Megemlékezés a járványintézkedések áldozatairól

Emlékezzünk meg szeptember 11-én Budapesten 16 órától a járványintézkedések áldozatairól és károsultjairól.

Várjuk azokat, akiknek az eltúlzott intézkedések súlyosan befolyásolták vagy tönkretették az életét! Akit ez közvetlenül érintett, kapcsolódjon be a közösségünkbe: https://facebook.com/groups/jarvanykarosultak

Ha beszélni szeretnél erről a rendezvényen, akkor írjál ide: jarvanykarosultak@gmail.com vagy orvosokatisztanlatasert@gmail.com

Hozzatok egy gyertyát vagy mécsest, amit elhelyezünk a járványintézkedések valódi áldozatainak emlékére! Gyertek el, ha felháborítónak tartjátok amit velünk tettek, és tiltakozzunk közösen az értelmetlen szabályok ellen. Fogjunk össze és követeljük a károk megtérítését, és a kirótt büntetések visszafizetését mindenkinek.

Várunk mindenkit a volt Köztársaság téren, ahol megemlékezünk és lerójuk az áldozatok előtt a tiszteletünket!

15 thoughts on “Megemlékezés a járványintézkedések áldozatairól

  1. Sokminden összejön így október előtt.
    A zsidó naptár szerint Elul havában vagyunk, amikor az adósságok elengedése szokta megkönnyebbíteni a hitelfeévevők életét.
    Sumerul amargi szabadság (a kötelezettségek alól).
    Közben Trump dolgozik a NESARA és GESARA bevezetésén, Amerikában Angliában már rég visszatérítették a bankok a hitelesek korábbi hiteleiket.
    És a dollár helyett az arany lesz a nemzetközi tartalék.
    Az SGT report munkatársa átnevelő táborok megnyitásáról pletykál
    https://www.sgtreport.com/2021/09/fema-employee-warns-of-final-depopulation-move-coming-soon-celeste-solum-video/
    Tavaly ezeket a táborokat a RT hírei szerint feltöltötték Cyklone B gázzal és ember legyen a talpán, aki ki tudja számítani mindennek eredőjét.
    Legalább nem lesz pénze a WHO-nak se az emberkísérletekre, amit eddig az értéktelenedő dollárral korlátlanul tudtak finanszírozni.
    https://www.nytimes.com/2021/06/02/us/arizona-zyklon-b-gas-chamber.html
    Mit tervezhetnek Olsteynék?
    Soros nem él már, hatalmát átadta Mark Mulloch-Brownnak év elején a soros alapítványok éléről.
    És közhen folyhat a népirtás minden elképzelhető eszközzel Magyarországon is.
    Anno dr. Drábik János említette egy beszédében, hogy a stadionok a FEMA átnevelő táborok követelményei szerint készültek szerteszét az egész országban.
    Valaki felmegy egy fegyverrel a tetejére és rosszalkodhat.
    Nem nézek erről jutyub linket, mert könnyen megtalálható.
    Vajon mit akar tenni a grazi kezelt az emberekkel?
    Beszámítható ember dönt rólunk?

    1. Szimbolikus a dátum! Az 1% elit világuralmi játéka miatt ártatlan emberek életét, egészségét, országok gazdaságát áldozták be, akárcsak az ikertornyok esetében.
      Sajnos Magyarországon nem igazság-, hanem jogszolgáltatás folyik. És ahol nincs az embereknek igazsága, ott a gyűlölet, a megosztás, a káosz uralkodik. És ezt hívják napjainkban demokráciának. A szent korona alkotmányát nem lehet hatályon kívül helyezni. Az nem egy dokumentum, hanem a nemzet hovatartozásának része. 1989-ben egy hamis alaptörvény-tákolmányt hoztak ki (Szabad alkotmányozás csak szabad országban lehetséges! Az akkori, már feloszlatott munkásőrségtől, a biztonság kedvéért, nem szedték össze a fegyvereket abból a célból, ha netán az embereknek nem tetszik ez a tákolmány, akkor halomra tudják őket lőni. Ez esetben nincs miről beszélni.) Nevetséges Orbán egyszemélyes alaptörvénye is, amit kénye-kedve szerint módosít és csak arra jó, hogy lehessen valamire hivatkozni. Az alaptörvény tudniillik az alkotmány alatti szint. És akkor hol van az alkotmányunk?
      Fel kell ébrednie a magyar népnek és tennie kell azért, hogy változzon ez a mostani világ. Kapcsolatokat kell kialakítani, egymással beszélni, információt cserélni. A szeretet, a béke a legjobb fegyver az ellenség ellen, ami sátáni mivolta miatt ismeretlen számára és retteg tőle. A zsarnokok azt hiszik, hogy legyőzhetetlenek, de végül meginog alattuk a talaj és elbuknak. Nem szabad pártokban gondolkodni, azok csak a társadalom megosztását szolgálják, mindegyiknek ugyanaz a gazdája.
      Tetteink fogják elhozni a szebb jövőt.

  2. Annak a térnek van hivatalos neve még akkor is, ha ez nem tetszik az embernek, akinek zsidó imaszíjak vannak tetoválva a karjára.
    A tér neve: II. Szent János Pál pápa tér.

  3. Ezen a budapesti Köztársaság térre meghirdetett nyilvános megemlékezésen nem csak az injekcióstűvel (mai Mengelék által) halálba küldött áldozatokra, de a tilalmakkal, betiltásokkal anyagilag tönkretetten köztünk élő, nyomorba döntött honfitársainkra is gondolunk majd.

  4. ha embermentő rapper vagy, akkor ezt megzenésíted és elénekled, elrappeled

    (javasolt dallam: m, l, ti do l, , m, l, ti do l, m-re-re-do-do-ti,-ti,-l,:)

    Vaxci? Nagy ár! (rapdal, Szigeti Laci 54 éves oltásáldozat
    emlékének ajánlva) 5. verzió

    ________________

    Bilgéc-pficer vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    hűde korrekt vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Épül-szépül: vakcinagyár.
    Igen, a te testedre vár.

    A kínai vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Igen: a te testedre vár.
    Debreceni vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.

    Zsírjó, tökjó! Épül a gyár!
    Épül a gyár! Épül a gyár!
    a gyár
    a gyár
    Bilgéc-pficer vakcinagyár
    Aljas zombi vakcinagyár:
    Hami-nyami! testedre vár!
    Épül a gyár! testedre vár!
    -Kácet láger!- testedre vár,
    Aljas zombi vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Igen: a te testedre vár….
    testedre vár….
    testedre vár….
    testedre vár….
    testedre vár….
    testedre vár….
    vár…vár..vár…vár…vár..vár….

    Narancs-szekfűs vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Orbángyurcsány vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Áki-Jaki vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Puzsérberki vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Kiszelbrüszel vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Nyunyó-Nyanya vakcinagyár
    Igen, a te testedre vár.
    A rusvai vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Orbán-Soros vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Bilgécpficer vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Aljas zombi vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Kicsi szuri vakcinagyár,
    Vérünk-ivó vakcinagyár
    Igen: a te testedre vár.
    A kínai vakcinagyár:
    Igen:a te testedre vár.
    Narancs-DK-s vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár.
    Debreceni vakcinagyár:
    Igen: a te testedre vár….
    testedre vár….
    testedre vár.
    Az életünk nem is nagy ár.
    Az életed nem is nagy ár.
    Életetek nem is nagy ár.
    Épül a gyár,.
    Vakci-vakci-vakci nagy ár….
    testedre vár….
    testedre vár…
    Épül a gyár…
    Épül a gyár…
    testedre vár…
    testedre vár…
    testedre vár….
    vár…vár..vár…vár…vár..vár…

    1. Az alábbi rappernek (RC) van egy anti-vaxolós nótája:

      https://americasfrontlinedoctors.org/frontlinenews/watch-rc-the-rapper-just-say-no/

      dalszöveg itt:
      https://www.rctherapper.com/just-say-no-lyrics

      Mick Jagger és Dave Grohl (Foo Fighters) viszont belemar a ‘vakcinaellenesekbe’ az ‘Easy Sleazy’ számmal – nem mintha bármelyikük “muzsikája” valaha is érdekelt volna.
      https://www.huffpost.com/entry/mick-jagger-anti-vaxxers_n_607674a8e4b0e554e818a364

  5. Bolla Gyula: Önnek teljesen igaza van és én röstellem is, hogy (tulajdonképpen koncentrációhiány miatt) átvettem a Köztársaság tér nevet, mert egyszerűen nem jöttem rá (csak azóta élek Pesten miota II.János Pál pápa térnek hivják), hol is lehet az a “Köztársaság tér”. Egy ilyen közegben aknamunkának tartom, hogy nem akadt eddig egy szerkesztő sem, aki ezt helyretegye, igazítsa…dehát persze vannak emberi esendőségek is…

  6. Az “Orvosok a Covid Etikáért” (Doctors for COVID Ethics) honlapján szerepel a : “HOLOKAUSZTTÚLÉLŐK NYÍLT LEVELE az Európai Gyógyszerengedélyeztetési Hivatalhoz”, melyben a következők állnak:

    Jogászok, orvosok, tudósok, újságírók nemzetközi szövetsége, valamint egyéb szakmák képviselői vagyunk,
    A világ minden olyan emberének érdekeit képviseljük, aki arra törekszik, hogy szabadságban, önrendelkezési joggal, méltósággal és igazságban éljen.
    Mi, a II. világháború alatt az emberiség ellen elkövetett atrocitások túlélői, háborúban elszenvedett embertelenségek áldozatai kötelességünknek érezzük, hogy lelkiismeretünkre hallgatva megírjuk ezt a levelet.
    Mostanra nyilvánvalóvá vált a számunkra, hogy a szemünk láttára egy újabb, a korábbinál még nagyobb méretű holokauszt zajlik. A világ lakosságának többsége még nem fogja fel, hogy mi történik, mert egy ilyen szervezett bűntény nagyságrendje meghaladja a tapasztalati ismereteiket. Mi azonban pontosan tudjuk, miről van szó. Jól az emlékezetünkbe van vésve Josef Mengele neve. Néhányunk még személyes emlékeket is őriz róla. Egy olyan iszonyatos déjà vu-t élünk most át, melynek hatására nem tehetünk mást, minthogy határozottan kiállunk embertársaink védelmében. A fenyegetett ártatlanok között immár gyermekek, sőt csecsemők is vannak.
    A COVID-19 vakcinák mindössze négy hónap alatt több embert öltek meg, mint 1997 közepétől 2013 végéig, azaz 15 és fél év leforgása alatt az összes rendelkezésre álló vakcina együttvéve. És a legsúlyosabban érintett korosztályok a 18 és 64 év közöttiek – éppen azon csoportok, amelyek nem jellemzően szerepelnek a Covid-statisztikákban.
    Felszólítjuk tehát Önöket, hogy azonnal állítsák le ezt az emberiségen végzett istentelen orvosi kísérletet. Amit önök a SARS-Cov-2 elleni “vakcinázásnak” neveznek, az valójában a természet rendjébe történő Isten- és emberellenes beavatkozás. Még sohasem sikerült az egész bolygó lakosságát oly módon immunizálni, hogy szintetikus mRNS-t juttattak volna az emberi szervezetbe. Egy olyan orvosi kísérletről van tehát szó, amely a Nürnbergi Kódexért kiált. E dokumentum 10 pontja az orvosi etika megkérdőjelezhetetlen alapja, amelyeket a nürnbergi orvosper során azért fogalmaztak meg, hogy soha többé ne lehessen embereket az önkéntes és tájékozott beleegyezésük nélkül orvosi kísérleteknek és eljárásoknak alávetni.
    A Nürnbergi Kódex 1. elve:
    (a) “Az emberi kísérleti alanyok önkéntes beleegyezése elengedhetetlenül fontos. (A média a náci propagandát megszégyenítő módon készteti az embereket az oltásra.)

    A levelet le lehet tölteni a honlapról, pdf-ben is, angol nyelven.

    https://doctors4covidethics.org/holocaust-survivors-write-to-the-european-medicines-agency/?fbclid=IwAR0D3NGMAARk4UGd_oVphCIO4RB4GPmHDm5C4HTE0YyLt1w5CJxS6MENoSg

  7. A holokauszt túlélők levelét, amit “Dominika” említ, lefordítottam és megküldtem e-mail-ben f.hó 3-án az info@orovoskatisztanlatasert.hu címre azzal a kéréssel, hogy honlapjukon tegyék közzé. Indokként megemlítettem, hogy véleményem szerint a magyar emberek járvány- és oltás-ügyben (is) rendkívül tájékozatlanok, a levél tartalma pedig fontos és hozzájárulhat az általános felvilágosításhoz.
    Sajnálatomra a szöveg általam nem ismert okokból nem jelent meg a honlapon és választ sem kaptam.

    1. Kedves Antal! Köszönöm. Tudja nem úgy működünk, mint egy hivatal. Mindannyian a meglevő szabadiőnk, éjszakáink terhére tesszük, amit teszünk és nem iktatjuk, listázzuk a beérkező leveleket, így sokszor elmulasztunk lehetőségeket. Ezt az anyagot láttam annak idején, de nem tudom már, hogy mi történt vele, de utána nézek. köszönöm üdv Tdr.

  8. Tisztelt “Orvosok a Tisztánlátásért”! A figyelmükbe ajánlom, mint szakembereknek. Angliában, de most már Spanyolországban is, jönnek ki a bizonyítékok a Covid-os, vagy annak elkönyvelt, páciensek “leszedálásáról” a kórházakban. Például, a “maradj otthon” kampány idején egy Midazolam nevű gyógyszer túladagolásáról való belső utasítás. Olyan páciensnek akinek légzési nehézségei vannak ezt többszörösen túladagolni halálos.

    https://theexpose.uk/2021/08/29/midazolam-was-used-to-prematurely-end-the-lives-of-thousands-who-you-were-told-had-died-of-covid-19/

  9. Helyesbítés
    A holokauszt túlélők levelének fordítása megtalálható a https://civilekatisztanlatasert.hu/holokauszt-tulelok-levele-az-europai-gyogyszerugynoksegnek/ címen, így az érdeklődők számára hozzáférhető, még ha nem is ezen a honlapon.
    A fontossága miatt a 3-án elküldött fordításhoz magyarázatokat is fűztem a jobb érthetőség kedvéért:
    FDA: US. Food and Drug Administration , az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete.
    Nürnbergi Kódex: 1947-ben Nürnbergben orvosokat ítélt el egy nemzetközi bíróság emberkísérletek miatt. Ennek nyomán orvosetikai kódexet fogadtak el tíz alapelvvel, melyek szabályokat és tiltásokat írnak elő embereken végezhető egészségügyi kísérleteket illetően.
    Az ítéletek jogszerűségét G. Radbruch német jogász formulája alapozta meg, mely szerint „az erkölcs a jog alapvető eleme, és ha egy törvény ezt alapjaiban sérti, akkor nem rendelkezik a törvényesség kritériumával, így nem válik alkalmazhatóvá.”

    Betegségek
    Guillain-Barré szindroma: autoimmun idegkárosító betegség
    Acut disseminated encephalomyelitis: heveny kiterjedt agyi gyulladásos idegkárosodás.
    Trasnsvers myelitis: gerincvelő idegi károsodása
    Encephalitis/encephalomyelitis/meningoencephalitis/meningi tis/ence pholapathy¨ az agyvelő és gerincvelő, valamint az ezeket körülvevő hártyák és folyadékok gyulladásos állapota.
    Narkolepszia és kataplexia: Rohamszerű váratlan elalvás és izomtónus vesztés.
    Stroke: agyi érkatasztrófa
    Anafilaxia életveszélyes túlzott allergiás reakció
    Akut miokardiális infar:ktus: heveny szívizom infarktus
    Myocarditis/pericarditis: szívizom gyulladás, szívburok gyulladás
    demielináló: idegburok elvesztése vagy sérülése
    Trombocitopénia: trombociták (vérlemezkék) számának kóros csökkenése bevérzésekkel, stb.
    Disszeminált intravaszkuláris koaguláció: kiterjedt, ereken belüli véralvadás
    thromboembolia: vérrögképződés (pl. vénában)
    Kawasaki –betegség: főként gyerekeket érinti, artériás erek, nyálkahártyák, nyirokerek súlyos gyulladása és számos komplikáció.
    Multiszisztémás gyulladásos szindróma: sok-szervi gyulladásos kórkép, hasonló a Kawasakihoz.
    Vakcinával fokozott betegség (ADE): az immunrendszernek egy adott kórokozóra elállított antitestjei nem nyújtanak védelmet, hanem éppen ellenkezőleg, fokozzák a fertőzés terjedését.

  10. Minden gyűlés, demonstráció, megemlékezés célja a figyelemfelhívás, amihez nélkülözhetetlen a hiteles tájékoztatás. Ez az üzenőfelület is ilyen alkalomhoz tartozik, tehát a vonatkozó információk fontosak.

    Miniszterelnökünk egy újsághír szerint (MN, 2021. 09.07., nyomtatott kiadás, 4. oldal) úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus elől nem lehet elbújni, a vakcinák viszont tartós védelmet nyújtanak. Tekintve, hogy sok száz különböző vírust ismer a tudomány, melyek közt sok a patogén, vajon melyikük elől tudunk elbújni, illetve kell-e félnünk megfelelő vakcinák hiányában? A köztársasági elnök szerint az oltottak száma lassan eléri a 6 milliót, de a járvány következő hulláma nincs messze és az oltatlanoknak is jelentkezniük kell, mert a betegség lefolyását nem lehet megjósolni. Egy „hullám”-ot (hacsak nem mesterséges) miként lehet megjósolni? Vajon a sok vírus közül melyik fog még „hullám”-ként jelentkezni?

    Mindez “némi” feledékenységre vall. Úgy tűnik, hogy vezetőinknek nem létezik természetes védettség, holott korábban (az oltások előtt) az Operatív Törzs napi rendszerességgel beszámolt a Covid-ból felgyógyultak számáról is, később még védettséget igazoló papírt is kiállítottak erről. Szerintük nem létezik az oltásokon kívül egyéb gyógymód sem, pedig sokan bizonyították már, hogy vannak ilyenek és hatásosak. Azt állították egykor, hogy a nyájimmunitás 5 millió oltott felett elérhető. Akkopr honnan jön az újabb hullám? Tudatában vannak-e annak, hogy Izraelben (abszurd módon) már a negyedik oltást javasolják a Pfizer-féléből, mert a korábbi kétszeres és háromszoros oltás ellenére a járványnak tulajdonított és kórházakban kezelt megbetegedések (és elhunytak) száma egyre növekszik? Hol is van tehát a tartós védelem?
    Ha egy állam vezetői hamis információkat terjesztenek, annak súlyos okai lehetnek. Hasonlóképp annak is, ha megengedik, hogy államunk területén klímavédelem címén bizonytalan kimenetelű légköri kísérleteket végezzenek. A nyár folyamán naponta voltak észlelhetők az égen a normál kondenzcsíkoktól nagymértékben különböző un. chemtrail-ek, melyek anyaga a lakosság számára titkos. Ha figyelembe vesszük, hogy pl. vírusok terjesztésére aerosol-os permetezés is alkalmas (biofegyvereket nem csak fejleszteni, de célba juttatni is fontos lehet), akkor ez okot adhat aggodalomra. Tehát vezetőink mit tudnak egyáltalán és mit nem árulhatnak el?
    ( A tárgyilagosság kedvéért megemlítendő, hogy világszerte hasonló a helyzet.)

    Az alábbi cikk talán szolgálhat valamilyen magyarázattal:

    It Is No Longer a Secret Conspiracy (Ez többé már nem titkos összeesküvés)

    Analysis by Dr. Joseph Mercola
    https://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2021/09/08/geoengineering.aspx?ui=27a539d179840aabd6330da8fc3034ef409e5043566ffba20d3ff10002d7556a&sd=20091207&cid_source=dnl&cid_medium=email&cid_content=art2HL&cid=20210908&mid=DM978653&rid=1258020140
    (az amerikai cenzúra miatt a cikk a megjelenése után 48 órával már nem elérhető)

    Összefoglaló

    – Az ENSZ fontolóra veszi a „geoengineering” (mesterséges beavatkozás a Föld éghajlati folyamataiba) ellentmondásosságát, beleértve a szulfát tartalmú aeroszolok szétpermetezését a Föld sztratoszférájában az éghajlat megváltoztatása céljából, ismeretlen és potenciálisan katasztrofális hatásokkal.
    – Bár a geomérnöki tevékenység célja az éghajlat megváltoztatása, beleértve a globális hőmérséklet csökkenését is, annak nem várt következményei, amelyek magukban foglalják a csapadékváltozást és a Föld egyes régióinak képtelenségét arra, hogy élelmiszert termeljenek, tartósak és katasztrofálisak lehetnek.
    – Bill Gates sokat fektet az éghajlat-módosító technológiákba, amelyek nemcsak a föld klímarendszereit destabilizálják, hanem az emberek ellen is fegyverként szolgálhatnak a csapadék és aszály befolyásolásával, így társadalmi kontroll eszköze is lehet.

    Források
    b 1 Reuters August 9, 2021
    • 2 IPCC Sixth Assessment Report
    • 3, 5, 16 Summit News August 10, 2021
    • 4, 6, 7, 13, 14 Britannica, Geoengineering
    • 8, 9, 10, 11 Reuters August 10, 2021
    • 12 Scientific American March 16, 2021
    • 15 Yale Environment 360 May 29, 2019
    • 17 The Guardian, May 14, 2010
    • 18 The Guardian February 6, 2012
    • 19 Forbes December 5, 2018
    • 20 The Defender February 4, 2021
    • 21, 22, 23, 24 Spencerfernando.com January 3, 2019
    • 25 Yale Climate Connections June 8, 2021

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük