A brit kormány szerint azok fognak fertőződni, akik megkapták a két adag vakcinát

A brit kormány arra számít, hogy a szerintük már augusztusban érkező 4. hullám során a fertőzések és elhalálozások 60-70%-a azokat fogja érinteni, akik megkapták mindkét adag vakcinát, azaz teljesen be vannak oltva.

A szöveg szerint a veszélyeztetett korban levők esetében tapasztalható gyengébb immunreakció lesz a tragédiákat kiváltó probléma és az ötven éven felüli, kétszer beoltottak nagyobb veszélynek lesznek kitéve, mint azok, akik egyetlen dózist sem kaptak.

Az alábbi kijelentés a brit kormányzat oldalán található:

“Mind a kórházi felvételek, mind a halálesetek számának újbóli emelkedését azok dominálják, akik megkapták a két adag vakcinát, ami a következő hullám 60%-át és 70%-át teszi majd ki. Ez annak tulajdonítható, hogy a legveszélyeztetettebb életkorú csoportok körében magas az oltakozás szintje, így az immunizáció sikertelensége több súlyos megbetegedést okoz, mint az oltatlan egyének esetében. Ezt az 55. és 56. bekezdés tárgyalja részletesebben.”

Angol forrás: https://assets.publishing.service.gov.uk/government/uploads/system/uploads/attachment_data/file/975909/S1182_SPI-M-O_Summary_of_modelling_of_easing_roadmap_step_2_restrictions.pdf

A teljes cikket itt olvashatja: https://www.alternativhirek.com/2021/07/a-brit-kormany-arra-szamit-hogy-4hullam.html

A Magyarok Világkongresszusa (2021.08.15-20) keretén belül 2. Tudományos COVID Konferencia (2021.08.17-18)

„Itt a vége, állj fel végre”

A rendezvény célja a megtévedt, a bizonytalan, vagy az oltatlanságuk, személyi és szakmai szabadságuk mellett kiálló és kitartó orvos kollégák, egészségügyi szakemberek támogatása a legújabb információk segítségével.

Részletek “A Magyarok Világkongresszusa (2021.08.15-20) keretén belül 2. Tudományos COVID Konferencia (2021.08.17-18)”