindennapjaim és éjszakáim szerves része lett a szorongás, a kilátástalanság. Valóban, mitől várom a javulást. Megvallom, nem tudom.?

    1. Üdvözlöm . Az intézkedések zárások logikatlansága a nyitás és reménykeltés mind szándékos . Azert van mert kihirdették és pont . Akkor sem lenne semmi jó fejlődés ha senki sem szegett volna szabályt a lakosságon belül és mindenki már 2 injekciot kapott volna . Jogos a rettegés kiakadás pánik , de esélyes hogy szervezetten itthon es nemzetközi szinten fel lehet jelenteni bojkottálni a folyamatokat . Ehhez a leleplező irasokat videokat terjeszteni kell , kerülni a klinikakat mentő kihívását és gagyi provokatőrök támogatását . A hivatali nyomásnak nem kell bedőlni , ha nincs kihirdetve a kötelező oltás el kell utasítani magunk és utódainkét is . Amennyiben igazoló okmanyokhoz köti a cég vallalkozó multi stb a belépést szégyenfal csoportba ki kell tenni fotókkal . Nem egyezkedni sem engedelmeskedni egy bénulás vagy halál nem éri meg kockaztatni a munkát mert előbb utóbb kilép az ember és maga tegye .

  34. Sajnos ez így egy nagy semmi,ha nem válaljáj a nyílvánosságot nem ér semmit!Hiteltelen az egész!Csak akkor ér valamit ha vállalni meri az arcát mindenki aki rosszul vagy beteg lett az oltástól!

    1. Hát igen. A magyar egyenlőre birka. Nem megy az utcára, nem vállalja a véleményét, sunnyog és fotelből szurkol. Nem tudom, hogy eljut-e valaha a valós véleményvállalásig, vagy megvárja, amíg teljesen tönkreteszik és elpusztítják. Sokszor úgy érzem, hogy szélmalomharc. Máskor úgy érzem, hogy nem baj, majd előbb utóbb megérik és ezért türelmesnek kell lenni, meg kell becsülni a kis lépéseket is. Szóval biztatom a magyart, hogy már Orbán Viktor is azt hangoztatja, azért ad hálát, azért van könnyű dolguk, mert a magyar nem tüntet az utcán.

      1. én ha kell kimegyek csak tudni kell hova és mikor! Mellesleg annyira el vannak butitva a Hirado.hu oldalán is hogy csak ugy isszák a sok bődületes hazugságokat! Arra nem veszik a fáradságot az emberek ,hogy a hivatalos halálozási listát évekre visszamenőleg ellenőrizzék, mert akkor rájönnének,hogy az egész egy kártyavár!

  35. Nekem csak kérdésem lenne. Ugye, akit beoltanak, azok is megfertőződhetnek, és átadhatják a vírust. (Ezt Karikó Katalin egyik riportjában mondta) Az oltás következtében sokan tünetmentesek lehetnek és nagy valószínűséggel őket össze fogják engedni egy helyre, mert hát ők oltakoztak. De, akkor nem fogják tudni ki a virushordozó, (aki megbetegítheti a többieket), és ki nem. Kérdésem: Akkor az oltással hogyan is állítjuk meg a vírust? De, lehet én gondolkodom rosszul? Ha rossz helyen teszem fel a kérdést, akkor elnézést kérek. Köszönettel és elismeréssel a csoportnak.

  36. A barátomtól tudom, hogy az anyósát -akit jól ismertem – a szolnoki idősek otthonában oltották, aki azután meghalt.
    hogy mivel és hányszor azt nem kérdeztem.
    Egy ismerősömet az első oltás után tegnap este vitte kórházba a mentő.
    Másoktól is folyamatosan hallok híreket a beoltottak haláláról, de ennek a két esetnek bizonyítani tudom a valódiságát.

  37. Fentebb írta valaki, hogy “Szigorúan csak negativ teszt megléte után lehetne oltani.Miért nem tesztelnek????mert drága. És az emberélet.”
    Neki üzenem, hogy már bírósági határozat mondja ki, hogy a PCR teszt és a gyorsteszt a vírus kimutatására alkalmatlan.
    https://www.berliner-zeitung.de/…/urteil-in-weimar…
    https://corona-blog.net/…/gerichtsurteil-weimar-keine…/

    1. a baj az hogy nem azt a tesztet csinálják ami alkalmas lenne a virus kimutatására pl vizeletből,pl vérvételből, pl nyálkahártya váladékból! Szándékosan egy olyan tesztet használnak ami nem erre lett kitalálva és sok biróság márnem ismeri el mint Covid tesz. A PCR tesztről beszélek ami a Feltatálója szerint nem erre lett kitalálva és nem alkamas a virus kimutatásáraé

  38. Ismerősöm mesélte, (60 év körüli hölgy), hogy a háziorvosa hívta, hogy mehet “vakcináztatni”! Nem sok ideje volt gondolkozni! Ment, megkapta, 3. nap a mentő vitte el.
    Hazajött, … megkapta a másodikat is és azóta is rosszul van. (Fejfájás, gyomor-bél görcs, stb.)

  39. Tisztelt Tamasi Doktor Úr!
    Nem tartom szerencsésnek, hogy a magyarok közé sorolja a gyávákat, a nem törődöm alakokat, azazhogy egyenlőség jelet tesz ez utóbbiak és a magyarok között. Akikről szó esik (gyávák, birkák, stb.) azok sajnos Magyarországon élnek, rontják a levegőt, de semmi esetre sem magyarok. A magyar egy ember fajta, ez genetikailag már minden kétséget kizáróan bizonyított. Rájuk nem jellemző semmi, amit gyávaságként, elvtelen megalkuvásként aposztrofálunk. Akikről szó van, azok többségében magyarországi emberek, de csak nagyon ritka esetben magyarok. A magyar embernek van józan “paraszti” esze, amit nem lehet belőle semmilyen módszerrel kinevelni. A baj az, hogy a megalkuvó, gyáva emberek vannak döntő többségben, és csak ezeknek a szava hallatszik. A szavazólapokon ezek teszik mind rossz helyre az x-et. Gondolja csak el Doktor úr, mire ment volna pl. rákosi mátyás, kádár jános, orbán viktor, ha nem tudhattak volna maguk mögött hatalmas tömegeket?
    Minden elismerésem az Öné, amiért létre hozta ezt a nemzetmentő oldalt!
    Megkülönböztetett tisztelettel: Vattay Szabolcs

  40. Kedves K-K.Anita!
    Tudom furcsa kérés, de ha lehetséges hogy valahogy kapcsolatba lépjünk Önnel,legyen kedves írjon vissza ha olvassa! Sajnálatos módon a mi esetünk hihetetlenül hasonlít az Önökére, csak pár percre szeretnénk zavarni Önt. Köszönöm szépen ha válaszol! Szívből sajnálom ami édesapjával történt….sorstársak vagyunk … :,( B-K. Melinda

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük