Kérdések egy jövőbeli oltással kapcsolatban

  1. Ismeretes, hogy a vakcinákat gyártó gyógyszergyárak különböző jogi garanciák miatt nem vonhatók felelősségre a vakcina által okozott emberi károkért és tudjuk, hogy a gyártók adatokat sem adnak ki a vakcina összetételéről, azt üzleti titokként kezelik, pedig ez elég fontos szempont a védőoltás rizikójának megítéléséhez. A felelősséget az állam kell vállalja, most tehát a magyar állam. Az adott megvásárolt vakcinák esetén a magyar állam mennyire bizonyosodhatott meg a lehetséges biológiai kockázatok mértékéről és miként készül annak elhárítására?

  1. Elvégezték-e a kötelező állatkísérleteket?
  2. Elvégezték-e az összes kötelező humán kísérletet?
  3. Mi volt a kontroll vakcina?
  4. Van-e benne más szervezetből származó DNS, pl. majom, kutya, rovar, embrionális vagy daganat szövet?
  5. Engedélyeztették-e már Magyarországon?
  6. Van-e benne emberi embrionális vagy emberi daganat szövet, vagy egyéb szennyező anyag, amely visszamaradt a tenyészetből?
  7. Xeno-mikrotransplantáció. Az antigénen kívül egy adag oltóanyagban mennyi az az anyag mennyiség, amely fajidegen, szennyező, adjuváns, amely a szervezetben nem kívánatos immunreakciót indíthat be?
  8. Ellenőrizték-e az oltóanyag mutagén potenciálját?
  9. Ellenőrizték-e az oltóanyag karcinogén hatását?
  10. Milyen és hány adjuvánst tartalmaz, milyen mennyiségben? Alumínium? Higany/timerosal?
  11. Ha több adjuvánst is tartalmaz, az adjuvánsok kölcsönhatását ellenőrizték-e?
  12. Ellenőrizték-e a kész terméket mutagenezisre?
  13. Ellenőrizték-e a kész termék karcinogén hatását?
  14. Van-e benne élő baktérium/vírus?
  15. Van-e benne formaaldehid?
  16. Van-e benne antibiotikum?
  17. Ellenőrizték-e az élő anyag és az antibiotikum együttes megjelenésének hatását?
  18. Van-e benne nano-chip? Ha igen, kikhez jut el a chipen tárolt, vagy a chipre kerülő, azon tárolt információ (konfidencialitás, személyiségi jog, adatvédelem)?
  19. Milyen kiszerelésben forgalmazzák? Csak egy adag van az ampullában, vagy több dózis?
  20. Milyen szer/anyag felelős a sterilitásért?
  21. Adható-e várandós anyáknak?
  22. Adható-e gyermekeknek? Ha igen, milyen korhatár felett?
  23. Adható-e immundeficites betegeknek?
  24. Adható-e immunrendszeri problémákban szenvedőknek?
  25. Adható-e krónikus betegségekben szenvedőknek, pl. asztma, diabetes, pajzsmirigy betegek, autoimmunbetegeknek?  
  26. Van-e benne allergén, vagy táplálék allergiát kiváltó anyag (pl. mogyoró olaj, ricinus olaj, stb.?
  27. Adható-e rákbetegeknek, vagy remisszióban levőknek?
  28. Van-e valamilyen gyógyszer összeférhetetlenség?
  29. Milyen kombinációkat ellenőriztek? Benne voltak-e a lakosság által gyakran szedett gyógyszerek (diabetes, magas vérnyomás, szívgyógyszerek stb.)?
  30. Mennyi a kivárási idő más oltás beadása után?
  31. Ellenőrizték-e, hogy más oltás beadása után (pl. influenza) van-e túlnövekedett immunválasz, citokinvihar?
  32. Milyen hatással van az 5 G tornyokon keresztül sugárzott különböző frekvenciáknak és impulzusnagyságoknak a beoltott betegekre, azok élettani funkcióira (légzés, szívritmus, vérnyomás változás stb.) ?
  33. Hogyan sikerült lerövidíteni az 5-15 évet oltóanyag előállítási kísérleti időt?
  34. Ki vállalja a felelősséget a gyorsított eljárás miatt?
  35. Merkely professzor szerint az USA FDA végzi a vizsgálatokat, de az FDA-nak nincs laboratoriuma csak szakértői – ki végzi tehát a vizsgálatokat?
  36. Nano szennyeződés van-e benne?
  37. Milyen másfajta vírus, vagy vírus részecske van még benne?
  38. Milyen mellékhatások várhatók az oltás beadása után?
  39. Mivel ez genetikai anyag, több generáción keresztül kellene vizsgálni, hány generáción keresztül vizsgálják, vizsgálták?
  40. Korábbi COV1 elleni vakcináknak nagyon komoly szövődményei voltak, – mi történik itt a vakcina utáni reinfekció során?
  41. Mennyi ideig hat a védő hatása? Hányszor akarják beadni?
  42. Van-e egyáltalán értelme egy gyorsan mutálódó vírusból oltást készíteni?  (ld influenza esete, melynek hatékonysága jó esetben 15-20%)
  43. Adható-e mitokondriális sérüléssel/ redox diszfunkcióval/magas heteroplazmával vagy genetikai sérüléssel rendelkező betegeknek? Tesztelték-e ezt vagy csak elméleti következtetés? 
  44. Tartósításra használtak-e magas deuterium tartalmu vizet? 
  45. A tesztelések után állatoknál milyen post marketing ( 5-10 év) megfigyelt mellékhatások jelentkeztek és milyen valószínűséggel fordulhatnak elő a human gyakorlatban?
  46. A post marketing jelentéseket nem jelölik gyakorisággal mint a tesztelés alatti mellékhatásokat, de sokszor ezek komolyabbak lehetnek és gyakoríbbak
  47. Amennyíben ’emlékeztető oltás’ van megjelölve, ennek mi az oka?  (Tudjuk az elméleti magyarázatot, a konkrét esetben ezt mi indokolja).
  48. Figyelembe véve az új koronavírus rendkívüli sokféleségét, mutációit, melyik ellen fog védeni a kifejlesztett védőoltás?

https://nextstrain.org/ncov/europe?l=clock&p=full&r=region

21 thoughts on “Kérdések egy jövőbeli oltással kapcsolatban

  1. 15-éve tanulmányozom , hogy miként működik a geopolitika, a gazdaság, az egészségügy, kultúra minden ami történik és történt a múltban. A mai állapotok aggasztóak . Albert Pike megtervezte a harmadik világháborút és most az megy végbe. Az együttes békés ellenállás , a rendszerből való kilépés , és az öngondoskodás elkezdése nagyon fontos lenne.

  2. Tisztelt Szakértők!
    A tájékoztatóban szó volt arról, hogy van a betegség (korona vírus)ellen hatékony megelőzési módszer, de nem mondták el, hogy mi az!
    Valamint arról is beszéltek, hogy ha már megbetegedett az ember, arra is van hatékony kezelési mód, de ezt sem részletezték!
    Szeretnék megfelelő, valódi tájékoztatást kapni ezekről a módszerekről, mert most az a legfontosabb, hogy megelőzzük a megbetegedést és ha mégis megbetegedtünk, akkor hatékonyan tudjuk gyógyítani magunkat!
    Előre is köszönöm a tájékoztatást!

    1. Kedves Levélíró! A legnagyobb feladat a sanda hazudozás és pánikkeltés, az embereket megnyomorító intézkedések elleni küzdelem, nem pedig a nátha elleni védekezés. A kérdése pánikból fakad. Ilyen kérdéseket ritkán szoktunk előző években feltenni, mert természetes, hogy a nátha minden évben jön, majd elmegy és minden józanul gondolkodó tudja a megoldásokat is. Semmiképp a szabad légzést akadályozó maszkok használatát szoktuk javasolni. Ennek ellenére nagyon sok közlemény jelenik meg a “fertőzöttek” egy százalékát el nem érő súlyos betegek kezelésére (pl. Di hidrocloroquin, Remdesivir, Nagy dózisú C vitamin intravénás alkalmazása). Leginkább az immunrendszer erősítése fontos. A tavaszi cirkusz elején tettem fel az oldalamra a cikket, amelyet azóta nem változtattam. https://www.tamasidr.hu/tamasi-receptura-a-korona-virus-vagy-mas-leguti-virusos-es-bakterialis-gyulladasos-megbetegedes-megelozese-es-gyogyitasa-erdekeben/ – ezt a programot nagyon sokan követték tavasz óta. Javaslom most is bárkinek.

  3. Tisztelt akárki, ki vállalja a felelősséget ha valaki belehal vagy belenyomorodik a vakcinába ?

  4. Tisztelt Doktor Urak!
    Érdekődéssel figyelem az Önök és Clemens Arway videót.
    Csak “B” sejtes chronikus lymphocita leukémiám van. Mennyire lenne ez az oltás veszélyes–mondjuk áprilisban-,ha kényszerrel beadnák az ilyen betegeknek is? Mindeszt úgy,hogy ősszel a rendes influenza elleni oltást is sokan–én is–felvették. Clemens Arwaytól a fehérvérsejtek megváltozásáról hallottam,laikusként. Hematológusok százai dolgoznok az országban azért,hogy mi élni tudjunk,a rengeteg fiatal beteg is,és majd a kényszeroltással betegszünk meg? A rengeteg kutatót sem szabad szó nélkül hagyni,akik kiváló módszereket dolgoztak ki a kór gyógyítására.
    Isten áldását kérem odaadó munkájukért,kiállásukért.
    Tisztelettel
    Tóth-Kovács Katalin

    1. az oltás senkit nem véd meg ettől a nem is létező kórképtől és senkinek nincs rá szüksége Bill Gates-en kívül. Annál több és kiszámíthatatlan kára lehet. Ezért jó elkerülni.

  5. Kérem tisztelettel , arról is kellene beszélni, hogy a gyártás már A 2, FÁZIS BEFEJEZÉSE ELŐTT MEGKEZDŐDÖTT. Tehát ha vannak is kísérletek, ez a mér legyártott több millió oltást nem befolyásolja.

  6. azt hazudják, hogy az oltás önkéntes lesz. persze!
    csak éppen a létező valamennyi feltételhez kötik majd: munkát csak úgy vállalhatsz, ha be vagy oltva. Csak úgy viheted le a szemetet, ha be vagy oltva. Magyarul: csak úgy vehetsz részt a társadalomban, úgy hagyhatod el a lakásodat, ha be vagy oltva. És ezt meg fogják csinálni ezek a tetvek.

    1. Kivéve, ha mindenki feláll és semmmit nem hagy elvégezni magán: pl. tesztelés. Abból veszik le, hogy mit akarnak ránk kényszeríteni, hogy milyen arányban csinálja meg mindenki az előtte levő lépcsőfokokat. Ha azt nem hagyjuk, akkor nincs esélyük. Lásd Dánok! Ez nem jogszabály ellenes, hanem jog az emberi jogokért, a szabadságunkért.

  7. Mikor állunk végre fel?
    Volt főnöknőm nagyon intelligens, tiszteletre méltó ember. 4 éve vállt-vállnak vetve, baráti kollégák voltunk. Most teljesen bepánikolt: minden dolgozó egész nap maszkban; óvodások között. Kötelezővé tette az “önkéntes” tesztelést. Nem engedtem. Szikrázó gyűlölettel, mint halálos veszélyforrást távolított el az intézményből. Nem baj, van új munkám, de egyre gyötrődöm, hogy egy ici-picit sem tudtam változtatni a helyzet-megítélésén. Pedig mindig is józan, kritikus, gondolkodó embernek ismertem… Elegen vagyunk?
    Hol a zászló, amihez felsorakozhatunk?

  8. Kedves Doktor Urak!
    Az én kérdésem az lenne,hogy mennyire kell tartani a beoltottaktól?
    Nem akarok megkülönböztetni senkit,de engem aggályok gyötörnek: ki tudja ,mit oltottak beléjük?
    Vajon fertőznek,vagy fognak fertőzni bármivel is?

    Mi “tudatos vásárlók ” vagyunk,figyelünk a környezetvédelemre,vitaminokat szedünk,támogatjuk az immunrendszerünket,és másokat is erre biztatunk. Semmiféle tesztelésben nem vettünk részt,és nem is fogunk.
    A lényeg: ha eddig semmi bajunk nem volt,kell-e lépéseket tenni arra,hogy óvjuk magunkat egy kémiai/biológiailag megváltoztatott embertől?
    Köszönöm a válaszukat.

    Üdvözlettel:Szolnoki Zsuzsa

    1. Kedves Zsuzsa, félni nem szabad. A félelemmel fertőznek és ölnek. Attól sem szabad félni, hogy a beoltottak veszélyt hordoznak miránk. Ők segítségre szoruló szerencsétlenek, akik közül sokan betegek lesznek és meghalnak, ahogyan a beszámolókból világosan látszik. Az oltás nem akadályozza meg, hogy betegek legyenek és nem akadályozza, hogy a betegségüket átadják, de nem képeznek még nagyobb veszélyt, amitől félni kellene. Egyébként szerintem helyes, hogy nem teszteltetik magukat és vitaminokkal védekeznek.

  9. Kedves Doktor Úr!

    Nagyon köszönöm megtisztelő válaszát.
    El nem tudom mondani,mennyit jelent nekünk,hogy Önök publikálnak,és kitartanak a józan ész oltáránál,minden rossz ellenére.
    Igen,nekem is halt meg oltott ismerősöm a Krisztina körúti Farkas Edit szeretetotthonban. Összesen 17-en haltak meg néhány héttel az beoltásuk után!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Köszönöm a jótanácsát,akkor nem gyötröm magam ilyesmivel feleslegesen.Én is szánom azokat az embereket,akik hagyták magukat befolyásolni,és ezzel az életüket kockáztatják.
    Sok még a munka,igyekszünk segíteni Önöknek,amiben tudunk.

    Kellemes Húsvétot kívánok.

    Üdvözlettel.Szolnoki Zsuzsa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük